HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-16
Címlap / Otthon / Táborfigyelő: Idén a "vegyesvágott" lesz a sláger

Táborfigyelő: Idén a "vegyesvágott" lesz a sláger

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-16

Habár még közel két hónap van hátra, vészesen közeleg a nyári szünet, amikor is a szülőnek meg kell oldania a gyermek elhelyezését, táborozását. A jó hír, hogy várhatóan stagnáló, vagy csökkenő árakkal szembesülhetnek az érintettek, míg a Taborfigyelo.hu oldal előrejelzésében a "vegyesvágott" táborok viszik majd a prímet. 

 

Közel két és fél hónapra megszűnik az iskola áldásos felügyelete és semmiféle elfoglaltságot nem fog nyújtani a gyerekeknek. Ezen felül azzal is számolni kell, hogy a bölcsődék és óvodák is szokás szerint kb. egy hónapra bezárják kapuikat. Az elfoglalt szülőknek nem kis feladat a hosszú nyári szünet teljes idejére minél hamarabb megoldást találni, hogy ne csak felügyeletet, de megfelelő gondoskodást is kapjanak csemetéik.



„A legjobb esetben is 1-2 hét biztosan lesz, amikor senki segítségére sem számíthatnak. A „majdcsak lesz valahogy” helyett az elhelyezéssel járó kényelmetlenségek elkerülésének legjobb módja valamilyen nyári tábor.”
– állítja a Taborfigyelo.hu vezetője, Tóth Béla. – „Viszont a korlátozott férőhelyek miatt időben kell lépni. A taborfigyelo.hu internetes portál minden korosztályra gondolt. Kínálatukban megtalálható a kisebbeknek ideális napközis és a nagyobbakat is váró ott alvós táborok.”

A több mint 30 kategórián belül - országszerte és a nyelvtanulás szempontjából még hatékonyabb külföldi helyszíneken egyaránt - további változatos táborok várják a kikapcsolódásra, új élményekre vágyókat. Az oldalon jelenleg több mint 130 különféle tábort lehet találni, így nehéz azt állítani, hogy van, aki nem talál ízlésének megfelelőt. A különböző készség- és képességfejlesztő táborok között lovas, egyéb sport, tánc, vízi, kaland, életmód, alkotó, tehetséggondozó, színjátszó táborokat találunk.

A portál vezetője szerint idén a vegyes táborok viszik majd a prímet: „Előrejelzésünk és az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy 2013-ban az úgy nevezett „vegyesvágott” táborok lesznek a legnépszerűbbek, azaz azok ahol egy főtéma mellett más, az eredetitől lényegesen eltérő elfoglaltságot választhat a gyermek. Ilyenek a sport és nyelv kombinációi, de a kézműves-művészeti-strandos kombináció is ide tartozik.”


A szakportál vezetője elmondta, hogy mindenképpen vonjuk be a lehetséges keretek között a gyereket is a döntési folyamatba, ne érezze, hogy kényszerből kell mennie valahova. Sokszor meg is lepődünk, hogy olyan táborok tetszenek meg a gyerekeknek, amire nem is számítunk, vagy ez irányú érdeklődéséről nem is tudtunk.

„A szórakozáson kívül nem elhanyagolható a csoportos vakációnak a gyerekek szocializációjára gyakorolt hatása sem. Gondoljunk csak bele például az egyke gyerekeknek ez mekkora változás, hogy több gyermek van egy helyen és a célok elérése érdekében sokszor együtt kell működnie másokkal. Sokkal többet tanulnak a kicsik a táborokban, mint azt a szülők el tudnák képzelni.” - állítja a Taborfigyelo.hu vezetője.

A fontos, hogy mielőbb cselekedjük, ugyanis a jobb táborok helyei nagyon gyorsan telítődnek, azaz érdemes már most is körülnézni, merre nyaralhat a gyermek a vakáció alatt.


Képek:
AKARAKINGDOMS - FreeDigitalPhotos.net
David Castillo Dominici - FreeDigitalPhotos.net





 
 
[ 4676 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x