HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-16
Címlap / Otthon / Szüléssegítés szívvel és kézzel

Szüléssegítés szívvel és kézzel

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-16

Ha a babavárásról vagy a szülésről szeretnénk olvasni, számtalan könyvből válogathatunk. Ha viszont arra lennénk kíváncsiak, laikusként - férjként, barátnőként, anyaként - hogyan támogathatjuk a vajúdó nőt, sokkal nehezebb dolgunk van. Olyan könyv ugyanis korábban még nem született magyar szerző tollából, amely konkrét, gyakorlati tudást tartalmazott volna arról, hogyan lehet a vajúdó anyának bábai szemléletben, egyszerű eszközökkel, gyógyszer- és műszermentes technikákkal segíteni. Ezért írta meg Vajúdássegítés mindenkinek című könyvét a foglalkozását holisztikus bábaként leíró Noll Andrea, mára hivatalossá vált becenevén Nandu. 

 

Miért éppen Nandu?
A nevem betűinek kombinációjából adódott, és aztán úgy megszerettem, hogy 2007-ben anyakönyveztettem is, úgyhogy most már hivatalosan is így hívnak.

Hogyan lett belőled bába? És miért éppen holisztikus?
Az én történetem 1992-ben, 19 éves koromban kezdődött, amikor borzasztó erősen rám tört a vágy, hogy saját kisbabám legyen. Ekkoriban egyetemista voltam, az ELTE német szakára jártam, és magam is felmértem, hogy a körülményeim nem teszik lehetővé a gyerekvállalást. Pótcselekvésként elkezdtem könyveket olvasni a várandósságról és a szülésről. A pótcselekvésből szenvedély lett, valósággal faltam a bábaságról szóló szakirodalmat, főként angolul és németül, mert magyarul akkor még kevés ilyen könyv jelent meg. Mivel a fél családom Hollandiában él, több unokatestvéremnél láttam, hogy otthon szültek, számomra ez volt a természetes. 25 éves koromban megszületett a kisfiam, Levente, és azt hittem, ezzel majd elmúlik a megszállottságom, de nem ez történt. Sőt, mivel otthon, háborítatlanul szültem, az elkötelezettségem csak erősödött. Így aztán elkezdtem szakirodalmat fordítani, majd miközben a kislányomat vártam, beiratkoztam a dúlaképzőbe. Miután Csenge is a világra jött, szintén otthon, világossá vált számomra, hogy az én hivatásom a bábaság. Elkezdtem rendszeresen nemzetközi bábakonferenciákra járni, és sok neves külföldi szakértővel kerültem baráti kapcsolatba. Először az tűnt logikusnak, hogy a háborítatlan szülés hazai híveihez hasonlóan én is szülésznő-képzőt végezzek. Hamar rájöttem azonban, hogy ez az erősen medikalizált szülés engem nem vonz: több önállóságra, holisztikus gyakorlatra és nőközpontú szemléletre vágytam.

Erre hol találtál rá?
Külföldi bába barátaim javasolták az Egyesült Államokban, a mexikói határ melletti El Paso-ban levő Maternidad La Luz születésközpontot és bábaiskolát. Nem volt könnyű bekerülni, főleg hogy a feltételek között szerepelt a folyékony spanyol nyelvtudás, ami nekem akkor még hiányzott. Sikerült azonban meggyőznöm az igazgatónőt, hogy úgyis csak a következő évi tanfolyamra szeretnék jelentkezni, ha felvesz, addigra megtanulok spanyolul. És így is lett, szerencsére elég jó nyelvérzékem van. 2004 márciusában kezdődött el az a hihetetlenül nehéz és tartalmas év, amelynek eredményeképpen megszereztem az okleveles professzionális bába képesítést. Két kisgyerekkel költöztem ki, a fiam is még csak ötéves volt, lakást kellett bérelnem, bébiszittert fogadnom, hiszen 24 órás ügyeletek voltak, de megoldottuk. Nagy szakértelmű helyi bábáktól tanultam, akik lenyűgöző dolgokat műveltek például a minden mexikói nő ruhatárának részét képező kendővel, a rebosóval: akár a rosszul fekvő babát is meg tudták fordítani. 2005 tavaszán jöttünk haza, és ezzel én lettem az első magyar bába, akit kifejezetten az önálló, holisztikus bábaság gyakorlására képeztek ki, intézeten kívül.

Magyarországon van arra lehetőség, hogy egy nő bába segítségével szüljön?
Professzionális bábaként az Egyesült Államokban önálló gyakorlatot folytathatnék, hiszen intézeten kívül minden feladatot el tudnék látni én magam, de Magyarországon ennek hiányzik a jogi szabályozottsága. A dúla laikus szüléssegítő, a magyar kórházban ilyen minőségben lehetek jelen a nekem bizalmat szavazó nő szülésénél. A szakmai felelős az orvos és a szülésznő, a dúla lelki támaszt nyújt, illetve nem gyógyszeres segítséget adhat. Én vajúdás-támogatással foglalkozom, és ezt tanítom tanfolyamokon szülőpároknak, illetve leendő dúláknak. A természetes, háborítatlan szülés ugyanis nem otthoni privilégium, kórházban is lehetséges ilyen módon világra hozni a babát.

Hogyan segíthet ebben a könyved?
Az egyik külföldi kollégám szülés körüli segítésről szóló könyvének az a címe, hogy Szívvel és kézzel. Ennél pontosabban nem is lehetne leírni a bábai szemléletű vajúdástámogatás lényegét. Empatikus és hatékony segítségnyújtásról van szó, természetes szüléskönnyítő technikákról, gyógyszermentes fájdalomcsillapításról, hatékony, értő és érző szüléskísérésről.



Írok a szülés folyamatáról az első jelektől a szülés utáni néhány óráig.
Bemutatom, hogy lehet műszeres vizsgálatok nélkül megállapítani, hol tart a folyamat, milyen nehézségek merülhetnek fel, és ilyenkor hogyan lehet segíteni. Írok számos olyan hatékony módszerről, praktikáról és apró bábatrükkről, amelyek a szülést könnyebbé tehetik, illetve egészséges, élettani mederben tarthatják. A holisztikus szemléletnek megfelelően szó esik arról, hogyan lehet elhárítani a szülés lelki blokkjait, milyen verbális trükkökkel lehet lendületet adni a folyamatnak. Ha például valaki fél a fájdalomtól és ellenáll, akkor sokkal jobban szenved, mintha elfogadná a fájdalmat. Ilyenkor azt szoktam mondani neki: most légy mazochista! És persze szóba kerülnek a problémamegoldás módszerei is, például olyasmi, hogyan lehet a baba mozgását kendővel, megfelelő mozdulatokkal irányítani.

Szakkönyvnek szántad, vagy inkább laikusoknak szól?
Laikusoknak írtam, de örülnék neki, ha a szakmabeliek is elolvasnák. Szól az anyáknak, akik manapság egyre tudatosabbak, és nem akarják külső irányításra bízni magukat. Nekik abban segít, hogy amikor eljön az idő, ne érezzék magukat kiszolgáltatottnak, hanem megértsék a bennük zajló folyamatokat, így magabiztosan tudjanak segítséget kérni, felnőtt, felelős döntéseket hozhassanak, a szülést pedig nőiségük kiteljesedéseként éljék meg. Szól az apáknak, hogy születendő gyerekük anyjának partnereként ne a szenvedés néma tanúi legyenek, hanem hasznos segítséggé válhassanak és igazi támaszt nyújthassanak. Szól a szülésnél jelen levő más segítő családtagnak, nővérnek, nagymamának, barátnőnek. Szól azoknak az orvosoknak és szülésznőknek, akik nyitottan fogadják a háborítatlan szülés gondolatát, a legtöbb egyszerű, ám annál hatékonyabb bábatrükk viszont nem szerepel a tankönyveikben. A könyv segítésével színesíthetik eszköztárukat, és tapasztalataim szerint az ilyen szakemberek a kismamák körében is népszerűbbek. Végül pedig szól mindenkinek, olyanoknak is, akiket most éppen nem érint a téma. A távlati célom visszahozni azt a tudást, amely valaha mindenki számára természetes volt: hogy hogyan segítsünk szerető gondoskodással egymásnak, legyen szó bár szülésről vagy halálról.


A háborítatlan szülés gondolata több évtizede jelen van Magyarországon, mégis a kellemes élményeket szerző nők mellett még mindig vannak, akik életük legnagyobb traumájaként élik át a szülést.

A választás lehetősége emberi szabadságjog, nem véletlen, hogy az idei strassburgi bábakonferencia fő témája a szülés mint szabadságjog lesz. A választási jog a szülésben nőmozgalmi kérdés is, a nők adott országbeli helyzetéről árulkodik. Nálunk valahogyan lassabban változnak a dolgok, mint másutt. Mivel sokáig csak egy megoldás létezett, nem él a köztudatban az, hogy nem csupán egyetlen igazság létezik, hanem mindenkinek más az útja. A cél az, hogy minden anya ott szüljön, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. A változás két módon érhető el: vagy bekerülnek a kórházakba azok a szakemberek, akik nyitottak a háborítatlan szülésre, vagy a nők maguk kényszerítik ki a változásokat. Az Egyesült Államokban például a nők érték el, hogy 20 év alatt sikerült a gátmetszések arányát 60-ról 30 százalékra leszorítani. A holisztikus szülészet pontosan arról szól, hogy nincs rutin, minden egyes esetben egyéni döntést kell hozni.

Mörk Leonóra





 
 
[ 4280 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x