Gyermekeknek osztanak ételt az egri krisnások
Címlap / Otthon / Gyermekeknek osztanak ételt az egri krisnások

Gyermekeknek osztanak ételt az egri krisnások

Forrás: krisna.hu
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-06-06

A Krisna-tudatú Hívők egri közössége az egész folyamán aktívan segítette a rászorulókat Eger térségében, Heves megyében és a szomszédos régiókban. Azonban a rászorulók számának növekedése végett jövő évtől megtízszerezik az adagszámot. December 15-én, szombaton, a közelgő ünnepekre való tekintettel 200 gyermek számára osztanak friss meleg ebédet és gyümölcsöt. Eger után más vidéki városokban, Pécsett, Kecskeméten, Debrecenben, Somogyvámoson, az ünnepek idején pedig a fővárosban is kiemelt ételosztást tartanak a hívők. 

 

A szomszédos  megyében minden második óvodás hátrányos helyzetű, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája továbbra is itt a legrosszabb.
A program önkéntesei úgy gondolják, hogy a társadalom felemelkedése érdekében első lépésben az éhező rétegen kell segíteni. Kötelességüknek érzik az elesett helyzetben lévő embertársaink megsegítését politikai, etnikai vagy vallási hovatartozásukra való tekintet nélkül.
 
A kisterenyei Művelődési Házban lévő Karácsonyi jótékonysági naphoz kapcsolódóan 200 gyermek meleg étkezését biztosítják dec. 15-én. Az Ételt az Életért Alapítvány Egri Irodájának önkéntesei által vállalt, megyehatáron átívelő akcióban gazdag babgulyást, kenyeret, forró teát, valamint gyümölcsöt osztanak ki.
 

Az emberi szükségletek alapja az étkezés, a test fenntartása, mivel csupán ennek biztosításával képes az egyén fejlődni, gondolkodni és megoldani egyéb problémáit.
 
Ebben az évben az Egri Iroda 6.300 adagot osztott ki a rászorulóknak a szokásos heti ételosztáson. Sajnos egyre több a rászorultak száma, ezért célul tűzték ki, hogy a következő évben megtízszerezik az adagok számát (közel 70.000 tál meleg étel), hogy az ország leghátrányosabb észak-magyarországi települései lakóinak kézzelfogható segítséget nyújtsanak, ezzel is alapot adva a további lehetséges integrációs programoknak.


www.lepnikell.hu

www.krisna.hu

Karácsonyi ételosztás 2011 >>






 
 
[ 2365 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x