Vinkler grafikák Asconából
Címlap / Őrület / Vinkler grafikák Asconából

Vinkler grafikák Asconából

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Vinkler László hat grafikájával gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye. Az alkotásokat a művész egyik barátjának, az ókortudomány és a vallástörténet nemzetközi hírű művelőjének, Kerényi Károlynak a lánya, Cornelia Isler-Kerényi adományozta a Csongrád megyei közgyűjteménynek. Az alkotások az 1960-as, 70-es években születtek, és jól jellemzik magát az egész Vinkler László-életművet. 

Vinkler László festő, grafikus, művészeti író. Szakmai sikereit pályája kezdetén bravúros portréművészetével vívta ki, e műfaj szeretete egész munkásságát végigkísérte. Tanulmányútjai során járt Párizsban és Szicíliában is. 1947-ben ő szervezte meg a szegedi tanárképző főiskola rajz- és művészettörténet tanszékét.

Művészetének meghatározó eleme a múlttal való folytonosságkeresés, a görög mitológia jelképrendszerének felhasználása; élete utolsó évtizedében, részben olaszországi, illetve görögországi utazásainak hatására visszatért a természetelvű ábrázolásokhoz. Műveinek jelentős részét a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi.


A görög mitológia által elbűvölt Vinkler László a 60-as évektől kezdve többször meglátogatta az Asconában élő Kerényi Károlyt, az ókortudomány és a vallástörténet nemzetközi hírű tudósát. Ez az ismeretség valószínűleg a szegedi évekből eredt. Kerényi Károly professzor még a háborús időszakban töltött néhány évet Szegeden, 1941-43-ig.

A második világháború idején telepedett le Kerényi a svájci Asconában; itt barátságot kötött a világhírű pszichológussal, Junggal. Szerb Antal Kerényi Károlyról mintázta az Utas és holdvilág című regényének Rudi Waldheim professzorát.

A kommunista diktatúra hajnalán a baloldali értelmiség részéről olyan kritikák is elhangzottak a szabad gondolkodó Kerényivel szemben, hogy az ókorkutató „a fasizmus szekértolója” lett volna, később magát a fasizmus-vádat természetesen ejtették, de továbbra is megfogalmazódtak vele kapcsolatban afféle vélekedések, miszerint „jobboldali, mert görög istenekkel foglalkozik”.

Az adományozó Cornelia Isler-Kerényi valamelyest követte édesapját munkásságában - mint archeológus ásatásokon is dolgozott, de a fő területe a görög művészet, a görög kerámiák és a görög vázák. Dionysosról több publikációt és könyvet írt.

A most a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe került grafikákat Vinkler a hatvan-hetvenes években ascona-i vendégeskedése során vihette ajándékba a Kerényi családnak. Több mint három évtized után kerülnek vissza a műalkotások keletkezésük helyszínére, Szegedre. Cornelia Isler-Kerényi úgy gondolta, hogy a Vinkler-életművet őrző, gyűjtő Móra-múzeumban lesznek a legjobb helyen az alkotások.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 5528 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x