HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-15
Címlap / Mesék / Lilli: A Csillag szerelme

Lilli: A Csillag szerelme

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-15

     A Csillag már régóta figyelte a Vándort. Figyelte és szerette ki tudja mióta, talán amióta a világ világ. A Vándor magányos volt, egyedül rótta az utakat, az erdőket, mezőket távoli földeket, a Csillag pedig miriárdnyi társával tündökölt az égen, de belül a szívében valahogy épp ilyen magányosnak érezte magát. Talán ezért szerette meg a Vándort napról napra egyre forróbban és lángolóbban, hiszen a csillagok ha közelről megnézzük őket napok, tüzesen lobbanóak, még ha innen csak hűvös pislogó csillanásoknak tűnnek is. 

 

     A Csillag már régóta figyelte a Vándort. Figyelte és szerette ki tudja mióta, talán amióta a világ világ. A Vándor magányos volt, egyedül rótta az utakat, az erdőket, mezőket távoli földeket, a Csillag pedig miriárdnyi társával tündökölt az égen, de belül a szívében valahogy épp ilyen magányosnak érezte magát. Talán ezért szerette meg a Vándort napról napra egyre forróbban és lángolóbban, hiszen a csillagok ha közelről megnézzük őket napok, tüzesen lobbanóak, még ha innen csak hűvös pislogó csillanásoknak tűnnek is.
     A Csillag tehát szerette őt, úgy hogy egész lelke és szíve belehevült. Amint felkúszott az égre első pillantása őt kereste, féltőn és óvón, mindíg reszketve, hogy egyszer nem látja viszont, egyszer már nem lesz ott. Annyi halandót látott már elmúlni, annyi szépséget pusztulásba fordulni végtelen élete során!
     De a Vándor mindig ott volt minden éjjel. A Csillag pedig világított útján, ha minden társa felhőtakaró alá bújt is, vagy csak őrizte álmát. A Vándor szeretett szabad ég alatt aludni, olyankor úgy érezte, mintha valaki vigyázna rá, óvón megsimogatná homlokát, megcsókolná arcát. Néha azt képzelte, hogy valahol álom és ébrenlét határán lágy hangot hall, dallamot, ami távoli, idegen és szépséges, néha mintha ezüstös fény libbent volna lecsukott szemhéja mögött. Volt, hogy csak feküdt a végtelen ég alatt, nézte a csillagokat és azon kapta magát, hogy úgy hallja, mind énekelnek...különös, földöntúli hangon, ami mindent betölt és csupán azért hallhatatlan az emberi fül számára, mert mindenben és mindenütt jelen van. Ha boldog volt, a csillagok mind vele nevettek, ha pedig szomorú, együttérzően susogtak a fülébe. Mint minden utazó ő is próbált magának saját csillagot választani és mintha valami vonzaná, újra és újra ugyanazon a villódzó kis sugáron akadt meg a szeme. Mintha kacagott volna az a csillag, mintha hunyorgott volna integetve: engem válassz! csakis engem! És a Vándor ilyenkor tekintetével megsimogatta a Csillagot és a lelkével azt suttogta felé: téged. csakis téged.
     Magányos volt a Vándor és sokszor boldogtalan. Nem találta a helyét a világban, nem találta a gyökereit, egy helyet ahová hazatérhetett volna, valakit aki szereti, aki megöleli ha bánatos, akinek elmondhatná az álmait. Ha letelepedett valahol nem sokáig érezte otthon magát, hamarosan mennie kellett, otthagyva mindenkit aki csak megszerette őt, mennie, hogy lássa a világ ezer csodáját, hogy mindig más szél fújja a haját, hogy minden este máshol hajtsa álomra a fejét. Ez volt az élete és a kis Csillag volt egyetlen társa e vándorlásban.
     Így barangolt Messziföldön a Vándor napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Mígnem egy napon megtörtént vele, ami minden utazóval megtörténik, ha kihalt utakon jár: rablócsapat támadta meg. Sokan voltak a gazfickók, egytől egyig markos, elvetemült legény, állig felfegyverezve. Mi mást tehetett volna szegény Vándor, minthogy átadta kevéske pénzét, újonnan vett köpönyegét és várta, hogy szabadon engedjék. Ehelyett azonban a rablók - akik mint már említettem különösen gonosz páriák voltak - egy sötét verem legmélyére vetették, ahol már számos társa sínylődött éhen, szomjan remény nélkül, hogy valahogy kijuthatnak. A veremnek meredek sziklafala volt, az alja köves és kemény, a tetejét pedig rács fedte, amit a rablók csak akkor emeltek fel, ha újabb áldozatukat taszították a mélybe. Amint a lenyugvó nap fényében a Vándor körültekintett, láthatta, hogy milyen nyomorult állapotban vannak rabtársai. Ócska edénykéikben gyűjtötték össze az esővizet, hogy legyen mit inniuk, megmaradt ruháik rongyosak, mindannyian soványak, éhestekintetűek, sebbekkel tarkítottak. A nap vörös fénybe vonta az elgyötört arcokat, lángot lopott a tompán, kimerülten fénylő szemekbe. Nem volt mit tenni, innen nem volt kiút. És eljött az éj. A Vándor leheveredett a naptól meleg sziklára és egyre csak az eget fürkészte, várva mikor jön fel az ő csillaga. Amikor pedig megérkezett, lassan felkúszott az égbolt bársonyára, a férfi rászegezte tekintetét, mintha csak ő létezne, semmi más, sem magány, sem éhség, szomjúság, vagy halál és gyötrelem. És már hallani vélte a csillag halk énekét, míg az egész valóját betöltötte, kizárva lelkéből a szegény nyomorultak sírását, sóhaját, szenvedésük megannyi szívszorító hangját. Így telt el hat nap és hat éjszaka, majd a hetedik nap éjjelén, amikor már annyira erőtlen volt, hogy szinte nem is lélekzett, úgy látta, mintha a Csillagnak arca lenne, gyönyörű leányarca, ezüst-arany tincsekkel keretezve. Az ajkai lágyak voltak, könnyben úszó szemei pedig csillogtak, túlragyogták az összes csillagot az égen. „Képzelődöm"-gondolta a Vándor és arra vágyott, bár mindig így maradna, bár ez a sugárzó tekintetű lány nézne rá ilyen túláradó gyöngédséggel amig csak él.
     Ahogy így elmerült a lány arcának szépségében egyszerre mintha távoli hangokat hallott volna, kiabálást, patkók dobogását s elveszítette az eszméletét. Amikor magához tért, egy ágyban feküdt puha párnák között, gondos kezek törölték le homlokáról a gyötrelem szántotta ráncokból a port, adtak neki enni és takarták be. Mégis, habár ekkor már tudta, hogy megmentették és életben marad, az első gondolata a sajnálkozás volt, a mélységes szomorúság, hogy nem látja többé a csillag-leányt.
     Innentől kezdve csak éjszaka vándorolt, egyre azt fürkészve, merre vezeti őt a Csillag, mintha társak lennének, szerelmesek. És a Csillag elvezette őt a világ legszebb helyeire. Olyan tájakat, városokat mutatott meg neki, amiket halandó ember ritkán láthat, csodákat, amik csak minden ezer esztendőben egyszer esnek meg. Mígnem a tavasz első napján, amikor már a fák zöldbe borultak és madárdal, meg virágillat úszott a levegőben, elvezette őt a legyönyörűbb helyre egész Messziföldön. Telihold ragyogott az égen és a szél hűsen simogatta a Vándor arcát ahogy a völgybe lépett. A dombok ölén egy szépséges kis tó pihent igazgyöngyként, tiszta vizében ott fénylett a hold elefántcsont arca. A tó körüli sziklákon moha és borostyán kúszott, odébb vadrózsa rügyező ágai fonódtak évezredes fák törzsére, miként szeretők ölelő karjai. A frissen sarjadt fű zöld volt és illatos, és minden olyan csendes és nyugodt, hogy még az alvó madarak sóhaját is meghallhatta. Telihold volt, mint már mondtam és a telihold fényében a csillagok táncolni, remegni látszottak, míg egyikük zuhanni kezdett az égről. A Vándor rémülten kiáltott fel amikor ráébredt, hogy az ő csillaga az. Ám a leány, mert ekkor a Csillag már leány volt, könnyedén huppant mellé a fűbe. Hófehér ruhája fodrozódva terült szét körülötte, ezüst-arany fürtjeit libegtette a tavaszi szellő. Bölcs csillag-szemében nevetés vetett ezer szikrát. Látva a Vándor döbbenetét felnevetett és lágyan a mellére simult, átkarolta, amitől a Vándort olyan érzés töltötte el, mintha a világ hirtelen kikerekedett volna. Karjaival szorosan magához ölelte a Csillagot, hajába lehellt egy csókot, halkan suttogta, szereti.
     A Csillag a Vándoré lett a csillagok eldugott völgyében, és onnantól mindketten boldogok voltak. Nem telepedtek le, nem építettek házat, tovább járták a világot. A Csillag minden éjjel újabb szépséges helyekre vezette el a férfit, amikor pedig feljött a telihold, visszatértek a völgybe, ahol ismét leánnyá változott.




 
 
[ 946 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x