A Feng Shui a sikerre hajt, a Magyar Térrendezés az elégedettségre...
hirdetés
Címlap / Otthon / A Feng Shui a sikerre hajt, a Magyar Térrendezés az elégedettségre

A Feng Shui a sikerre hajt, a Magyar Térrendezés az elégedettségre

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-02-26

A kínai térrendezés egy komoly tudomány, amit több ezer évvel ezelőtt nagyon magas szinten műveltek Kínában. Emberek tették fel arra az életüket, hogy mesterekké válhassanak. Amit ma feng shui néven ismerünk már egy leegyszerűsítettebb, modernizált változat a mai életvitel tempójára alkalmazva nyugati szemlélettel.  


Rendezvénynaptár
A magyar térrendezés ezzel szemben egy élő hagyomány, ami szájhagyomány útján terjedt. Benne él népünk tudatában. Sokan azt gondolják, hogy nem számít, hogy milyen kultúra szokásai alapján rendezzük be otthonunkat, pedig az biztos, hogy nem véletlenül születtünk Magyarországra. Ahogyan a magyar embert a magyar gyümölcs táplálja a legjobban, úgy a szellemi táplálékként is a sajátunk az igazi. Ez tölt fel energiával és segíthet bennünket feladatunk teljesítésében.

"Egy nép a történelmi ismerete, származása és kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül." Bob Marley

Mi a tudatos térrendezés célja?
A tudatos térrendezés célja, hogy minél természetközelibb állapotot hozzon létre otthonunkban, azaz bennünk. Az ember arra született, hogy természetesen éljen, kinyilvánítsa érzelmeit, nevessen, sírjon, örüljön, búslakodjon és szeressen. Szeresse az őszt és a telet is, mert mindennek megvan a szépsége. Ha egész évben sütne a nap és meleg lenne, akkor már annak sem örülnénk igazán, mert természetes lenne. A tavasz csodája abban rejlik, hogy van előtte egy hideg téli időszak, ami után jobban örülünk az újraébredő természetnek. Csak az az ember tud igazán örülni, aki megtapasztalta a szomorúságot is, s így másképp éli meg a boldogságot.



A valódi, mély befelé figyelés nem divat manapság, mert a mai korban senkinek nincs ideje rá…
A térrendezéstől sokan csodát várnak és miután sikereik vannak benne, még mindig kielégítetlenül keresnek tovább, mert vágyaik általában anyagi jellegűek. Az igazi térrendezés egy önismereti folyamat, aminek csak a halállal lesz vége.

Mosolyogni kötelező vagy lehetünk néha szomorúak is?
Mindig az örömöt, a boldogságot keresik az emberek, de ez nem lehet cél. Külső dolgokhoz kötik a boldogságot, mint pl. ha lesz pénzem, ha lesz párom, ha lesz egy jobb munkahelyem stb. Abban a pillanatban, amikor ezek beteljesülnek, kicsit üresnek érzik magukat és újabb célok következnek. Kívülről várják a boldogságot, holott belül van az élet minden pillanatában, ha észrevesszük.



Gyors, látványos eredmények vagy lassú, tartós fejlődés?

Kitől várjuk azt, hogy életünk jobbra forduljon… A térrendezés divatos része az, hogy tegyél ki egy-egy dísztárgyat és várd a szerencsét, boldogságot stb. A kényesebb oldala az, amikor pl.: egy lomos pincét, helyiséget vagy szekrényt rendbe kell tenni. Tehát aktív cselekvő részvétel kell ahhoz, hogy történjen valami változás bennünk. A valódi tudatos térrendezés áldozattal jár és nem mindig hoz látványos, gyors eredményeket. Egy-egy felismerés kapcsán személyiségünk csiszolása egy mély lelki folyamat, ami a külvilág számára változó megnyilvánulásainkban vehető észre. Hasonlítsuk össze a következő eseteket:

1. Egy ember a tudatos magyar szemléletű térrendezés hatására felismeri saját gátjait, ami miatt nem működnek az emberi kapcsolatai és sikerül nyitnia, kialakít egy-egy tartós, mély baráti kapcsolatot.

2. Egy másik ember azt várja a térrendezéstől, hogy legyen sok pénze és a feng shui elvei szerint kitesz a gazdagság területére néhány energetizáló tárgyat. Majd ennek hatására lehet, hogy örököl egy házat. Gyors, látványos siker, vagy mégsem? Boldog lesz ettől? Lehet, hogy gyötri a lelkiismerete vagy éppen személyisége, nem nem érett meg a gazdagságra és hamar elveszti a könnyen jött vagyont. A magyar térrendezésben éppen ezért nincsen karrier terület, mert mindenben a mértékletesség elve kell, hogy érvényesüljön.



A magyar térrendezés tehát egy folyamat,
ami nem abból áll, hogy kitűzünk célokat, teljesítünk előírásokat, majd feledésbe merül az egész. Akkor hatásos és teljes, ha az ember tartósan változtat életmódján és szemléletmódján is. A magyar térrendezéssel megteremtett harmónia is folyamatosan emlékeztet erre.

Közkívánatra magyar térrendezés tanfolyam indul Pilisszántón 2010. november 27-én feng shui és/vagy a vaszati ismeretekkel rendelkezőknek! További információ:
http://www.magyarterrendezes.hu

Kérj tájékoztatót! nwg@magyarterrendezes.hu

Németné Wéber Gabriella
 



 
 
[ 3921 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x