Lilli: Sólyomherceg
Címlap / Mesék / Lilli: Sólyomherceg

Lilli: Sólyomherceg

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

     Egy messzi birodalomban élt éldegélt valaha a szilaj Sólyomherceg. Merész volt és bátor, erős kézzel és tiszta szívvel uralkodott az ő népén, ha pedig szabadságra vágyott, sólyommá változott, a szélnek feszítette hatalmas szárnyait, felemelte nemes fejét és büszke rikoltással szelte az eget. 

     Egy messzi birodalomban élt éldegélt valaha a szilaj Sólyomherceg. Merész volt és bátor, erős kézzel és tiszta szívvel uralkodott az ő népén, ha pedig szabadságra vágyott, sólyommá változott, a szélnek feszítette hatalmas szárnyait, felemelte nemes fejét és büszke rikoltással szelte az eget.
     Ám egy nap megtámadta országát a szomszédos Hollóherceg és öldöklő csatába kezdtek, aminek nem akart vége szakadni. Akkor Sólyomherceg párviadalra hívta ki Hollóherceget. Megállapodtak, hogy a vesztes megadja magát és átadja földjeit és seregeit a győztesnek. Így mind a ketten madárrá változtak és a kecses sólyom harcra kelt az alattomos hollóval. A harc hamar eldőlni látszott, mert a sólyom nem csak hogy erősebb volt a gőgös hollónál, de gyorsabb és ügyesebb is, így az hamarosan több sebből vérzett és amikor megértette, hogy nem árthat ellenfelének, menekülőre fogta. Ám utolsó mozdulatával csőre közé kapta Sólyomherceg varázslatos amulettjét és messze szállt vele.
     Nagy bánat borult ekkor Sólyomherceg országára, mert ez az amulett kellett ahhoz, hogy a herceg visszanyerhesse emberi alakját. Rögtön űzőbe is vették a gonosz Hollót, de hiába, az varázshatalmát felhasználva szőrén-szálán eltűnt. Sólyomherceg búcsút intett népének és nekivágott a nagyvilágnak, hogy enyhülést találjon bánatára. De hiába járt be távoli földeket, egyre csak emberi alakjára tudott gondolni. Jó volt repülni és jó volt a vadászat lüktetését érezni vérében, de olyan egyedül volt, ahogy azt ember el nem viselheti, nem találta helyét a világban. Így érkezett el a Hölgy Erdejéhez. Itt élt karcsú fái között az Erdők Királynője, aki gyönyörű asszony volt. Ő parancsolt az erdő minden állatának, akik boldogan szegődtek a nyomába, mert erős volt, bátor és élettel teli.
     Egy napon az Erdők Királynője épp birodalmát járta, hogy megkérdezze a határt őrző farkasoktól mi hír, amikor szárnycsattogást hallott és meglátta, hogy egy sólyom lecsapni készül egy nyúlra. Tudta, hogy ezt a nyulat nyolc csemetéje várja otthon, ezért már napokkal előbb kihirdette állatai között, hogy amíg azok fel nem nőnek, senki ne merjen karmot és fogat emelni az anyára, így igen felbőszült amikor látta, hogy valaki megszegni készül parancsát. Dühödt, tiltó rikoltás hagyta el a torkát, ami megriasztotta a nyulat s az beszaladt az erdőbe, és meglepte a sólymot, aki csodálkozva nézett a merész asszonyra, amiért az meg merte zavarni vadászatát. Pár szárnycsapással ott termett a Királynő előtt és kinyújtott karjára szállt. S ahogy megérintette, az Úrnő meglátta őt egy pillanatra igaz valójában és csodálkozva rezzent össze.
     – Ki vagy Te? – kérdezte döbbenten – És hogy merted engedélyem nélkül átlépni országom határait?
     – Bocsáss meg szép hölgy, – válaszolta a herceg – de nem tudtam, hogy tiltott határok felett szállok el. Csak repültem amerre a szél vitt.
     – De ki vagy? – erősködött az asszony – Mert azt látom, hogy nem egyszerű sólyom.
     – Én Sólyomherceg vagyok, az átkozott. Évek óta bolyongok a világban, de otthonra sehol nem lelek, mert soha többé nem kaphatom vissza emberi alakomat
     Az Erdők Királynője megérezte a herceg végtelen magányosságát s megsajnálta őt.
     – Gyere velem a házamba – mondta neki halkan – és érezd otthon magad.
     És Sólyomherceg elfogadta a meghívást, mert belefáradt már a sok vándorlásba. Teltek múltak a napok a Királynő házában és ők hamarosan barátok lettek, majd – maguk sem tudták mikor – egymásba szerettek. Szegény Sólyomherceg teljesen elkeseredett amikor rájött, hogy mit érez a Királynő iránt, hiszen ő sólyom volt, az asszony pedig ember. Napról napra búskomorabb lett a herceg a Királynő pedig nem bírta nézni bánatát, elhatározta, hogy segít rajta és mindent megtesz szerelmükért. Teliholdkor kiment a háza előtti tisztásra és minden erejét felhasználva, a föld tüzét felszítva hívni kezdte Hollóherceget. Zúgni kezdtek a lombok, vonyítani a farkasok, megjelent az égen a hatalmas fekete madár. Leszállt az asszony elé és ráemelte fekete szemeit.
     – Miért hívtál? – kérdezte.
     – Harcolni szólítalak – jelentette ki bátran az Úrnő – Hívd össze minden madaradat és küzdj meg az én seregemmel. Amelyikünk győz, kívánhat egyet a másiktól.
     Tetszett a hollók hercegének ez a bátor nő, de nem tetszett az ajánlat, mert tudta, hogy egy ilyen csatában csak veszíthet. Elhatározta hát, hogy elragadja őt és magával viszi várába, ahol majd nem lehetnek segítségére állatai. Éles karmai közé kapta hát az Erdők Királynőjét és a levegőbe emelkedett vele. A Királynő védekezni próbált, de a karmok bőrébe vágtak és kicsordult a vére. Fájdalmában felsikoltott; meghallotta ezt a Sólyomherceg, felriadt álmából, de mire kiröppent az ablakon csak egy távoli fekete pontot látott eltűnni a látóhatár szélén. Azonnal tudta, hogy ki volt az a gazember aki elrabolta kedvesét és gyanúja végképp beigazolódott, amikor pár vérrel pettyezett fekete tollat látott meg az avaron heverni. Dühödten kapott szárnyra és indult hazafelé, elhagyott országába, hogy sereget toborozzon.
     Eközben Hollóherceg megérkezett kastélya fehér tornyaihoz és a Királynő elcsodálkozott a vár szépségén.
     – Milyen csodálatos kastély! – kiáltott fel meglepetten – Milyen különleges mester keze alól került ki?
     – Sólyomhercegé volt hajdanán, – válaszolta a Holló – de én elvettem tőle. Az asszony szívét keserűség, lenézés és szenvedélyes indulat töltötte el eziránt a hazug, kérkedő férfi iránt és megfogadta, hogy soha nem fog neki engedelmeskedni. A Holló díszes szobába, fehér és arany falak közé vitte őt, majd visszaváltozott emberi formájába. Szép férfi volt a hollók hercege, bőre alabástrom, haja éjfekete, alakja daliás, csak gonosz és alattomos pillantásából látszott, hogy milyen fekete a lelke. De az asszonyt nem kábította el a szép külső, a kellemes vonások, pontosan tudta, hogy ki áll előtte. Olyan gyűlöletteli pillantást vetett a férfira, hogy az előbb hátrált egy lépést, majd gúnyosan felkacagott és magára hagyta őt.
     Ezalatt Sólyomherceg elérte az erdő határát és egyre sebesebben repült a holló nyomában. Nem vette észre, hogy mögötte néma, sötét árnyak gyülekeznek: az égen az erdő madarai szálltak utána, odalenn pedig, a telihold fényében kirajzolódó árnyékában medvék, rókák, az erdő vadjai futottak a farkasok vezetésével. Így érkezett meg volt országa határához, ahol leszállt egy sziklára és elrikoltotta magát. Eltelt pár perc és sólymok tűntek elő a sötétben. Először csak néhány, majd egyre több, míg olyan sokan lettek, hogy csak úgy zúgott tőlük a levegő. Így indult el Sólyomherceg a gonosz Holló ellen.
     Amikor kicsit megnyugodott, az Erdők Királynője úgy döntött, hogy nem ül tovább tétlenül. Halkan kilopózott a szobájából és elindult, hogy megkeresse kedvese ellopott talizmánját. Sok termet és folyosót bejárt, mindenütt sápadt és komor szolgákat látott, a régen oly szép csarnokokat sötét szőnyegek és bútorok rútították. Végül egy karcsú toronyhoz érkezett, ahová éjfekete szőnyeggel borított, fehér márvány csigalépcső futott fel. Fölsietett a lépcsőn és egy feketére festett ajtóhoz ért. Hallgatózott, de semmi nem mozdult, így egészen óvatosan lenyomta a kilincset. Az ajtó hangtalanul nyílt, ő pedig besurrant a szobába. Itt minden fekete volt, ében bútorok álltak a fekete falak mellett, a padlót süppedős, fekete szőnyeggel terítették le. Az íróasztalhoz lépett és kihúzta az egyik fiókot, de csak fekete tintával teleírt papírokat talált benne. Átkutatta az egész asztalt és épp az utolsó fiókot borította ki, amikor nyílt az ajtó. Riadtan nézett fel, egyenesen Hollóherceg szemébe.
     – Mit keresel ilyen lázasan, szépséges hölgyem? – kérdezte mosolyogva a férfi.
     Az Erdők Királynőjét elöntötte a düh, szemei szikrákat szórtak.
     – Sólyomherceg amulettjét! – vágta az önelégült Hollóherceg arcába. Az gúnyosan felnevetett, inge alól vékony ezüstláncot húzott elő és kissé meghimbálta a rajta lógó talizmánt.
     – Ezt? – kérdezte nevetve. A Királynő szeme megvillant, és egy követhetetlenül gyors mozdulattal, mint amikor a sólyom lecsap áldozatára, megragadta a bűvös talizmánt és egy erős rántással elszakította a finom láncot, majd hátrálni kezdett az ablak felé. Hollóherceg dühödten morogva támadt neki. Az asszony, amikor látta, hogy nem menekülhet, kivetette magát az ablakon. Szédítő mélység tátongott a torony és a föld között, és a Királynő rémülten hunyta le a szemét, úgy várta a fájdalmat. Csakhogy ehelyett valami különös érzés fogta el és amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy karok helyett szárnyai vannak, testét tollak borítják: sólyommá változott. Karmai között még mindig ott szorongatta a mágikus amulettet, aminek az átváltozást köszönhette.
     Ekkor ismerős hang ütötte meg a fülét, kedvenc farkasa harci üvöltése és ahogy lenézett a torony tövébe, látta, hogy az utcákat vadállatok özönlik el, az ég pedig sötét a rengeteg madártól. Hollók hullottak a földre, majd a sólymok felhőjéből kivált egy madár, mely nagyobb, nemesebb volt mint a többi és amelyet a királynő ezer közül is felismert volna. Találkoztak a levegőben, az asszony átadta neki a talizmánt, a herceg pedig egyenesen a toronyhoz repült. Leszállt a párkányra és egy pillanat múlva daliás fiatal férfivá változott. Párviadalra hívta Hollóherceget, s ahogy birokra keltek rögtön látszott, – éppúgy mint évekkel ezelőtt – hogy Sólyomherceg sokkal jobb harcos, mint a Holló valaha is lehet. Hamar végeszakadt a küzdelemnek, Hollóherceg, miután csúfos vereséget szenvedett, megszégyenülten kotródott el az országból embereivel együtt, a Sólyomherceg és királynője pedig boldogan élt együtt az idők végezetéig.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 852 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x