Emlékszel még? - Parittya, fakutya, vesszőparipa - régi idők...
Címlap / Otthon / Emlékszel még? - Parittya, fakutya, vesszőparipa - régi idők játékai

Emlékszel még? - Parittya, fakutya, vesszőparipa - régi idők játékai

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-08

Amikor régi idők játékairól beszélünk a modern kort megelőző, szórakozást szolgáló és csoportosan végezhető foglalkozásokra gondolunk. A 21. század vívmányai talán kicsit háttérbe szorították ezeket, pedig legtöbbjük már egyidős az emberiséggel!  

 

Fontos tudnunk, hogy a játék szó eredetileg egy fogalmat takar, spontán, örömért, egyéb magasabb cél nélkül végzett elfoglaltságot, mely a gyermeknél elsődleges, és önkéntes. Játékok mindig léteztek, hiszen az emberi csecsemő már a saját végtagjaival is képes kezdetleges játékokat játszani.

A mai játékszerek speciális eszközök, erre a célra, megjelenésük köthető a filozófusok, nagy gondolkodók gyermekekről való elképzeléseihez is.

Kis felnőttek játékai
A történelmi középkorig a gyermekekről azt gondolták, kis felnőttek, éppen ezért kevésbé tartották fontosnak, hogy jól érezzék magukat, sokkal inkább tanulniuk, s segíteniük kellett, mielőbb beleszokni a felnőtt életbe. Ezek a gyermekek inkább a hétköznapi használati tárgyakból készítettek maguknak játékokat. Amikor valaki nem rendeltetésszerűen használ egy tárgyat, pl. egy fakanalat bábnak vagy varázspálcának minősít, akkor azt játék eszköznek nevezzük. Nagyszüleink még többnyire ilyen játékeszközökkel foglalták el magukat szabadidejükben.

Ősi játékok
A játékszerek korunkban hódítanak csak, előnyük, hogy rendkívül szépek, hátrányuk viszont, hogy gyakran csak egyetlen dologra felhasználhatók. A legősibb talált játék i.e. 2600-ból egy társasjátéktábla Dél-Mezopotámiából, míg a második a sorban i.e. 2000-ből egy kenyérdagasztó figura, amely mozgatja kezeit. Ezt a fajátékot egy fáraó sírjából emelték ki a régészek. Ezekkel egyidős az az ókori festmény, amelyen az uralkodó a sakkjáték ősi formáját játssza, i.e. 2500-ból. 

Sport és játék
A játékoknak igen nagy csoportját képezik az ügyességi feladatok, mint az artisták poi-ja, és azok a próbák, amelyeket ma külön sportágakként, és az görög olimpiai játékok elemeiként ismerünk. Ilyenek a gerelyhajítás, célbadobás, a futóversenyek, illetve a harci játékok, a vívás fakardokkal, a nyílpuska, parittya és buzogány bevetése, vagy a csepűpuska. A harci erőpróbákat természetesen inkább a fiúk kedvelték, s nem titkolt szándékuk volt ezzel, hogy már fiatalon elsajátítsák a hadászat alaplépéseit és a fegyverek használatát, hogy később egy csatában megvédhessék otthonaikat.

Babérra törő játékok, taktika
Az ókori Rómából már valódi játékszerek származtak: a vesszőparipa, az egérfogat, amelybe kutyát, macskát, az ügyesebbek kis rágcsálókat fogtak be, s versenyeztették kedvenceiket. A középkorig azonban a legnagyobb sikere a babérokat jelentő versenyeknek és a csoportos párválasztóknak volt. Ilyenek a zsákbanfutás, a zenés-táncos körjátékok, melyeket mi már óvodában megismerhetünk (Bújj-bújj zöldág, Csön-csön gyűrű, stb. kezdetűek) vagy a szembekötős fogócska.

Az erőpróbákon túl a taktikai, gondolkodást igénylő játékok is nagy megbecsülésnek örvendtek, s gyakran családos felnőttek keresték. Asztaliak a malom és korábbi változata, a sakk, a mogyorópiramis, amely egyszerre kívánt ügyességet és éleslátást, speciális a mahjong csontból, vagy a Kalaha, melyet homokgödrökben, kövekkel játszottak, azonban semmilyen előkészületet sem igényel pl. a szólánc, a barkóba, vagy a kő-papír-olló.

Ezek a játékok lehetővé tették, hogy a gyerekek korán kiügyesedjenek, használják ötleteiket, megtanuljanak következetesen gondolkodni, és nem utolsó sorban a csoportos, társas kihívások közepette barátokat szerezzenek.

HarmoNet tipp: Mahjong- a játék,amely intelligensebbé tesz >>

Játékgyártás otthon is
A játékszereket később éppen az iskolai oktatás miatt kezdték elterjeszteni. A pedagógusok rájöttek a játékokon keresztül a gyerekek, főként a legkisebbek, nagyon könnyen, gyorsan tanulnak.

A játékgyártás a 19. század előtt szinte ismeretlen volt, egyedi darabokat készítettek, kis példányszámban, és igen magas áron. Ám a legtöbb áhított tárgyat a gyerekek szüleik segítségével maguk is elkészíthették. Míg a hintaló, a csattogós szárnyú pillangó vagy a lányok kedvence, a szövőszék csak fáradtságos munkával készült el, addig egy fűzfasíp, egy koszorú a hajba, dióbélbaba, egy pici legyező, vízimalom vagy a búgócsiga elődje, a pergettyű, akár egy délután alatt elkészült, s bárki meg tudta csinálni!

Természetes alapanyagú játékok
A magyarok elsősorban a természetes alapanyagú játékokat szerették: népünkre jellemzőek a nádból, fából, termésekből (makk, gesztenye) vesszőből eszkábáltak, a műanyag, a gumi sokáig ismeretlen volt.

Ha van kedved egy különleges helyre kirándulni, jobb ha tudod, hazánk népi játékai megtekinthetők a kecskeméti Játékmúzeumban, ahol 15.000 darabot őriznek belőlük! A 19. században aztán megjelentek a nagy játékkészítők, akik alkotásaikkal díjakat is nyertek. Wessely Vilmos, Undi S. Mariska, Inotay László, Juhász Árpád munkái maradtak emlékezetesek. A játékgyáros kézművesek gyakran egy különleges 16. századi, bécsi festményről merítettek ötleteket, Pieter Bruegel Gyermekjátékok című képéről, amelyen 85 db különböző játék szerepel.

A játékok korunkban a tanulást és szórakozást egyaránt szolgálják. Igen nagy a választék, mégis néhány jópofa darab nem beszerezhető, otthon kell elkészítenünk. Elődeink természetes játékai azonban elkísérnek minket, hiszen ugyan mire is cserélnénk le a körjátékokat vagy a favonatot?! Ha a nap végén marad ideje a családnak, érdemes a természetben talált alapanyagokból barkácsolni, mert ezek egyediek lesznek, amit nem lelhetnek fel a gyermekek más valaki polcán.
Jó szórakozást!

Hagyomány, kultúra és minden, ami feledésbe merülhet >>

Fodor Kata






 
 
[ 16442 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x