Új Múzeum Méheknek és embereknek Budapesten
Címlap / Kultúra / Új Múzeum Méheknek és embereknek Budapesten

>

Új Múzeum Méheknek és embereknek Budapesten

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Rendhagyó módon mutatkozik be a nagyközönségnek az első városi méhészet Budapesten. A Műcsarnok hátsó teraszán augusztus 22-én 18 órakor nyílik meg az Új Múzeum Méheknek, ahol szeptember végéig a legkülönbözőbb programokon lehet megismerkedni a méhek életével, és a közösségi mézet is meg lehet kóstolni. 

Két hónapos műhelymunka után augusztus 22-től a nagyközönségnek is bemutatkozik Magyarország és Budapest első városi méhészete a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán.  Az alapötlet a frankfurti székhelyű finger művészcsoporttól származik, amelynek tagjai, Florian Haas és Andreas Wolf az elmúlt években Németország több nagyvárosában alakítottak ki közösségi méhészeteket és indítottak el úgynevezett vegyes méhészcsoportokat.


A budapesti kísérlet július elején kezdődött csaknem 40, különböző korú, hátterű és élethelyzetű érdeklődő bevonásával. A cél egyebek mellett az volt, hogy a résztvevők között párbeszéd és együttműködés induljon el. A közösségi méhészet beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen fiatalok és idősebbek, diákok és nyugdíjasok, helyi lakosok és itt élő külföldiek, álláskeresők, új szakmák iránt érdeklődők, méhészmúlttal rendelkezők és teljesen kezdők dolgoznak együtt. A csoport tagjai Tornyossy Csaba okleveles méhész vezetésével és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai támogatásával a nyár folyamán a méhészkedés és a mézkészítés alapjaiba nyerhettek betekintést, valamint közösen gondozzák a szorgos rovarokat.


A finger csoport koncepciója mentén augusztus 22-én, csütörtökön 18 órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek. A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. A múzeum a méhtársadalom működését kutatja, valamint a méhek és az emberi társadalom összefüggéseire hívja fel a figyelmet. Az egyik teremben a méhdemokrácia és a rajintelligencia lesz a főtéma, így választ kapunk például arra, hogyan hoznak közös döntéseket a méhek a rajt érintő kérdésekben. A másik terem az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) kampányával foglalkozik, amely az ehető rovarok, köztük a méhbábok fogyasztását népszerűsíti. Mivel a világon csaknem egymilliárd ember éhezik, a FAO szerint az új táplálkozási kultúra elterjesztése részben orvosolná a problémát, és ökológiai előnyökkel is járna. A harmadik terem magának a múzeumnak a működését mutatja be, valamint a közösségi méhészetet gondozó méhészcsoport munkájába ad betekintést.


A független kezdeményezésként megvalósuló múzeum a Városligetben nyílik meg, amely az új budapesti Múzeum Negyednek is otthont ad majd. Ebben a környezetben az Új Múzeum Méheknek rendhagyó missziójával a kulturális intézményalapítás alapvető motivációira kérdez rá, és gyakran éles szakmai vitákat kiváltó gyakorlatára is felhívja a figyelmet.

Az augusztus 22-i megnyitón a német művészek, a szervezők és a méhészcsoport tagjai rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak, valamint a vendégek megkóstolhatják az első budapesti közösségi mézet is. Az Új Múzeum Méheknek szeptember 30-ig látogatható minden héten, csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között. Az érdeklődőket hetente kétszer (minden csütörtökön és szombaton 16 és 18 órától) magyar és idegen nyelvű tárlatvezetésekkel, valamint további programokkal – beszélgetésekkel, koncertekkel, filmvetítésekkel és családi programokkal - várják.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2541 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x