Szittya gyökereink
hirdetés
Címlap / Őrület / Szittya gyökereink

Szittya gyökereink

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-06-19

Mielőtt a finnugor származáselmélet meghonosodott, szittya-hun származástudatunkban sem mi, sem a világ nem kételkedett. A hivatalos történettanítás elutasítja ugyan, de mégis vannak szakvélemények, melyek nem zárják ki e lehetőséget. A birodalom urai a kemény, harcokban edzett királyi szittyák voltak, akik a Fekete-tenger feletti térségben éltek. Ők voltak koruk csodafegyverének, a visszacsapó íjnak a feltalálói. 


Rendezvénynaptár

Mielőtt a finnugor származáselmélet meghonosodott, szittya-hun származástudatunkban sem mi, sem a világ nem kételkedett. A hivatalos történettanítás elutasítja ugyan, de mégis vannak szakvélemények, melyek nem zárják ki e lehetőséget. A hivatalos álláspont merevségét a mindenkori hatalmi érdek is befolyásolja. Pedig vannak olyan felhasználható mutatók, melyek a szittya származás lehetőségére fényt derítenek, sőt azt megfontolandó alapokra helyezik.


A birodalom urai a kemény, harcokban edzett királyi szittyák voltak, akik a Fekete-tenger feletti térségben éltek. Ők voltak koruk csodafegyverének, a visszacsapó íjnak a feltalálói. A szóbeszéd úgy járja, hogy egy török harcos egy ilyen íjjal átlőtte a Boszporuszt, mely szélessége 800 méter. E fegyverek 300-400 méter távolságból még halálosak voltak. A nyugati íjak hatótávolsága ennek kb. fele volt csak, ami óriási előnyt jelentett a szittyák részére. Kedvelt harci tervük a rajtaütés volt. Az ellenség sorait nyílzáporral és színlelt megfutamodásokkal bontották meg, majd gyors lovaikról a szétszakadt csapattesteket felmorzsolták. A közelharcot - ha csak lehetett - kerülték, de ha nem kerülhették ki, akkor halálmegvető elszántsággal forgatták a szablyát és a harci fokost. Könnyű bőrvérteket viseltek. Lovaikat is ilyenekkel védték. Az ellenség sebesültjeivel és foglyaival emberségesen bántak, ha nem volt okuk kemény megtorlásra.


A zöldhalompusztai aranyszarvas
A szittya népek ismerték a földművelést, az állattenyésztést, a mesterségek különböző ágait, fém- és ötvösművességükkel pedig kiérdemelték a világ csodálatát. Ezen ötvösművészetnek Magyarországon is kerültek elő emlékei, melyeket két fő csoportba lehet sorolni. Az egyik csoportba tartoznak azon ötvösmunkák, melyeket mint ékszert és rangjelzést használtak. Ezen ékszereken szereplő emberi és állati, valamint növényi jelenetek megörökítették a szittyák életének, gondolkodásának és világszemléletének egy-egy mozzanatát. A másik csoportba sorolhatók a hit vagy hiedelemvilággal kapcsolatos, főleg állatábrázolások, melyeket leginkább pajzsokra erősítettek. A szarvas volt a legelterjedtebb állatábrázolás e célból, de egyéb állatjelképek is előfordulnak. A szarvasnak Tápiószentmártonon és Zöldhalompusztán került elő aranylemezből készült két szép példánya.


A szittyák a szarvas ősanya gyermekeinek tartották magukat, melynek rokon vonásai megtalálhatók a magyar csodaszarvas mondában. A szarvas ugyanis a Nap, azon keresztül az Isten földi jelképe volt. Mikor a szittya a szarvas gyermekének vallotta magát, azt fejezte ki, hogy ő az Isten gyermeke. A csodaszarvas is az isteni gondviselést jelképezi, mely Hunort és Magyart Pannóniába vezette. A szittyák azért erősítették e fémszarvasokat pajzsaikra, hogy azzal az isteni gondviselés védelmét kérjék.
A szittya nemzetek a védekezés és hadviselés céljából szövetségekbe szerveződtek, melyet esküvel, a vér használatával, azaz vérszövetséggel pecsételtek meg. A szövetség élére főkirályt, nagykirályt választottak.


A Vérség
A vezetőiket halomsírokba, gazdag útravalóval, ékszereikkel, lovaikkal és legkedveltebb feleségükkel temették el. A nagykirály halála esetén negyven napig gyászoltak, miközben a tartósított holttestet nagy kísérettel végighordozták a birodalomban. A gyászmenetet szemlélő harcosok bevagdalták bőrüket, hogy ezzel is kifejezzék fájdalmukat.


A hazai régészet a Kr.e. századokból (Kr.e. 500-Kr.u. 12) tudja kimutatni a szittyák leleteit a Kárpát-medencében. E leletek arról tanúskodnak, hogy tömörebb szittya lakosság csak a Mátraalján és Erdélyben élt. Az ország más vidékein inkább csak a vezetőréteg volt szittya. A két említett aranyszarvas érdekessége, hogy hamvasztásos sírokból kerültek elő, melyből arra lehet következtetni, hogy gazdáik nem szittyák, hanem az őslakosság behódolt vagy kinevezett vezetői lehettek. A szittyák ugyanis nem hamvasztották halottaikat. Ezen jelenség alapján feltételezhető, hogy a szittyák szarvastiszteletét átvette az őslakosság. Lehetséges tehát, hogy a Csodaszarvasmondánk rajtuk keresztül öröklődött napjainkig.


A magyarság történelmi és vérségi alapon joggal tarthatja magát szittya utódnak, hiszen ötszáz évet nem lehet kitörölni egy nép életéből. Ezt föltétlen megalapozottnak kell tekintenünk az erdélyiek és a mátraaljiak esetében. A Heves megyei, azaz a mátraalji lányok pártáját úgy készítették napjainkig, mint az Ukrajnában előkerült magas rangú szittya hölgy, talán királyné fejdíszét, koronáját. Különbség csupán a fejdísz anyagában van, a készítés módja azonos. A Heves megyei lányok pártáját szövetszalagokból varrták össze, míg a szittya úrnőét aranyszalagokból




 
 
[ 8887 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x