Modellmánia földön, vízen, levegőben: mi a makett titka?...
Címlap / Otthon / Modellmánia földön, vízen, levegőben: mi a makett titka?

Modellmánia földön, vízen, levegőben: mi a makett titka?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Élhettek az ősz fejű modellezős csókák tegnap az Europarkban! Lelkes gyerekközönség - két helyi óvodás -, kisiskoláscsoport - kíváncsiskodott, méltatta munkájukat, kérdezgettek, ők pedig válaszolgattak serényen. Október 2-től 18-ig az Europark várja az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket! 

A kutyafuttában elhadart megnyitó közben a kiállítás jövendő látogatói – az 5-6 éves bikfic tónik - csak azt várták, hogy legyen már vége a felnőtt blablának, amiből ők úgyse értenek semmit, s végre rohanhassanak fel az emeletre, ahol a töménytelen mennyiségű szebbnél szebb, fantáziájukat koruknál fogva igencsak megmozgató autók, hajók és repülők láthatók, számukra éppen megfelelő méretben és kivitelben.


A szerencsétlen sutafejű köbükiknek még sejtelmük sincs arról, hogy ebben az üzletcentrikus világban minden a pénzről szól. A szülők persze meg fogják venni a Carrera versenypályát a gyerekeknek, akik örülni fognak, hiszen már előre lehet hallani a szólamokat a gyerekek hangján: „Űűűűűűűű! Anya, ugye pont ilyet láttunk a kiállításon!! Dejó!”

Az azonban tény, hogy a modellezés nem piskóta dolog! Ezek a részben egyedi, részben előre gyártott részecskékből épített modellek éppen a rájuk fordított idő és precízitás miatt olyan szépek és érdekesek, ami okot szolgál az érdeklődésre. A modellezőklubok veteránjai járják az országot, különféle találkozókat, kiállításokat rendeznek, ahol az érdeklődőknek, többnyire gyerekeknek olyan érdekes dolgokat mesélnek, ami felkelti az érdeklődésüket a modellezés iránt.

A TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub Társaság ősz hajú kopaszodó vezetője a saját maga által épített Titanic 1:100-as kicsinyítésű modellje előtt állva mondta el, hogy a Titanic tragédiája csupán a 8. legtöbb emberéletet követelő hajós baleset a világtörténelemben. Népszerűsége Hollywoodnak köszönhető csupán, illetve annak, hogy békeidőben süllyedt el.
Végzetéről többféle hipotézis született, de az tény, hogy egy jéghegynek ment neki és emiatt történt minden. A modellező álláspontja szerint elkerülhető lett volna a szerencsétlenség, ha a jéghegyet nem próbálták volna kikerülni, hanem nekimennek és így szétzúzzák. Ugyan így is meghalt volna jópár ember, de messze nem annyi, mint így.



Láthatjuk, e téma is örök kérdéseket vet fel 1912 óta, s így többek közt ennek tudható be a hajómodellezés iránti érdeklődés.


HarmoNet tipp:
Korruptivity??? - Te! Ez marhajó! >>

A régi időkben, amikor még nem volt számítógép, pockemon, videójáték, de még TV se nagyon, még buli volt a hajó-, repülőmodellezés
, de még 30 éve, amikor a TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub Társaság megalakult, akkor is. Az érdeklődés mostanra az ifjúság körében valamelyest csökkent. A modellezés híveit nagy csodálat és megbecsülés illeti, óriási türelmük és munkabírásuk miatt.
Klubok, kisebb-nagyobb közösségek a mai napig működnek, melyek tagjai képesek hosszú éveket tölteni ezzel. Jelenleg is több kiállítás működik a városban, de az egyik legmonumentálisabb és multifunkciós – hiszen beilleszthető a napi, vagy hétvégi bevásárlásba is – az Europarkban lévő, mely még további 17 napon belül megtekinthető.


Azonban kérdésünkre, miszerint mi a jó a modellezésben, azt a rövid választ kaptuk: az, hogy csinálni kell. Addig érdekes. Amikor elkészül, már csak porfogó.

Szöveg és képek:
ZKZ
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 3156 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x