Modernkori királylányok
Címlap / Pasizás / Modernkori királylányok

Modernkori királylányok

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-23

A mesék történeket. Szimbólumokkal, varázsos keretbe foglalva hétköznapi jelentéstartalmat próbálnak közvetíteni az egyén számára. Céljuk nem több, mint lefesteni élethelyzeteket, feltárni konfliktusokat, valamint stratégiákat kínálni azok megoldására vonatkozóan.  

 

SZIMBOLIKUS VALÓSÁG

Ki hinné, hogy a Hamupipőke c. mese a saját anyánkkal szemben megélt ambivalens érzéseink feldolgozásában segíthet, vagy hogy Csipkerózsika történetében a rokka, valamint a fájdalmas és vérző ujj valójában a szüzesség elvesztésének helyzetére tett burkolt utalás.
Pedig a mesék sok olyan momentumot őriznek, melyek részei az életünknek, s rajtuk keresztül öntudatlan módon is gazdagodhat a gyermek. Mert hát legyünk őszinték, ha azt mondjuk mese, elsődlegesen gyermekkori emlékek sejlenek fel előttünk.

Kétségkívül ez azaz időszak, melyben a képzelet világa hangsúlyos, a megértés és megismerés képessége pedig még korlátok közé szorított, épp ezért a tanítás és életbölcsességek áthagyományozásának legkézenfekvőbb eszköze a jelképekkel gazdagon átszőtt mesék világa.
Az igazság viszont az, hogy hiába múlik el a gyermekkor, a mesék iránti szükségletünk ugyanúgy megmarad. Szükségünk van mesékre, történetekre, melyek irányt mutathatnak és segíthetnek abban, hogy eldöntsük, mikor mit tegyünk.

TÁRSAS MAGÁNY

Manapság, mikor az életünk egy múló rohanás, sokszor kényszerülünk olyan döntések meghozatalára, mellyel saját emberi kapcsolatainkat szegényítjük el.
Nem csupán a családra, sokszor még a saját barátainkra is alig jut időnk, pedig a történetek mindig másokon keresztül jutnak el hozzánk.

Bár nem tudunk róla, hatalmas igény él bennünk arra nézve, hogy megismerjük ezeket a történeteket. Tudni akarunk arról, kivel mi, mikor és hogyan történt, s ez kiváltképp akkor válik hangsúlyossá, ha az adott személy valamely oknál fogva kiemelt jelentőséggel bír az életünkben.

Ha szoros kapcsolat fűz össze bennünket, vagy jól ismerjük – esetleg csak vágyunk arra, hogy jobban megismerjük őt. Ha valami miatt vonzónak tűnik ő maga, vagy az élet, amit él. Ha azt érezzük, bizonyos tekintetben részévé vált az életünknek, vagy hatással lehet arra.
Ilyen lehet egy rokon, egy barátnő, egy kolléga, egy ismert személy, uram bocsá’ egy celeb.
Kíváncsiak vagyunk a történeteikre, a megélt hétköznapjaikra, a munkájukra, a szerelmi életükre. Tudni akarjuk, mi történik velük, mivel ezek azok a mesék, melyekből a felnőtt életünk táplálkozik.
A FELNŐTT KIRÁLYLÁNY

Ne legyenek illúzióink! Egy felnőtt nő éppúgy hisz a királyfiban, mint az egykori gyermeki énje, csak épp már másképp nevezi őt. Ő lesz az Igazi, vagy a Nagy Ő, az a személy, aki mellett biztonságban és szeretve érezheti magát.

Mindannyian erre vágyunk, hiszen minden emberi lénynek szüksége van a szeretetre, az elfogadásra, és a valamihez vagy valakihez való tartozás megélésére. Amikor pedig azt látjuk, halljuk, vagy olvassuk, hogy egy olyan személynek, aki valami miatt kiemelt jelentőséggel bír az életünkben, ezt sikerült megtalálnia, az bennünket is bizakodással tölthet el.
A felnőttkori mesék azonban nem csak a romantikus vágyaink burkolt megélésében segíthetnek. Mások tapasztalataiból közvetve mi is tanulhatunk, az ő élményeik, sikereik ránk is inspirálóan hathatnak. Tanulhatunk arról, hogyan nézzünk szembe a stresszel, munkahelyi vagy épp párkapcsolati konfliktussal, a mások által elkövetett hibákból okulva tehát gazdagodhat a saját viselkedési repertoárunk.

AZ ÉN ÉLETEM, AZ ÉN MESÉM

Arra, hogy milyen erőteljes igény is van a felnőtt nőkben arra nézve, hogy olykor modernkori királylányokként élhessenek, mi sem mutatja jobban, mint azaz iparág, mely arra rendezkedett be, hogy kielégítse ezt a fajta szükségletünket.
A romantikus regények, a filmsorozatok vagy szappanoperák, a pletykamagazinok vagy tévéműsorok mind-mind olyan emberek történeteit mesélik el, melyekből öntudatlan módon profitálhatunk.

Olyan világba vezetnek bennünket, melyeket saját magunk talán soha nem tapasztalunk meg a realitásban, mégis tudni fogjuk, abban a világban hogyan viselkednek, élnek, szeretnek vagy épp gyűlölnek az emberek. Ezek a mesék segíthetnek bennünket a kikapcsolódásban, a feltöltődésben, a szórakozásban, miközben észrevétlenül tanítanak minket.
Nem szabad tehát alábecsülni ezeknek a forrásoknak a jelentőségét, a felnőttként is megélt mesék iránti szükségletünk erejét.

Egy valamit azonban sose hagyjuk figyelmen kívül!
Nekünk magunknak is megvannak a saját történeteink. Élmények, melyeket megéltünk vagy még csak vágyunk rá, hogy megélhessünk. Higgyünk abban, hogy ezek a történetek értékesek, s ne helyezzük mások élete mögé a sajátunkat. Éljük meg a valóságot!
Éljük úgy a mindennapjainkat, hogy elmondhassuk, életünk élményekben gazdag történetek láncolata, egy olyan mese, melyet mások is érdekesnek találnak.

Kíváncsi vagy szerzőnőnk mindennapjaira?
Akkor a részletekért kattints ide: http://vaginautazas.blog.nlcafe.hu/

Kép:
www.dreamstime.com - Princess












 
 
[ 381 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x