HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-17
Címlap / Mesék / Lilli: A diófa tündére

Lilli: A diófa tündére

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-17

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg koldus. Évek óta járta a világot, semmije nem volt rongyos ruháján, szakadozott köpenyén és bicskáján kívül. Ügyeskezű ember volt, bármit elkészített, amire csak szüksége lehetett, csodálatos dolgokat faragott a legkisebb fadarabból is. Vándorolt faluról falura, ha megéhezett mindig kapott egy-egy falat ételt valahol, ha megszomjazott hűvös kútvízzel kínálták. Telente elballagott egy régi barátjához, aki egy kis falu papja volt és aki szállást adott neki a templomban a zordabb napokra. Így történt ez minden évben. 

 

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg koldus. Évek óta járta a világot, semmije nem volt rongyos ruháján, szakadozott köpenyén és bicskáján kívül. Ügyeskezű ember volt, bármit elkészített, amire csak szüksége lehetett, csodálatos dolgokat faragott a legkisebb fadarabból is. Vándorolt faluról falura, ha megéhezett mindig kapott egy-egy falat ételt valahol, ha megszomjazott hűvös kútvízzel kínálták. Telente elballagott egy régi barátjához, aki egy kis falu papja volt és aki szállást adott neki a templomban a zordabb napokra. Így történt ez minden évben.
     Közeledett a tél, a szél egyre hidegebben fújt, a falevelek mind lehullottak, megfagyott a talaj, dér lepte meg a fákat. Messze volt még a falu, ahová az öreg tartott és az éjszakák egyre hidegebbé váltak, mígnem egy hajnalon leesett az elsô hó. Sietve indult útjára, remélve, hogy az erdôn át levághatja az utat. Amikor már jó mélyen járt a rengetegben, hirtelen hóvihar kavarodott. A fehér pelyhek elôször csak a fák tetején pihentek, majd szép lassan lehulltak a fagyott földre, az elsárgult fűre is. Kavarogtak a süvítô szélben, mindent vastagon beleptek, még a legkisebb üregekbe is eljutottak. Az öreg koldus szívébe félelem költözött amikor az ösvény is eltűnt a fehérség alatt. Eltévedt az erdôben. Kopott posztókalapját már rég elvitte a szél, nem látott az ezüstös kavargástól. Már jó ideje küszködött, amikor sötétedni kezdett és elült a vihar. Csend volt, semmi sem moccant. Reccsent egy ág, letört a hó súlya alatt. Épp az öreg elôtt zuhant az útra. Hideg volt. Üvöltés hallatszott a háta mögül. Majd mégegy és mégegy. Farkasok üvöltése vadászat közben. Futni kezdett, de öreg csontjai tiltakoztak. Elcsúszott egy rejtett jégfolton és elesett.
     Meleg fuvallatot érzett, majd madár dala szólt. "Tavasz van." - gondolta. Kinyitotta a szemét. Zöldellô fákat látott, selymes füvet, virágzó bokrokat. Felült és visszatekintett. A háta mögött fehéren fénylett a világ, mindent beborított a jéggel csipkézett hótakaró, elôtte nyár volt, az a nyár, mely a tavaszból tűnik elô. Majd elétoppant a tündér. Az, hogy tündér a lány, elsôre látszott. Hószínűen szikrázó puha haja vállára omlott, a fehér fürtök ránctalan, finom, idôtlen kis arcot kereteztek, égkék szemek villantak pajkosan az öregre. A tündér, törékeny alakját körüllebegô fehér ruhát viselt, a bôre mint a rózsa szirma, oly hamvas és halovány. Felsegítette az öreget és bekísérte egy ágakból font házikóba, majd puha párnákra ültette. "Maradj velem!" - kérte. "Olyan egyedül vagyok minden télen. Ilyenkor minden ami szép és jó alszik. Csak én nem tudok aludni és ez a kisdarab erdô velem virraszt. Mesélj nekem kérlek!"
     És az öreg vele maradt. Sok mesét tudtak, mert mindketten sok évet megéltek már. Hosszú balladákat énekeltek egymásnak, vagy csak ültek és együtt hallgattak. Az öreg koldus furulyát faragott a lánynak egy darab fából. Szépen megmunkált hangszer volt az, hangja úgy trillázott, mint a madarak, ha eljön a tavasz. A tündér megtanult játszani a furulyán, a kedvenc játéka lett. Teltek a hónapok, a hó olvadni kezdett odakinn, eljött a kikelet és az öreg indulni készült. "Köszönöm, hogy velem voltál." - mondta a tündér. "Bármit kérhetsz tôlem, minden kívánságodat teljesítem. Mire vágysz a legjobban?" "Amire én vágyom azt még te sem tudod megadni nekem." - válaszolta az öreg. "Nem kell nekem már semmi sem ezen a világon, csak egy család. Szeretném, ha lenne egy lányom vagy egy fiam és neki is lennének már gyerekei. De ezzel sajnos már elkéstem." "Ne keseredj el!" - vigasztalta a tündér. "Talán van még egy lehetôség. Itt az erdô szélén él egy özvegyasszony a fiaival. Nemrég halt meg szegény férje és ô itt maradt a két kisgyerekkel. Elkelne a házában egy kis segítség, szerintem örülne, ha felajánlanád, hogy náluk maradsz. Búcsúzóul pedig itt ez a dió. - nyújtott át a lány egy kicsiny diócskát - Ha valahol megleled az otthonodat, ott ültesd el. És most Isten veled!"
     Miután elbúcsúzott a tündértôl, egyenesen az özvegy házához ment. Minden zöldült már az erdôben, édes tavaszillat terjengett a levegôben. A rengeteg szélén apró, de tiszta házikó állt, amely már elsôre megtetszett az öregnek, így bekopogtatott. Kedves fiatalasszony nyitott ajtót és örömmel fogadta a felajánlott segítséget.
     Az öreg koldus otthonra talált a tiszta kis házban, hamarosan mindenki családtagnak tekintette. Ő pedig elültette a tündér dióját a kertben. A dióból fa nôtt szép lassan, a fiúk felnôttek, gyerekeik születtek, a diófa megvastagodott, a gyerekek pedig ott játszottak ágai közt. Mesélték, hogy a fán egy tündér lakik, aki szívesen mesél nekik és gyönyörűen játszik a furulyáján.




 
 
[ 768 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x