Babaúszással a GYES-neurózis ellen
Címlap / Otthon / Babaúszással a GYES-neurózis ellen

Babaúszással a GYES-neurózis ellen

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Noha még néhány évvel ezelőtt megoszlottak a vélemények, ma már széles körben elfogadott a babaúszás. Ez a mozgásforma nem csupán a babák fizikai fejlődését segíti, hanem nagyon jó hatással van a szülő-gyerek kapcsolatra is. Az anyukáknak pedig remek alkalom a kimozdulásra, a kapcsolatteremtésre. 

Dókáné Pavisa Nórával, a Hotel Karos Spa babaúszás-oktatójával összeszedtük, miért is ez az egyik legjobb nyári tevékenység szülőknek és gyerekeknek egyaránt.

3 hónap, 5 kiló
Korábban 5-7 éves korban kezdték a gyermekeket úszni tanítani. A korai úszásoktatás térhódításával azonban ez átlagosan 2 éves korra csökkent, de sokan vannak, akik már pár hónapos babájukkal is megismertetik a vizet. Jelenleg hivatalosan a babának 3 hónaposnak, illetve legalább 5 kilogrammosnak kell lennie az uszodai foglalkozások megkezdésekor.

„A babaúszás Magyarországon közel 20 éves múltra tekint vissza, de az elmúlt tíz évben lett igazán divat. Akkoriban még nem volt ennyi lehetőség, és főleg a sportoló anyukák hozták el úszni a csemetéiket” – meséli Dókáné Pavisa Nóra, aki immár 12 éve tart foglalkozásokat. 

Az ellentábor csökkent az évek során, ódzkodók azonban még akadnak. A leggyakoribb félelmek a fertőzésekkel és felfázással kapcsolatban fogalmazódnak meg a szülőkben. Ha a szülő körültekintően választja ki a babaúszás helyszínét és meggyőződik arról, hogy az a higiéniás előírásoknak megfelel, - a medence el van különítve, illetve tartozik hozzá pelenkázó - nem kell ilyen veszélyektől tartania. Az ideális vízhőmérséklet egyébként 30-32 Celsius fok között mozog, - ha ennél melegebb lenne, a baktériumok könnyebben szaporodnának, a hidegebb vízben pedig megfázhatnának a gyerekek.



A babák igazi vizimanók

A babák három hónapos korukban a vízben sokkal intenzívebben mozognak, mint a szárazföldön. A kisbabák jól alkalmazkodnak a vízhez, ösztönösen zárják a száj- és orrnyílásukat, és ügyesen haladnak a vízben előre. Még birtokukban van az úgynevezett búvárreflex, ami azt jelenti, hogy víz alá kerülve az orrukból kifújják a levegőt, és zárják a garatot. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a babák önállóan tudnának úszni, de a felnőttek segítségével élvezhetik a víz alá merülést. 

A babákra azonban nem csupán serkentőleg, hanem nyugtatólag is hat a lubickolás. A csecsemőknek azért is jelent különös örömet a víz közege, mert az anyaméhben eltöltött időre emlékezteti őket. A könnyed lebegés pedig olyan szabadságfokot ad a babáknak, amelyet a szárazföldön nem kaphatnak meg. A vízzel való kellemes érintkezés hosszú távú eredménye lehet, hogy a babákban kiépülő bizalom később még inkább jártassá teszi őket a vízben.

Közösségi élmény – a mamának is
A bébiúszás javítja a babák szociális viselkedését, és erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot is. A vízi foglalkozások alatt a szülők és a gyermekeik fontos közös tapasztalatokat szerezhetnek a bizalom terén. 

„A foglalkozásokon azonban igyekszünk azt is tudatosítani, hogy ez nem csak a babáról és a szüleiről szól. Az anyukák figyeljenek magukra is, hiszen kiegyensúlyozottságuk a baba boldogságának feltétele” – emlékeztet az oktató.

A baba-mama úszás keveset hangsúlyozott előnye, hogy az édesanyáknak is komoly támogatást nyújthat egy-egy foglalkozás. A bébiúszás ugyanis a GYES-neurózis kiváló ellenszere, illetve hozzájárul annak megelőzéséhez. Az elszigeteltségtől a kismamák fásulttá válhatnak, ezért ebben az élethelyzetben fokozottan fontos az új emberi kapcsolatok kialakítása is, gyermekkel szintén otthon lévő kismamákkal való közösség.

A szokatlan első hónapok után ezért igazi felüdülés a kismamának kimozdulni a négy fal közül, és megosztani más anyukákkal a tapasztalatokat, eszmét cserélni a napirendről, az etetésről és új barátságokra szert tenni. 

Élettani és lélektani hatások
Az élvezeten túl a babák testi és lelki fejlődését is támogatja az úszás.  A vízben való mozgás speciális módon fejleszti a gyerekek motorikus készségeit, és a későbbiekben könnyebben sajátítanak el más mozgásformákat is.


Az úszás ugyanakkor nem csupán a babák edzettségi szintjét növeli, és a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét fokozza, hanem mentális vértekkel is ellátja őket. Az úszás edzi a gyermekek intelligenciáját, koncentrációs képességét. A foglalkozások felkészítik a kicsiket a pánik helyes kezelésére. Ez fontos olyan szituációkban, amikor a gyerekek veszélyhelyzetbe kerülhetnek, például egy váratlan vízbeesésnél.

Mi történik egy foglalkozáson?
Az első foglalkozás az ismerkedésről szól: ismerkedés az uszoda hangjaival, az oktatóval, a többi babával. Fontos, hogy első alkalommal az anyuka is bent legyen a vízben, hiszen a babának ő jelenti a biztonságot.  Továbbá lényeges a szemkontaktus is: a mamák mindig nézzék gyermekük arcát. Ez egyrészt a baba bizalmát erősíti, másrészt az anyukák számára a gyermekük arcrezdülései mindennél jobban árulkodnak arról, hogy is érzik éppen magukat a vízben csemetéik.  

Otthoni előkészületek
Az uszodalátogatásra már az otthoni fürdetésnél érdemes felkészíteni a babát. A csecsemőnek biztosan jók lesznek az első benyomásai az első úszásleckén, ha szüleivel korábban fürdött együtt egy nagy kádban.

Mit vigyünk magunkkal?
Az a legpraktikusabb, ha a babák a derekánál és a combjánál behúzózsinórral ellátott úszónadrágban úsznak. A törölköző mellett legyen az anyukáknál egyszer használatos vízáteresztő pelenka is. És mivel a babának egy ilyen foglalkozás felér egy felnőtt komoly testedzésével, úgy kell készülni, hogy az úszás után a baba fokozottan szomjas lesz, ezért a folyadékpótlásról mindenképpen gondoskodni kell. Legjobb, ha az édesanyák azonnal megszoptatják gyermekeiket.

Képek:
piqs.de: Daniel Faßbender - Müder Lucca
piqs.de: Chris Darling - Kiki and hand
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4304 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x