Táncosként tündökölni és hidakat építeni
Címlap / Kultúra / Táncosként tündökölni és hidakat építeni

>

Táncosként tündökölni és hidakat építeni

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-17

"A tánc természetes módon kapcsol ki és szórakoztat, energiákat mozgat és pezsdít fel bennünk. Teljesebbé teszi, mintegy önmagához vezeti el az embert. A tánc ugyanakkor közösségi élmény is, és ezt az összetartó erejét nagyon fontosnak tartom. Aki ezt megéli, többé válik általa." Ujfalusi Márta beszélgetett Peták Tünde táncművésznővel. 

 

Rendezvénynaptár
2012 nyár idején vagyunk, beléptünk az Oroszlán havába, mozgalmas, gazdag, tevékeny időszakot él az, aki ezt szeretné megélni. Idén a Merkúr bolygó uralkodik, kedvez a szorgalmasoknak, a lustálkodókat pedig gatyába rázza. Ismét szembejött velem egyik kedvenc, most már úgy tűnik kimeríthetetlenül izgalmas témám és szabadidős tevékenységem: a tánc és a mozgás. Nem tudom, milyen lehet az ha valakinek nincs ritmusérzéke vagy nem tud táncolni, de gyanítom, hogy szegényebb az élet ritmikus mozdulatok nélkül.  Táncosnak, tánctanárnak lenni is csak úgy jó, ha valaki teljesen elhivatott, riportalanyom is ilyen személyiség. Mindig dolgozik, szent ügyeken tevékenykedik, lelkesen és jókedvűen. Peták Tünde táncművésznővel-balettmesterrel, egészségtanárral beszélgetek táncról, mozdulatokról, alkotómunkáról.

- Szegeden születtél, most már egy ideje Budapesten élsz és dolgozol. Mikor kerültél a tánc bűvkörébe?
 - 6 éves voltam. mikor édesanyám elvitt egy szegedi alapfokú művészeti iskolába, hogy majd beírasson társastáncra. Szétnéztem, de nem volt kedvem a társastánchoz, viszont a klasszikus balett csoport nagyon megtetszett, azonnal ott is maradtam. Azóta tart a varázs.

- Mióta érzel elkötelezettséget iránta?
- Érdekes szó az elkötelezettség, számomra nem is volt kérdés, hogy minden órán ott legyek, hiszen érdekelt, szerettem a csoportot, a táncot. Nem tudnám megmondani, mikor alakult ki bennem komolyabb elhatározás, mondhatni elköteleződés iránta. Tudtam, hogy legbelül a művészetek világa lesz számomra az önkifejezés területe, és az ehhez szükséges feltételekkel is koránt szembesültem.


- 2007-ben végeztél a Táncművészeti Főiskolán és ezzel egyidejűleg elvégezted a Semmelweis Egyetem egészségtanári szakát is. Tanítási tapasztalataid, színpadi gyakorlatod van, lenyűgözően érdekes már eddig is a pályafutásod! Hivatásod mely területein érzed magad a legotthonosabban?
- A táncolás és a tanítás egyaránt fontos számomra. De a klasszikus táncban nehéz hosszú távú célokat kitűzni, mert ha a balettintézetet nem végezte el valaki, nem tud táncosként e műfajban sűrűn megmutatkozni. Mondhatni klasszikus lelkületű emberként ez kis akadály a művészi önkifejezésben, mindazonáltal a tanítást is ugyanolyan fontosnak tartom, ebben látom leginkább hosszútávon céljaim kiteljesítésének lehetőségét.

- A mozdulatművészet népszerűsítése és gyakorlása mellett most milyen feladataid vannak?
- Sokféle, a tánctanítás és szervezőmunkák is egyformán fontosak. Mindig is kerestem a csatornákat közönség és előadó között, ez a téma sokáig foglalkoztatott. Valahol egy kicsit „hídépítő” szerep ez. Folyton keresem azt, hogy hogyan lehet az információkat megfelelő módokon eljuttatni az emberekhez, hogy a közönség minél több mindent megtapasztaljon a táncról.

- A tánc színpadra is és a mindennapok vidámabban-teljesebben való megélésre is csodálatos. Egyetértesz?
- Ez így igaz, a tánc természetesen kikapcsol és szórakoztat, energiákat mozgat és pezsdít fel bennünk. Mindemellett teljesebbé teszi, mintegy önmagához vezeti az embert. Közösségi élmény a tánc és ezt az összetartó erejét nagyon fontosnak tartom. Aki ezt megéli, többé válik általa.

- Mesélsz nekünk emlékezetes fellépésekről, próbákról?
- Sok van az emlékezetemben, mind más érzelmek miatt emlékezetes, más helyszín és más emberek, nagyon vegyes emlékeim vannak. Többnyire szépek és jók. A jelenben szeretek élni.


- Vannak példaképeid?
- Gyerekkoromban voltak és ma is vannak olyan emberek, akikre felnézek. De ma én inkább úgy fogalmaznék: vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyek tiszteletreméltóak és becsülendőek számomra. Vagy úgy, hogy egy-egy életmű példaértékű számomra, például Dienes Valériáé mindenképpen, hiszen hihetetlen nehézségeken át vitte tovább a műfajt, sok ember szeretetével övezve, de táncműfajban a szorgalom és a követendő kitartás és megmozdulásai miatt nekem Mihail Barisnyikov is szimpatikus. Rajtuk kívül még sokakat tisztelek, becsülök, felnézek rájuk. Egykori tanáaim és jelenlegi kollegáim közt is van egyedülállóan példaértékű hivatástudat és szakmai tudás. Ezen túl a művészi önátadás is bámulatra méltó számomra: amikor egy táncos a színpadon az átélésben azonosul szinte azzal, amit csinál. Ehhez alázatra van szükség. Szerintem technikailag szépen és jól letáncolni valamit nem elég ahhoz, hogy azt művészetnek nevezzük. De példaértékű számomra az a nagyon fontos dolog is, ha valaki a tánc világában az összefogásra buzdít, egységben szemléli a dolgokat, egymás stílusának teret adva, a következő generációt is segítve gondolkodik.

- A közösségi oldalakon való munkáid megjelenítése, információk arról, hogy épp mit csinálsz, programajánlataid is arról árulkodnak, hogy az emberekhez közelebb szeretnéd hozni a mozgást és annak művészetét is. Mit tanácsolsz azoknak, akik picit szégyenkezve, de felnőtt fejjel és esetleg nem balerina-alkattal szeretnének táncolni, a balett és a tánc alapjait megtanulni? Jöhetnek hozzád is és kollágáidhoz is bátran?
- Igen, mindenképpen, mivel én is tartok alapozó órát. Hogy máshol mit jelent a kezdő óra, az szerintem mindenhol tanárfüggő. Nálam mondhatni a saját ötletemen alapuló kezdő balettóra van. Ez a csoport egy régi álom megvalósulása, hiszen a stílus szerelmesinek, érdeklődőinek nem sok lehetősége van hogy betekintést nyerjen ebbe a műfajba, esetleg ki is próbálhassa a klasszikus balettet. A célt kell jól meghatározni és a lehetőségeket bemérni valamint nagyon figyelni egy ilyen órán ahhoz, hogy problémák és sérülés nélkül szórakoztatóan táncolhassunk. Elsősorban azt javaslom, ha az elhatározás megvan, jöjjenek el és próbálják ki - enélkül nem tudnak véleményt alkotni arról, hogy ez tetszik-e vagy sem. Mindenképpen táncolunk és a táncosságból bontom vissza a technikát. A mozdulatművészet órákon is nyitott szemlélettel, emberközpontúan közelítünk az órákra érkezőkhöz.

- Hol, mely "műhelyekben" találkozhatunk Veled?
- A Mozdulatművészeti Stúdióban, ahol kezdő és haladó klasszikus balettet is tanítok, ebben a műhelyben találtam meg azt a támogató és segítő légkört, amelyet mindig is kerestem. Emellett a Mozdulatkórusban és az Orkesztika mozdulatművészet óráira járok Fenyves Márkhoz és Pálosi Istvánhoz. Mindezek mellett itt a stúdióban számos programot szervezünk, dolgozunk azon, hogy minél több ember megismerje ezt a magyar tradicionális modern táncműfajt, , amely idén ünnepli 100. évfordulóját és sajnos ehhez képest nem kap elég figyelmet.

Saját tapasztalatom hogy közösségépítő ereje csodálatos, amit a kóruson belül is érzékelek. 


- A táncnak természetesen önmagában is van létjogosultsága, de lehet, hogy igazán közösségben, csapatban jó élmény, még nem tudtam eldönteni. Te hogy vagy ezzel?
-  Egyedül az ember csak a saját világával, saját kifejezésével foglalkozik, önmagán dolgozik. Ez igazi önkifejezés és én szükségesnek is tartom a saját magunkon való munkát is. Mindazonáltal közösségben dolgozni felejthetetlen élmény, a kórusban éltem meg először, hogy milyen az, mikor sok ember energiája, gondolati világa, mozgása, egész lénye egyként, egységként törekszik mozdulni. Minden alkalommal feltöltődöm, amikor velük lehetek és ez a mozdulatművészetben műfajában valósult meg számomra. Annak előtte teljesen másként éltem meg a csapatban való munkát.

- A tanítás képessége kevesek erénye, a koreografálás megint csak egy különösen jó együttműködés kell, hogy legyen tanár és tanítványok közt. Mondj erről valamit! Mit tapasztalsz?
- Ez így van, a tanítás, a táncolás a koreografálás más és más képességeket igényel. A tanításban a tananyag nem cél, csak eszköz a célhoz való eljutásban. Együttműködés, egymásra való odafigyelés által érhető el közösen a kitűzött cél. Ehhez fontos a jó kommunikáció, mert ezáltal jut el az információ, a mondandó. Én úgy gondolom, ehhez empátia is szükséges. Én mindig úgy tanítok, hogy odafigyeljek ezekre a csatornákra, és a közös együttműködéssel megpróbálom a céljaihoz segíteni a növendéket. Ez szerintem az a téma, amit nagyon hosszan lehetne még fejtegetni.


-  Sokan azt gondolják, hogy elvégeznek egy művészeti intézményt, ahol viszonylag hermetikusan zárt közegben műhelymunkák folynak, viszonylag intenzíven..Amikor pedig kikerülnek az "életbe", hamar zátonyra fut a hajójuk. Vajon miért? Érzékenykednek? Azt hiszik, főszerepekkel, csodás ajánlatokkal várják őket mindenhol? Szerinted hogyan tud önmagának segíteni például egy táncművész, akinek igazán egyetlen jól fejlett kommunikációs eszköze a mozdulat?
- A kitartás mellett sok tényező együttállása szükséges egy elvárt karrier befutásához. Folyamatos munka, továbbképzésekre, válogatásokra járás. Igen, amiről beszélsz, azzal egyetértek, nem lehet a babérokon ülni, meg kell tanulnia jól eladnia magát a művészeknek, hiszen sokan vannak a szakmában, akik szintén jól képzett táncosok. Van, hogy csak 1-2 karaktert keresnek egy adott szerepre vagy társulatba és előfordulhat az is, hogy a válogatások során a táncos nem talált helyet. Ilyenkor kell reálisan felmérni a lehetőségeket és ehhez mérten továbbképzésekre járni vagy tovább próbálkozni. Éles helyzetek ezek, amire tudatos munkával kell készülni.

-  Hogyan tudja a saját PR-jét, kommunikációját megteremteni egy táncos?
- Mindenképpen előny az adott szakintézményben való végzettség, például a művészeti szakközépiskola, ez már egy jó alap, sőt lehet akár pályakezdés is a táncosnak. Itt már olyan tanárokkal dolgozik, akik a szakma meghatározó képviselői és sokéves tapasztalatukkal állnak a diákok rendelkezésére. Innen általában sokkal nagyobb eséllyel kerülnek jó helyre a táncosok. Mindenekelőtt fontos, hogy sokrétűen képzett legyen a táncos, a kurzusokon, tanfolyamokon vegyen részt, ismerjék meg a szakma képviselői.

Fotó: Lágler Krisztián

- Hogyan lehet harmonikusan a táncot és a mozgást egy életen át hivatásként jól megélni?  Bár még a pályád elején jársz, úgy érzem, jó meglátásaid vannak erről is.
- A jól meghatározott célok mellett tisztában kell lenni a lehetőségekkel is. Táncosként sokkal rövidebb idő van egy karrier befutására, 40 éves kor után sajnos a képességek már korlátozottabbak. Paradoxonnak érzem kicsit, hogy ugyan beérett előadóvá válik valaki, mégis a fiatal tettrekész generációval már ott kopogtat a váltás. Mégis a 90, olykor 100 évet is megélt és aktív mozdulatművészek példáját látván fogalmazódott meg bennem, hogy táncosként, majd tanárként a lehetőségekkel élve és ezt a helyén kezelve ugyanolyan harmonikusan megélhető ez a hivatás a kor elteltével is. Számomra a mozgás, a tánc a mindennapjaim része, gyerekkoromtól úgy a részemmé vált, mint bármi más létszükséglet. Enélkül nem érzem jól magam a bőrömben, szinte leépül a testem-lelkem, ha nem gyakorlom. A harmonikus hétköznapok része számomra a mozgás és a tánc, én bizakodóan és optimistán tekintek a jövőbe!

A tánc kortalan és örök. Mindig lesznek, akik az életüket teszik erre a csodás hivatásra, lesznek olyanok is, akik az első nehézségeknél meghátrálnak és akik cserbenhagyják ezt a művészeti ágat. Ilyen-olyan indokokkal becsmérelhetik is, alulfizetett művészeti ág, hamar "elhasználódik" egy táncos, stb. és ki tudja még mit találnak ki a lusták. A tánc azonban hűséges szerető: nem hagy el senkit, aki valaha is komolyan vette. Belül is lehet táncolni. Peták Tünde lelkes és kitartó, ötletgazdag és különösen érzékeny, mindenre odafigyelő személyiséggel rendelkezik. Nézzétek-csodáljátok meg a munkáit, keressétek bizalommal, látogassátok az óráit!

Sok sikert kívánunk neki a Harmonet olvasói nevében is!


Ujfalusi Márta
látó-spirituális gyógyító
www.leleklato.eoldal.hu





 
 
[ 3747 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 72
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x