Farsangi fejtörő: Milyen ruhát varrjak gyermekemnek?
Címlap / Otthon / Farsangi fejtörő: Milyen ruhát varrjak gyermekemnek?

Farsangi fejtörő: Milyen ruhát varrjak gyermekemnek?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Szteppelő osztályfőnök, balettozó igazgató
HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-06-06

 

A nyertes
A közönség meglepetésére a hatodik osztályosok vadnyugati táncot adtak elő jelmezben, de a fiatal osztályfőnöknő is velük táncolt, sőt fiúruhában kalappal a fején különleges sztepptáncával kápráztatta el a közönséget. A siker egyértelmű volt. Ettől a pillanattól kezdve ő lett a gyerekek kedvence, az órákon is úgy hallgatták kicsit mókás előadásait, mintha mindig táncparketten szerepelne. A nyolcadikos fiúk pedig megpróbáltak udvarolgatni neki.

A farsangi mulatság így lett tökéletes. Zálogkiváltáskor a termetes igazgató úr balettáncot járt be a rajztanárral. A matektanár székes játékot vezetett, a fizika tanár a magasugró mércét tette egyre alacsonyabb fokra, az alatt kellett áttáncolni a gyerekeknek. A mulatság utolsó órájában összekapaszkodtak tanárok, gyerekek, szülők, s együtt ropták kivilágos kilenc óráig, ami már meghosszabbítása volt az előre meghirdetett nyolc órás zárásnak.

Jól sikerült a rendezvény, mert mindenki bemutathatta azt az oldalát, amit eddig nem ismertek. Az igazgató úgy belejött a táncba, hogy megígérte: a legközelebbi farsangot a műjégpályán tartják.

Dobosy Ildikó

Kapcsolódó fórum a HarmoNeten >>






Előző oldal!
 
 
[ 9059 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x