HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22
Címlap / Kihunyt csillagok / Otis Redding, akinek a hangja lélekből soul-t

Otis Redding, akinek a hangja lélekből soul-t

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22

Otis Redding a dinamikus, vérpezsdítő memphisi soulzene királya 70 éves lenne, 1967. december 10-én azonban örökre elveszítettük. Repülőgép-balesetben halt meg, éppen akkor, amikor igazán beindult volna a karrierje. 

 

Az embernek évtizedek óta az az érzése vele kapcsolatban, ha nem hagyott volna ilyen korán itt bennünket, sosem alakult volna ki a „plüss-soul” és szinte biztos, hogy nem lettünk volna „gazdagabbak” sok nyálas fekete popgagyival sem. Otis minőségi lemezei erre garanciát jelentettek volna. Ez a szenvedélytől izzó fiatalember megvédett volna bennünket attól a sok zenei bóvlitól, ami azóta is elborít bennünket, legalább is azokat, akik nem eléggé elővigyázatosak.


Mielőtt belevágnánk Redding sajnálatosan rövid életútjának felidézésébe, néhány mondatban essék szó magáról a műfajról is.

A soulzene története az 1960-as évek elején kezdődött, ez a lendületes, érzelemgazdag stílusirányzat néhány hónap alatt meghódította Amerikát. Gyökerei között egyaránt megtalálható az afro-amerikai folklór, a spirituálé és a gospel is. Utóbbi, a háború után az USA déli államainak baptista imaházai mellett az északi nagyvárosok fekete gettóiban is otthonra lelt, majd a blues, valamint a dzsessz elemeivel kiegészülve elindította a rhythm and blues és a soul fejlődését.


A soulzene fellegvárai az első időszakban Philadelphia, Detroit és Memphis voltak. A detroiti Motown lemeztársaság előadói (a Supremes, a Temptations és Stevie Wonder) a könnyedebb, populárisabb stílust képviselték, a memphisi hangzás viszont közelebb állt a gospelhez és a blueshoz. Ennek az irányzatnak volt kiemelkedő képviselője hősünk.

Georgia államban - Ray Charles és Little Richard szülőföldjén – Dawsonban látta meg a napvilágot, 1941. szeptember 9-én. Gyermekkorában - a soul stílus csaknem valamennyi sztárjához hasonlóan - ő is gospel-kórusokban énekelt, már csak azért is, mert apja baptista lelkész volt. A szerény, hallgatag vidéki fiú azért titkon énekesi karrierről álmodozott.


A 60-as évek elején teherautósofőrként dolgozott - különös véletlen, hogy korábban Muddy Waters és Elvis Presley is a volánt fogta kezdetben mikrofon helyett. 1962-ben egy alkalommal Johnny Jenkins együttesét vitte meghallgatásra a memphisi Stax lemeztársasághoz. A stúdiófelvételek után – csak úgy viccből - a zenekar egyik tagja felvetette, hogy a sofőr is énekelhetne valamit. Redding megragadta az alkalmat, és előadta a These Arms Of Mine című érzelmes, lassú dalt. Mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatta az akkor még ismeretlen énekest, aki néhány hónappal később már világszerte sikerrel koncertezett.


Első felvételei (Try A Little Tenderness, I’ve Been Loving You Too Long és az Aretha Franklin pályáját is meghatározó R-E-S-P-E-C-T) a slágerlisták csúcsára kerültek, de ebben az is szerepet játszott, hogy Jim Stewart, a Stax főnöke az egyik legképzettebb zenekart, a Booker T. and The MG’s-t állította Otis mögé, amelyben olyan kiváló muzsikusok játszottak, mint Steve Cropper gitáros és Donald „Duck” Dunn basszusgitáros. Ez utóbbiakat a Blues Brothers Band-ből is ismerhetjük, 1998-ban Budapesten is felléptek, és „szignáljuk” nem volt más, mint egy Redding-klasszikus, az I Can’t Turn You Loose.  Ez a dal számos feldolgozást megért, akárcsak egy másik híres Otis-dal, a Hard To Handle.


Otis Redding legjobban a lassú blues- és soul-dalokban tudta kiaknázni egyedülálló orgánumának, nazális, mégis erőteljes hangjának adottságait. A Changes Gonna Come, az I’ve Dreams To Remember, a Thousand Miles Away vagy a Keep Your Arms Around Me a soulzene legszebb darabjai közé tartoznak. Sajátos módon dolgozta fel az Amen című spirituálét és a White Christmas című karácsonyi dalt. Különösen érdekes eredményt hozott egy Beatles- és egy Rolling Stones-adaptációja: a Day Trippert az eredetinél is feszesebb rhythm and blues-zá tette, míg a Satisfactionben megvalósította azt, amit Keith Richards a Stones-szal szeretett volna, csak a többiek leszavazták: csípős fúvósokkal színesítette a „Getnót”. A Kövek és Otis kapcsolatához érdemes meghallgatni a Pain In My Heart két változatát is. Az oldottabb hangulatú Fa-Fa-Fa és a Wonderful World reklámkarriert is befutott.


1966-os és 1967-es európai turnéján tomboló lelkesedés fogadta Reddinget; a párizsi Olympiában, Stockholmban és a brit szigeteken egyaránt. Angliában "az év énekese" címet is elnyerte, ami egy amerikai művész számára különös megtiszteltetés. A legendák szerint a tinédzser Peter Gabriel is Otist látva kapott kedvet az énekléshez.

1967. júniusában, a Monterey-i popfesztiválon - Jimi Hendrix és Janis Joplin mellett - Redding szereplése volt a legnagyobb szenzáció, itt már az amerikai fehér közönség is elfogadta.

Grace Slick, a Jefferson Airplane énekesnője így vallott róla: "Soha nem láttam hozzá foghatót előtte. Hatalmas, erőt sugárzó személyisége betöltötte az egész színpadot." Monterey-i szereplése után mindenki káprázatos jövőt jósolt Reddingnek. Ő maga is lázasan tervezett, többek között Hendrix-szel közös albumot szeretett volna kiadni, de egy tragédia összetörte az álmokat.


1967. december 10-én, a Wisconsin állambeli Madison közelében magánrepülőgépe délután fél négy körül a Monoma tóba zuhant. Redding és kísérőzenekarának, a Bar-Keys-nek négy fiatal tagja a jeges vízben lelte halálát; csupán egy muzsikustársuk, a 20 éves Ben Cauley trombitás élte túl a szerencsétlenséget. Otis egykori kísérőzenekarának tagja volt Katie Webster, a kiváló billentyűs-énekesnő is, aki lábdobogtató bugi-vugi zongorajátékával sokszor hozta lázba a közönséget. A repülőbalesetet csak azért kerülte el, mert 8 hónapos terhesként már nem vállalta a turnét.

A tragédia előtt néhány nappal rögzítették Redding-től azt a soulballadát, amely a legnagyobb elismerést hozta meg számára. A (Sittin’ on) The Dock Of The Bay 1968 tavaszán a világ összes slágerlistáján szerepelt. Otis Redding mindössze öt évet töltött a pop-rockvilág színpadain, de egyéniségének kisugárzása (nála értelme van ennek a szónak!), művészetének hatása ma is élő. Mindenkinek ajánljuk a dalait, egyszerűen megunhatatlanok.







 
 
[ 2607 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x