HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-17
Címlap / Otthon / Polgári lakások felturbózott árakon

Polgári lakások felturbózott árakon

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-17

Új, megtévesztő divat az ingatlanpiacon, hogy a nagyvárosi bérházak lakáshirdetői értéknövelőként számítják fel a "polgári" jelzőt. A méltóság, elegancia, gazdagság fogalmával társítják a 19. században kialakult polgári életformát, de sokszor tévesen. Ha nem szeretnénk egy ilyen bérházi lakásért többet fizetni, mint amennyit feltétlenül ér, készüljünk fel az alkura, az érvelésre. Érdemes ehhez pontosítani, kik voltak, hol és hogyan éltek a századforduló kis-, közép- és nagypolgárai, és melyek azok az ingatlanok, amelyek árát - a nosztalgián kívül - valódi érték is növeli. 

 

Magyarországon a 19. század második felében jött el a városfejlődés új szakasza, amikor néhány évtized alatt megszűntek a középkori városok.
Vasútvonalak, nagyüzemek, gyárak jöttek létre, a nagyvárosok lakossága megsokszorozódott, tódultak vidékről az ingatlannal nem rendelkező nemesemberek, tisztviselők, értelmiségiek, iparosok és kiskereskedők, az új gyárvárosok munkásemberei és az urakat kiszolgáló cselédek. 
A tőkés rendszer elitje, a kereskedő-vállalkozó nagyburzsoázia felismerte az üzleti lehetőséget: az újonnan betelepülőknek gyönyörű, két-három emeletes bérpalotákat, szerényebb úri bérházakat, tömegszállásokat, bérkaszárnyákat építtetett.
 
A ma oly elegánsan hangzó „polgári otthon” a nyitott körfolyosós (gangos) bérpalota vagy bérház lakása volt.  A gazdag háztulajdonosok ritkán laktak ezekben az épületekben, inkább családi rezidenciákban, villanegyedekben.
Korabeli feljegyzésekből ismerjük a bérházak lakóinak érdekes, vegyes társadalmi összetételét, amikor a másik magánéletére rálátva egy házban élt gazdag és szegény. A ma is irigylésre méltó nagypolgárok ezekben a házakban a bérlők összességének legfeljebb egyötödét tehették ki, a többség közép- és kispolgár, szerényebb módú hivatalnok, értelmiségi, munkás, szegény ember volt.

 
 
Hogy nézett ki egy korabeli bérpalota, bérház?
A földszinten bolthelyiségek, irodák, kávéházak működtek, az udvari oldalon a bolti szolgák szobái, raktárak, mosókonyha és a mángorló volt. A pincében fáskamrák, raktárak, a padláson szárító és lomtárolók. Ezeket a helyiségeket a központi pozíciót betöltő házmester osztotta el és felügyelte, aki szintén a földszinten, egy szoba-konyhás udvari lakásban lakott. Nagyobb bérpalotákban segédházmester is volt, ő volt a szolgarendű „vice”.
Két lépcsőházat használtak, az első többnyire díszes, márvánnyal vagy műkővel borított, a hátsó a „cselédlépcső”, emeletenként egy-egy cselédillemhellyel. Középen találjuk a kövezett, négyszögletű udvart.
 
Legnagyobb alapterülete és rangja az első emeleten lévő díszlakásnak volt, itt gazdag nagypolgárok, nemesi családok laktak, néha arisztokraták is. Jellemzően 6-7 szobásak voltak, a legelőkelőbbek 250-300 négyzetméteren 10-12 szobával.
 
A második emelet még mindig a módos középosztályé volt, 100-150 nm, 3-4 szobás lakásokkal. 
A harmadik emeletet többnyire kisebb méretű lakásokra bontották, itt már voltak udvarra néző, cseléd- és fürdőszoba nélküliek is, ezeket a kispolgárok, alsó középrétegek, boltosok, kistisztviselők vagy a munkáscsaládok lakták.
A tekintélyt a belmagasság is tükrözte, az első és második emeleti lakások magassága 4,5 méter, a harmadiktól 4 méter alatti. 
A gazdagságot nem csak a szobaszám, hanem a mellékhelyiségek és a cselédek száma is mutatta.
A szerényebb polgárcsaládok is tartottak legalább egy „mindenest”, aki a konyhában aludt, összecsukható vaságyon, az úri lakásokban a konyhából kis cselédszoba nyílt számára.
A jómódúak mellett két állandó cseléd dolgozott, egy szobalány és egy szakácsnő, egy nagymosást végző alkalmi mosónő, és másod-harmadnaponként fodrásznő járt (a frizőr). Csak a felső rétegek engedhették meg maguknak a nevelőnőt (a Fräulein), aki a gyerekekkel együtt lakott és rangja szerint a családdal étkezett.
A hiedelmekkel ellentétben a polgári lakás nem a fényűző társas élet tere volt, szűk és zárt volt ehhez.  Csak a vagyonos nagypolgároknál tartozott az ebédlőhöz szalon, fogadóterem, zeneszoba, könyvtárszoba, a középosztály életében a társasági élet kávéházakban, klubokbanzajlott, friss süteménnyel, a napi sajtóval, biliárd- és kártyaasztalokkal.      

A legegyszerűbb, legszerényebb középosztálybeli lakástípus a háromszobás volt. Hálószobából, nappaliból, ebédlőből és a csatlakozó mellékhelyiségekből, előszobából, konyhából, kamrából, esetleg melegvizes fürdőszobából, de már vízöblítéses wc-ből állt. Az előszobából nyíltak a mellékhelyiségek és a szobák. Itt a gyerek, amíg kicsi volt, a szülők hálószobájában elhelyezett díványon, nagyobb korában a nappaliban aludt.
A polgári lakások jellemzője az L- vagy T-alakú előszoba, innen nyílt az összes helyiség, a lakószobáktól legtávolabb esett a konyha-kamra-cselédszoba szárny.
 
A polgári lakás - nagypolgáritól a kispolgáriig - állandó helyisége a hálószoba volt, a többi családtag és az idegenek elől elzárt terület, ahová a házastársakon kívül csak a cseléd léphetett be, hogy takarítson. Középen, a falra merőlegesen két ágy állt egymás mellett, szélükön éjjeliszekrény, rajta gyertya, lámpa, pohár, orvosság, benne az éjjeliedény és papucs. A berendezéséhez tartozott egy ruhásszekrény és egy polcos fehérneműszekrény, vagy komód. Még ha volt is fürdőszoba, a hálóban, az ággyal szemközt mosdóasztal állt, rendszerint két lavórral, kannával, tükörrel. A szegényebbek hálószobájában az ágyak előtt dívány állt, amin kamaszkoráig a gyerek aludt. Nagyobb lakásokban rendszeres berendezési darab volt még 2-4 szék (fotel), esetleg külön toalettasztal.
A hálószoba volt a legintimebb terület, az ágyak fölött szentképek, kegytárgyak, családi portrék és fényképek lógtak, vallástalan családoknál aktok, pajzán mitológiai jelenetek olajmásolatai, vagy olcsó nyomatai. Itt őrizték a család nem kiállításra szánt kincseit, az ékszert, az aranyat és a pénzt. 

 
 
A polgári lakás másik hagyományos helyisége az ebédlő volt. Általában az előszobából nyílt, hogy a konyhával való közlekedés minél egyszerűbb legyen. A berendezés masszív, sötét, keményfából készült. Középen az asztal állt. Az ebédlőszékek is inkább masszívak, mint kényelmesek voltak, párnával puhították őket. Az ebédlőgarnitúrához tartozott egy nagyobb és egy kisebb ebédlőszekrény, a kredenc és a pohárszék, vagy tálaló, kályha, egy gyengén világító lámpa, tükör, egy álló-, vagy falióra, gazdagabbaknál dívány, kisasztal és fotel.
A középosztály életmódjához tipikusan hozzátartozott a napi háromszori közös étkezés. A szegényebbek télen az ebédlőt nem fűtötték, a nappaliban vagy az előszobában étkeztek. Nagypolgároknál az ebédlő díszes vendégség fogadásának színtere volt, ilyenkor egybenyitották a mellette lévő szalonnal, úriszobával.
 
Szalont csak a vagyonos nagypolgároknál találunk. Díszei az ülőgarnitúrák voltak, ezeket aszimmetrikusan, sarkosan helyeztek el, többnyire asztali vagy állólámpával együtt. Itt is volt pohárszék, a falakat a térhatást növelő tükrök sora fedte. A szalont főként a reprezentáció néhány fontos kelléke különböztette meg az egyszerűbb nappalitól. Jellegzetes bútordarab a vitrin, kecses, négylábú, üvegablakos, belül polcos szekrény, amelybe a család a büszkeségeit helyezte el, kitüntetéseket, érméket, családi ereklyéket, műtárgyakat, régiségeket. Szabálynak számított a ragyogó csillár. Ha a családtagok nem muzsikáltak, itt állt a zongora is, mint kiállítási tárgy, egyébként a zeneteremben, szegényebbeknél a nappaliban.
Ha a családfő megtehette, fenntartott magának egy szobát, ezt dolgozószobának, férfiszobának, vagy úriszobának nevezték. A berendezési tárgyai között íróasztal, játékasztal, könyvszekrény, dívány, pamlag, bőr ülőgarnitúra, néha pénzszekrény, a falon fegyverek, vadásztrófeák. 

 
 
Vajon olyan elegánsak, otthonosak, melegek voltak-e a századvégi polgári lakások, mint ahogy azt ma sokan feltételezik?
Valójában a nagyméretű, magas szobákból hiányzott a meghittség. Sokba került a fűtésük, többnyire hűvösek, a viszonylag keskeny ablakok, a sok függöny, drapéria miatt homályosak, gyengén megvilágítottak voltak. A sok, hatalmas, oszlopos, csigavonalas bútor túlságosan nagy teret foglalt el, ráadásul porolni, tisztítani is nehéz volt őket.  
A polgári középosztály nagyon igyekezett az arisztokráciát utánozni, sokat adott a látszatra, de lakásuk minél díszesebbé, annál kényelmetlenebbé, otthontalanabbá vált.
 
A második világháború utáni lakásínség idején az igazán reprezentatív, nagypolgári lakásokat – nem ritkán barbár módon - feldarabolták, leválasztották, visszaállításuk ma már szinte lehetetlen. Azokban az otthonokban, ahol a helyiségek és eredeti funkciójuk visszaállítható, az eladási árban joggal érvényesíthető a nagypolgári életérzés.  Legyünk körültekintők viszont, ha csupán a belmagasság és a kihasználhatatlan terek maradtak meg.
 
Forrás és további részletek: Hanák Péter: Polgárosodás és urbanizáció.     

Stefanik Ildikó
Tel.: 70/97 87 001
 





 
 
[ 7524 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x