Még tart a szakrális művészetek hete
Címlap / Kultúra / Még tart a szakrális művészetek hete

>

Még tart a szakrális művészetek hete

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-08

A programsorozat célja: határok nélkül továbbadni a Hit által ihletett művészetekben rejlő Remény örömét. 

 

Negyedik alkalommal kerül sor a Szakrális művészetek hete című kulturális programsorozatra, melynek keretei között számos kiállításon, előadóesten, színházi produkción és más különleges programokon vehetünk részt.

„Ki méltó látni a csodát,
Az a csodát magában hordja.”
(Babits Mihály)

"Egy-egy éven át gyűjtögetjük az ötleteket, a művészi produkciókat, a helyszíneket és az anyagi lehetőségeket, hogy a szakrális művészet különböző szálai egy óriáscsokorba kötve messze ragyogjanak, illatozzanak, magjukat szétszórva terjeszkedjenek. Az alvó lelkeket szeretnénk felébreszteni a szakrális művészet széles spektrumának vonzerejével, és nemzeti kultúránk meghatározó értékei mellett a különböző kultúrák találkozásával is." - vallják a szervezők.

Pénteki programajánló:

"A teremtett világ védelméről" - Ifj. Zlinszky János előadása
"Zöld ág lobog, illat száll" (Reményik Sándor)
2010.09.24 18:00
Helyszín: Molnár-C.Pál Műterem-Múzeum
1118 Budapest, Ménesi út 65.

Az én kiállításom - Szabó Géza, esztergomi őrkanonok, papköltő előadása

2010.09.24 16:30 - 17:30.
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum
1088 Budapest, Múzeum krt 14-16.
Az előzetesen jelentkezett látogatókat személyes hangvételű kiállítási séta várja. Az én kiállításom c. program korlátozott létszámban látogatható. Előzetes jelentkezésre szeptember 1-től a 327-7773-as telefonszámon nyílik lehetőség.

Káldi György bibliafordításának töredékei
Megnyitó: 2010.09.24 17:00
Helyszín: Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára (Szent Adalbert központ)
2500 Esztergom, Szent István tér 10.
Káldi György bibliafordításának töredékei az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtárában - A 15 papírlevél bemutatása a tárlókban és tudományos előadás keretében.
A programban közreműködik: Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas énekművész

Szakrális művészetek

Programok Leányfalun, a Szent Anna plébániatemplomban
2010.09.24 17:30 - 22:00
2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14.
17.30 - Szentmise
Isten háza - mint termékeny mag Isten kegyelmével felszentelve (vezeti, és előadást tartja: Tampu Katinka)
18.30 – 19.00 Templom kerti séta (a templom kert, mint szakrális tér - stációk bemutatása)
19.01 – 19.30 Templomtörténeti bemutatás
19.31 – 20.00 Templomművészeti bemutatás
20.01 – 21.30 A Teljesség igézetében - szakrális irodalmi töprengés
Naszádos József verseiből összeállítás, előadják: Mező József és Ott Ildikó
Régi miseruhák kiállítása (A program idején folyamatosan, kiállító: Csillikné Hollós Mária)

Misztrál együttes koncertje
2010.09.24 19:00
Helyszín: Óbudai Társaskör
1036 Budapest, Kiskorona u. 7.
Ingyenes belépők igényelhetők a Társaskör pénztárában

Szombati programajánló:

Az angyali üdvözlet legősibb zenéi

2010.09.25 18:00 - 20:00
Helyszín: Rezső téri Magyarok Nagyasszonya Templom
1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 22.
Az angyali üdvözlet legősibb zenéi Az Imperatrix együttes részvétele a szentmisén, utána hangverseny.
Középkori, reneszánsz és kora-barokk többnyire vokális zeneirodalmi alkotások előadása.

Résztvevő művészek: Bartha Eszter, Baranyai Anna, Jaros Anikó, Mezei Melinda, Lökös Dorottya, Sereg Zsuzsanna, Hadik Andrea, Nagy Anita, Dudovits Blanka, Honinger László, Kósa Gergely, Srajber Zsolt, Dr. Kárász Péter, Makrai Márton, Sós Mihály, Zsigmond Balassa, Weidemann Ádám
www.avemaria-ensemble.com

Szent Anna kápolna látogatása
2010.09.25 18:45 - 19:05
8000 Székesfehérvár, Arany János u. 1.
Szent Anna kápolna látogatása Székesfehérvár legrégebbi ma is álló egyházi épülete, a gótikus stílusú Szent Anna kápolna 1478 előtt épült. A 2000-ben felújított kápolnát a város szakrális emlékeit bemutató séta során szakvezetéssel lehet megtekinteni.

Szakrális művészetek

Békesség-óhajtás – Tallián Marianne és Lázár Balázs színművészek estje
2010.09.25 19:00 - 20:00
Helyszín: Istenhegyi Szent László Plébánia
1125 Budapest, Diana út 15/a.
Békesség-óhajtás – Tallián Marianne és Lázár Balázs színművészek estje A Pro Pannonia pécsi kiadó hasonló című kiadványa 500 év "békesség-óhajtó" magyar verseiből válogat, Janus Pannonius-tól a kortársakig, melyekből 45 percnyi költeményt tolmácsolnak zenei kísérettel Tallián Marianne és Lázár Balázs színművészek. Ahogy Dr. Köteles György professzor úr, a Magyar Békeszövetség elnöke írja a könyvről, mely gondolatokat az előadók is magukénak vallanak:"...500 évet ível át a békevágy, a háború, a szenvedés, a hányattatások, a megaláztatások ellenpontjaként. Eleink békevágya, érzelmileg és értelmileg nem különbözik a miénktől. Érezték és érezzük, tudták és tudjuk, hogy a béke a lét, az alkotás, az értékteremtő munka és az örömszerzés feltétele. De az is kihallik a sorokból, hogy ezért küzdeni kell. Cselekedni érte. A politikai, társadalmi, de az egyéni belső békéért is..."

Júlia-monodráma
2010.09.25 19:00 - 21:00
Helyszín: Városmajori Kistemplom
1122 Budapest, Csaba u. 5.
Júlia-monodráma Visky András: Júlia c.monodrámáját Dér Denisa adja elő. Visky András Júlia című monodrámájában önéletrajzi események elevenednek meg. Az írót és édesanyját testvéreivel kitelepítik. Amikor Júlia szíve a megpróbáltatások alatt összeroppan, a klinikai halál állapotában sajátos logikai rendszerben meséli, éli újra történeteit. Júlia naiv hitet és intellektuális iróniát egyszerre felmutató történet mesélése különös lebegő költészetet ad a drámának. A megpróbáltatásokon átragyogó, gyönyörködtető életigenlés és szeretet marad bennünk.

Óbudai séták és kiállítás
2010.09.25 15:00 - 2010.09.25 16:00 Szerzetesrendek és templomok Óbudán - séta
2010.09.25 16:00 - 2010.09.25 17:00 Szerzetesrendek és templomok Óbudán - séta
Helyszín: Óbudai Múzeum és Könyvtár
1033 Budapest, Fő tér 1.
A sétákat a múzeum muzeológusai vezetik, egy séta időtartama kb. 1 óra.
Találkozó: az Óbudai Múzeum új Szentlélek téri bejárata előtt.
A rendezvény keretében mindkét napon (18-án és 25-én is) lehetőség van a múzeum új,"Óbuda - egy város három arca" című állandó kiállításának ingyenes látogatására.

Soul Lighting Sounds együttes koncertje
2010.09.25 19:00 - 20:30
Helyszín: Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Háza
1038 Budapest, Csobánka tér 5.
A jelenleg Izlandon dolgozó, Magyarországon ritkán hallható együttes egyedülállóan formabontó műsora, amely egy képkiállítás és egy koncert egyesítése: egy transzcendentális utazás. Újkori szakrális művészet előadással, kép- és hangszerbemutatóval.
„Egyetlen előadás sem ismétlődik meg a már megélt formában, így mi magunk a pillanatban megélt folyamatos áramlásnak tekintjük ezt a munkát”.

Szakrális művészetek

„Életút” – gyertyás elmélkedő séta

2010.09.25 20:00 - 22:00
Helyszín: Szent György templom
9400 Sopron, Szent György utca 7.
A templom adottságait kihasználva, a 8 mellékkápolnát a különböző életszakaszoknak megfelelően rendezzük be. A sötét templomban égő mécsessel végigsétálva átelmélkedhetjük életünket: múltunkat és jövőnket. Elmélkedésünket segítik a szentírási idézetek és a mellékoltárokra kihelyezett tárgyak, valamint a halk orgonaszó.

Vasárnapi programajánló:

Toronyiránt - a belváros rejtőzködő templomai
Helyszín: Petőfi téri szobornál
1051 Budapest, Petőfi tér
2010.09.26 09:30 - 2010.09.26 13:00 vezetett séta

Toronyiránt - a belváros rejtőzködő templomai Valaha a templomtornyok irányjelzők voltak, mutatták az utat – valódi és átvitt értelemben is. Ma azonban a hétköznapok rohanásában sokszor észre sem vesszük, hogy számos megszentelt hely mellett vezet el utunk. Megannyi felekezet temploma, zsinagógája pettyezi Budapest térképét, melyeket nem csak vallási jelentőségük, hanem esztétikai, művészeti és várostörténeti értékük miatt is érdemes jobban szemügyre vennünk. Ezek az épületek egy régi városról, a benne élt és élő lakosságról mesélnek, arról, hogy a hitélet, az egyházi befolyás hogyan alakította az 1800-as évek második felétől az éppen kialakulófélben lévő világváros fejlődését. 3 órás belvárosi sétánk során 6 különböző felekezet 8 templomát látogatjuk meg, megismerkedünk a vallások alaptéziseivel, az épületek és városrészek keletkezésével, valamint nem utolsósorban színes történeteket hallhatunk az egykori város életéből, és a legendás városlakókról.

Útvonal: Belvárosi plébániatemplom, Március 15. tér – Nagyboldogasszony Magyar Ortodox Székesegyház, Petőfi tér – Szervita téri katolikus templom – Deák téri evangélikus templom – Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga – Szent István Bazilika, Szent István tér – Hazatérés református templom, Szabadság tér – Hold utcai református templom – Nagy Ignác utcai unitárius templom. A vezetés ingyenes, a zsinagógába a belépő 500 Ft/fő.

Klukon Edit és Ránki Dezső zongorakoncertje

2010.09.26 19:00 - 2010.09.26 21:00
Helyszín: SOTE Semmelweis Szalon
1085 Budapest, Üllői út 26.


A Magyar Nemzeti Galéria speciális tematikus vezetései:

szeptember 24. péntek, 16 óra
Kondor Béla angyalai (Tárlatvezető: Kumin Mónika, művészettörténész)
szeptember 25. szombat, 11 óra
Derkovits Gyula, Molnár C. Pál - az újraértelmezett szakralitás
(Tárlatvezető: Sebestyén Ágnes, művészettörténész)
szeptember 26. vasárnap, 11 óra
Magyar szentek ábrázolásai (Tárlatvezető: Krasznai Réka, művészettörténész)
szeptember 24. - 19 óra
Egyedül - Bálint Márta színművész előadóestje
szeptember 25. - 19 óra
Meditáció - Bachon át Pilinszkyig - Dóczy Péter színművész előadóestje. Közreműködik Lőrinszky Attila bőgő

További programok >>>

Képek forrása: piqs.de
Therese-Marie: We are protected by her wings





 
 
[ 4386 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x