HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-11-14
Címlap / Karrier / 3 gyermekes anyáé az Év Anyavállalata

3 gyermekes anyáé az Év Anyavállalata

Forrás: GazdagMami
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-11-14

A Gazdagmami.hu által idén 2. alkalommal meghirdetett díjra olyan anyák pályázhattak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást. A verseny célja megmutatni: a GYES ideje alatt otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munkaerőpiacról való teljes kieséssel járniuk és az anyák babák, kisgyermekek mellől is képesek piacképes és sikeres cégeket létrehozni. 

 

A közönségszavazás alapján az Év Anyavállalata 2011 cím tulajdonosa Szarvas Mici lett, aki kezdetben mellékállásként készítette egyedi textilfiguráit, amelyek alig 2 hónap alatt akkora sikert arattak, hogy az ügyes kezű anyuka úgy döntött: saját céget alapít a készítésre és forgalmazásra. A  Miciségek az interneten keresztül már külföldre is eljutottak, és vásárokon is szívesen látott, népszerű vendégek.

A zsűri szavazatai alapján a szakmai különdíjat Varga Gabi, a mindössze 1 éves Barka Fonalbolt tulajdonosa kapta, aki terhessége alatt ismerte fel: szükség lenne egy minőségi fonalakat árusító üzletre, amelyet végül 6 hónapos és 5 éves gyermekei mellett nyitott meg.

A 77 induló között volt online matematikatanár, internetes tanácsadó blogot üzemeltető 2 gyermekes háziorvos, 3 kismama által közösen létrehozott belsőépítész iroda és egy ikerpár édesanyja által kifejezetten mozgássérült és hiperaktív gyerekek számára fenntartott vendégház is.

A versenyre különdíjat ajánlott fel a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány, Joó Zsuzsanna karriertanácsadó, Laczkó Zsuzsa coach és Vidi Rita gondolkodásmód tanácsadó. Ezeket olyan anyák kapták meg, akik valamilyen kiemelkedő vállalkozási ötlettel neveztek be a versenybe.

„Magyarországon egyedülállóan 3 évig lehetnek otthon a kismamák a gyermekeikkel, azonban ez a munkaerőpiacon számukra behozhatatlan hátrányt jelent: 47%-uk nem tud visszamenni a korábbi munkahelyére, az anyák átlagosan 10%-kal alacsonyabb fizetést kapnak, mint a gyermektelen nők, nehezebben találnak állást, és sok munkahelyen sem szívesen látják őket ” - mondja Vida Ágnes, az Év Anyavállalata verseny alapítója. „Megoldást jelenthet számukra, ha az otthon töltött évek alatt továbbképzik magukat, önállóan folytatják tovább a szakmájukat, hogy ne essenek ki a munka világából vagy vállalkozást indítanak, amelyet rugalmas időbeosztással a gyermekek mellől is tudnak üzemeltetni. A minden évben 6 héten át tartó verseny célja erre felhívni a figyelmet.”

A díjkiosztóra május 20.-án az Üzletanyu Konferencián kerül sor.

Forrás: Gazdagmami.hu
Kép: MorgueFile





 
 
[ 2690 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/2019/csengettyu.jpg
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x