Remete a könyvtárban
Címlap / Kultúra / Remete a könyvtárban

>

Remete a könyvtárban

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-09-24

Pilis remetéje olykor megjelent az esztergomi könyvtárban, s mint minden más egyszerű ember, ő is könyveket kölcsönzött. Aztán nyugodt léptekkel, hatvan évvel a háta mögött felballagott a hegyre olvasni. Halála után pedig már kétszer is találkoztam vele az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium könyvtárában: mint fotókiállítás modelljével és mint egy fotóalbum főhősével. "A mi Imre bácsink" mondta mögöttem egy hölgy, aki az idősek otthonát vezette abban az időben, amikor Borostyán Imre élete utolsó éveiben éppen ott lakott. 


Rendezvénynaptár
A fényképész
Bandi bátyám a virágok és fák szerelmeseként járta kis göcsörtös botjával a pilisi erdőket. Erdőben nevelkedett, már az édesapja is kertész volt mégpedig a szarvasi Pepikertben laktak. A legszebb hely, ahol ember megismerkedhet a természettel. Meg is maradt Bandi a fák, bokrok igaz barátjának, voltak ugyan gyermekei, kapcsolatai, de a kék ég, a föld, a nap, a hó tartották fogva a szívét és a kameráját, a többi dolog csak változó felhő volt a világ egén. Mert hát a Pilisen kívül a világ minden kertjét megörökítette fotóin, a Földet is bejárta.

A baltás ember
Egyik sétája közben egy baltás ember jött vele szembe. Köszöntötték egymást, mint udvarias férfiaknak illik, s szinte elmentek volna egymás mellett, ha az a balta nem zavarta volna meg a fák barátjának a gondolatait. Nem éppen mészégetőnek látszott a másik idős, nagyszakállú ágrólszakadt forma, a Pilis különben sem mészkő hegység, minek hát az a balta? Mint kevésszavú férfi, inkább a másik mellé szegődött, majd kiderül, milyen cél vezeti az erdőben az öreget.

Ha már együtt mentek, csak beszédben elegyedtek, és az idős favágónak is helyén volt a nyelve. Beszéltek időjárásról, az erdőről, az állatokról, majd pedig költészetről. A szakállas vándor kedvelte a költészetet mégpedig nemcsak az általános iskolában elsajátított kötelezőket, hanem a modern verseket is. Lassúbbodott Bandi beszéde, mert kaptatóra értek, köves, sziklás vad vidékre, csúszott a talaj, de társa fiatalos lendülettel beszélt és haladt, néha még felajánlotta a segítségét is, de hát egy férfiember nem fogad el segítséget, akkor se, ha csúszik a sárban a cipője.



A szénaház

Egy terebélyes fa alatt szalmaboglyát pillantottak meg. Nem volt az olyan nagy, mint egy kazal, csak embermagasságú. Az erdei ember letette a baltáját és beljebb tessékelte vendégét. „Tessék befáradni, az ajtó nyitva van.” Így aztán Bandi megtudta, hogy hol van az ajtó. Mert hát az az ajtó, amit a gazdája annak nevez. A ház maga vastagabb gallyakból és gyeptéglákból volt összerakva. Az ember azt hihetné, hogy egy szél is elfújja, de mint kiderült, már egy évtizede használta a gazdája, se eső, se szélvihar nem ártott neki, a Duna áradása pedig nem ért fel idáig sohasem. Jól állt tehát falábain.

Bandi bátyám úgy érezte, erre a pillanatra vár, amióta megvette a fényképező gépet. Most találta meg azt a témát, amit mindig keresett, de maga se tudta, hol, miért, mikor jön elébe. Itt pontosan látszott, mihez kell a balta. Egyenletes embernagyságú fadarabok adták a ház vázát. A fadarabokat vízszintesen és függőlegesen hánccsal kötötte össze, s azok, mint a pillérek tartották egymást.

A „szobában” egy valahol talált asztal, szék, fatörzsből készült taróoszlop fogadta. A szalma-heverőn viszont hálózsákok és pokrócok védték a hidegtől a házigazdát és vendégét. Vödörben tiszta víz is szolgálta a hegymászók szomjának oltását, a közeli forrásról szokta hozni Imre bácsi. Rádiója is volt, és egy polc tele jobbnál jobb könyvekkel. Az ágy mellett egy poszter díszelgett fenyőfákkal és csörgő patakkal, ha fürödni akart a nyári melegben, csak ránézett a fenyveserdőre és a patakra, nem kellett rendszeresen lejárni a forráshoz.

Szóval, mindene megvolt, ami egy Robinzonnak kell a túléléshez. Télen kicsit szellős lehetett a csupa-ablak szoba, de egy férfi számára ez mégis jobb, mint egy pacsuliszagú lakás. Élt ő már asszony mellett kétszer is 10-12 évet, de rájött, hogy a boldogság nem egy városi lakás szoros együttlétében terem. Amióta nyugdíjas lett, jobban érzi magát kis állatkái és madárdalos reggelei között.

A kezdet
A kezdet nagyon nehéz volt. Akkor még szívesebben ment volna öregek otthonába. Február volt, fázott, és el se tudta képzelni, hogy mit fog tenni. Azóta azonban szépen berendezkedett: itt mindene megvan, amire szükséget érez. Most még egy igazi barát is belépett kis házába, és ezzel a barátsággal új világ született.

Bandi fényképezni kezdte a remetét. Tíz éven át folyamatosan látogatta, s szinte képregényszerűen rendezte kiállításait Budapesten, Esztergomban, lassan a világ megismerte Imre bácsit. Legutóbb könyvet adott ki a gyűjtött képekből, és neves művészeket kért fel, írják meg véleményüket a legújabb kor remetéjéről. Az írásokat angol nyelven is publikálta könyvében.

A vég?

Nem tudjuk, hol jár most Imre bácsi, melyik égi mezőn figyeli életképeinek sorsát. A könyvben örök életet kapott: egy huszadik századi ember, aki megállította az időt, kilépett a civilizációból, és győzött, mert boldog volt.

Dobosy Ildikó
Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 3391 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x