Moszkvából eltűntek a csótányok, de visszajönnek
Címlap / Őrület / Moszkvából eltűntek a csótányok, de visszajönnek

Moszkvából eltűntek a csótányok, de visszajönnek

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-29

Moszkvából évekkel ezelőtt eltűntek a csótányok, és a jelenségre nincs magyarázat, ezért aggódó tudósok néhány csótányfajt fel akarnak vetetni a védett állatok Vörös Könyvébe. 

 

A csótányok felvételét a Vörös Könyvbe Alekszandr Logunov ismert környezetvédő, a biológiai tudományok doktora javasolta, de arra nem vitte rá a lélek, hogy a lakásokban egykor leggyakoribb, vörös bogarat védelmezze, csak a Magyarországon svábbogárként ismert fekete, az erdei és a sztyeppei változatot.

A csótány ősi faj, feltételezések szerint már a dinoszauruszok korában is léteztek, a paleozoikum (i.e. 570-245 millió) rétegeiben már fellelhetők, és 2008-ban 4565 változatuk volt ismert.

Oroszországban főleg a vörös és a fekete faj terjedt el: az előbbi a tatár-mongol támadással, jó 800 éve érkezett Közép-Ázsiából, az utóbbi pedig a 13. századi orosz-porosz háborúból hazaérkezőkkel "vándorolt be". A svábbogarak kipusztulása már az 1960-as években megkezdődött, egyrészt mert akkor erős mérgeket alkalmaztak, másrészt mert a vörös csótányok szívesen fogyasztották a feketék petéit.

Logunov szerint a vörös csótányokat kipusztító mérget a 90-es években Kínából hozták a "batyus" turisták, a seftelők. Sajnos nem ismert azonban a Kínában akkoriban alkalmazott szer összetétele. A jelek szerint azonban egy újgenerációs méreg volt, amelyhez hasonlót ma már mindenütt használnak: a korábbiaktól eltérően nemcsak azt a csótányt ölte meg, amely érintkezésbe került vele, hanem az állat még tovább élt, és megmérgezte utódait és az egész fészket.

A tudósoknak azonban nincs kétségük, hogy a csótányok ezzel a méreggel szemben is ellenállóvá válnak előbb-utóbb, és visszatérnek. Ezért a kutatók máris készülnek az újabb háborúra, és ezúttal a biológiai hadviselésre tesznek. Találtak egy vírust, amely kizárólag a csótányokra veszélyes: a fertőzött állat még néhány napig él, és fertőzi a környezetét is. A szakemberek arra számítanak, hogy ezzel hosszú időre, ha nem örökre megnyerik a csótányok elleni háborút.

A minap Moszkva egyik jómódú negyedében egy szűkebb területet hirtelen elárasztottak a vörös csótányok. A szekértők arra gyanakszanak, hogy a váratlan csótánytámadást elhibázott vízvezeték-, vagy csatornajavítási munka okozta.




 
 
[ 2815 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x