HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-15
Címlap / Otthon / 5 hét a fenntarthatóság jegyében Győrben

5 hét a fenntarthatóság jegyében Győrben

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-15

Győrben széleskörű társadalmi összefogás veszi kezdetét a biztonságos és környezettudatos jövő érdekében. A VÍZ VILÁGNAPJA tiszteletére márciusban az ETO Parkban megrendezésre kerülő Tükörben a Világ kiállításnak és A Fenntarthatóság Akadémiája című programsorozatnak kitűzött célja, hogy öt héten keresztül aktívan bevonja Győr és környéke lakosságát egy mindenkit érintő párbeszédbe. Az érdeklődők számára az interaktív Tükörben a Világ kiállítás mellett a témával foglalkozó konferenciákon, workshopokon, műhelyfoglalkozásokon nyílik erre lehetőség. 

 

A Fenntarthatóság Akadémiája az Élet Fája Nonprofit Közhasznú Kft. jóvoltából kerül a győri ETO Parkban megvalósításra. Az öthetes programsorozat keretét a „Tükörben a Világ” című interaktív kiállítás adja, amely bemutatja az érdeklődők számára a fenntarthatóság alapfogalmait, a klímaváltozás összefüggéseit. A tárlaton kiszámolhatjuk ökológiai lábnyomunk méretét, hogy hány kilométert utazott reggelink a földtől az asztalunkig, illetve megtudhatjuk melyek a leghatékonyabb környezetvédelmi praktikák házunk táján, amelyekkel spórolhatunk is! A kiállítás ünnepélyes megnyitója március 5-én, 14 órakor lesz.

Időpont: 2013. március 5 - április 14.

Helyszín: GYŐR, ETO PARK Élményközpont, I. emelet
Cím: 9027 Győr, Nagysándor József utca 31.
Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 9.00 – 18.00; hétfő: zárva.

A Manfred Max-Neef chilei közgazdász gondolatai által inspirált tárlat a fenntarthatóság ösvényét kutatja. Számba veszi legfontosabb értékeinket és pozitív magatartásmintákat sugall. A látogatók ötleteket meríthetnek arra vonatkozóan, hogyan élhetnek boldogan az emberek anélkül, hogy tevékenységükkel a bolygó túlélését és embertársaik életminőségét veszélyeztetnék. A kiállítás a konkrét javaslatokon túlmenően azt is sugallja, hogy nem csupán a technológiai vívmányoktól kell várnunk a megoldást; a boldogság és harmónia érdekében sokszor mérlegre kell tennünk: mi is az, ami igazán fontos számunkra?


A kiállítás fő erőssége, hogy izgalmas és könnyen fogyasztható, így az eddig szűk szakmai körben megfogalmazott gondolatokat látványosan és újszerű módon juttatja el a látogatókhoz. Ezt segíti a művészi igénnyel kidolgozott vizualitás, a kreatív ötletek hada, a közérthető „tálalás”. A kiállítás több nemzetközi rendezvényen bemutatkozhatott, tavaly két alkalommal Brüsszelben is.

2010-ben kiszámításra került Győr ökológiai lábnyoma, melynek segítségével tisztábban lehet látni a változtatáshoz szükséges legfontosabb területeket:

A végeredmény beigazolta az előzetes feltevést, miszerint a győriek egy főre eső ökológiai lábnyoma a magyar átlagnál (3,5 gha/fő) nagyobb: 4,33 gha/fő. A két érték különbsége egy focipálya nagyságának felel meg, így a város ökológiai lábnyoma a megye biológiai kapacitásának 3 részét veszi igénybe. Az ökológiai lábnyom nagyságáért elsősorban az energiafogyasztás (panelszigetelés), a rossz vásárlási szokások és a közlekedés felelősek, így ezeken a területeken a környezetvédelmi szempontok érvényesítése kiemelkedően fontos!

Forrás: CG&Partners Kft.

A Tükörben a Világ kiállítás mellett számos találkozó, konferencia, workshop, műhelymunka ad lehetőséget a közös gondolkodásra és a felmerülő kérdések tisztázására!

Rövid ízelítő a Fenntarthatóság Akadémiája programkínálatából:
2013. március 5.: 16.00 órakor Alma Zenekar koncert
2013. március 6-7.: Fenntartható Városok Országos Konferencia
2013. március 18-21.: Fenntartható Integrál Fejlődés - Nemzetközi Üzleti Tréning
2013. március 22.: Víz Világnapja: Tiszta víz - Tiszta beszéd
2013. március 25-29.: A fenntartható építészet felé - konferencia
2013. április 6-7.: Oktatás a fenntartható emberi fejlődésért - Akkreditált Nemzetközi Oktatási Konferencia

A kiállítás tavasszal Budapesten is megtekinthető lesz, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban 2013. április 16. és május 11. között.


További információ:
www.tukorbenavilag.hu

Csoportok számára - előzetes bejelentkezés esetén - térítésmentes tárlatvezetés.

Időpont egyeztetés: www.okopack.hu/jelentkezes
06-30/734-79-67
tukorbenavilag@gmail.com





 
 
[ 2339 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x