Tévésikoly miatt betörő rendőrök
hirdetés
Címlap / Őrület / Tévésikoly miatt betörő rendőrök

Tévésikoly miatt betörő rendőrök

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-04-12

Tévéből hallatszó sikoly miatt törtek be rendőrök egy házba Nagy-Britanniában, az ott tévéző bakfis pedig rögvest a rendőrséget hívta segítségül, mert betörőknek vélte őket. 


Rendezvénynaptár
Az eset Aylesburyben történt. A rendőri akciót két sikoly is motiválta, de csak az első "jött" a tévéből", a második már "igazi" volt. Az első sikoly után ugyanis a rendőrök dörömbölni kezdtek az ajtón, amitől úgy megijedt a tizenéves lány, hogy felsikoltott. Ezután csend lett: a lány ekkor telefonált a rendőrségnek, a két rendőr meg ugyanabban a pillanatban törte be az ajtó üveglapját, és rontott be a házba, azt kiáltozva, hogy "rendőrség".

A bakfis nem hitte, hogy ily villámgyorsan már a helyszínen is termett a hatóság, ráadásul ennyire vadul, ezért a rémület teljesen megbénította - és megnémította. A rendőrök átkutatták a házat és kertet, de a szobájában rémülten kucorgó lányon kívül senki mást nem találtak. Miután a bakfis kissé megnyugodott és elhitte, hogy valódi rendőrök érkeztek "vendégségbe", kiderült a félreértés.

A rendőrség virággal, csokoládéval kért bocsánatot a tévedésért, és persze az ajtójavítás költségének megtérítésével.


 
 
[ 1066 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x