Éttermi koszt háziállatainknak, kávézacc növényeinknek...
Címlap / Őrület / Éttermi koszt háziállatainknak, kávézacc növényeinknek

Éttermi koszt háziállatainknak, kávézacc növényeinknek

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-08-03

Egy fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk.  


Rendezvénynaptár
A minap pet it néven nyílt mozgalmat indítottak, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését. A pet it mozgalom a fenntarthatóságra és a könnyű terjesztésre törekszik, így a „kecske” jól lakik, a „káposzta” pedig nem kerül a kukába.

A pet it mozgalomban résztvevő éttermek vállalják, hogy a konyhájukon keletkezett vagy az oda visszakerülő maradékot különböző, a maradék fajtájától függő feliratú, dátummal ellátott, környezetbarát dobozokba rakják, melyek az étteremben vagy az étterem előtt felállított zárt hűtőbe kerülnek. A hűtőből a gazdik ingyen elvihetik a nekik tetsző, kedvencük kedvenc eledelét tartalmazó  dobozt (hmm, egy jó rántotthús blökinek), amit aztán gondosan elmosogatva az étterem újrafelhasználásra visszavár. A hűtőben helyet kap a kávézacc is, ami kíváló táptalaj növényeinknek. Az éttermi maradék újrahasznosításával csökkenthetjük háziállataink ökológiai lábnyomát miközben a pénztárcánkat is kímélhetjük!


A mozgalomhoz már csatlakozott is az első étterem, a budapesti Manga Cowboy!, amelynek alapítói, Iván és Péter elmondták, hogy ők kimondottan nyitottak a helyi, városi közösségekkel együttműködésre törekvő kezdeményezésekre, ezért nagyon örültek a megkeresésnek és rögtön igent is mondtak rá.

A pet it egy minden szempontból nyílt mozgalom, amelyhez bárki csatlakozhat! A szervezők a mozgalom facebook oldalán nyilvánosan elérhetővé teszik a projekt leírását és szabadon felhasználható design elemeket gyártanak, hogy azt könnyen másolhatóvá tegyék. “Olyan nyílt rendszerekben gondolkodunk, amelyek képesek a környezetben található erőforrásokra építve önfentartóvá vállni. A szemetet újrahasznosítva gyűjtjük, miért ne tehetnénk így az ételmaradékokkal is?“ - mondta Nemes Attila, a projekt vezetője, az OS Kantine alapítója.

A pet it mozgalmat támogatni és ahhoz csatlakozni a Creative Selector oldalán keresztül lehet, ahol a közösségi összefogással megvalósuló, kreatív és társadalmilag hasznos projektek elindításához szükséges összeget a „sok kicsi sokra megy” elve alapján a közösség „dobhatja össze”. A pet it kezdeményezés beindtásához az ötletgazdák 600.000 forintot szeretnének összegyűjteni. A támogatóktól befolyt pénzösszeget az első pet it pontok kialakítására (dobozok beszerzése, “csináld magad”, napelemes hűtő elkészítése, szerelés és oktatási feladatok megszervezése, stb) fordítanák. A támogatók részesei válnak a kezdeményezésnek és számos, érdekes, egyedi ajándék birtokosai lesznek – mint például a pet it ékszer a kis kedvenc számára.
Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 2610 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x