HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-16
Címlap / Psziché / Csodára vársz? Inkább gyógyítsd magad!

Csodára vársz? Inkább gyógyítsd magad!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-16

Amit általában betegségnek nevezünk, az nem a tulajdonképpeni kór, csupán a betegség tünete, testi kifejeződése. Maga a betegség sokkal inkább az emberi tudatban létrejött diszharmónia, annak a jelzése, hogy az ember kizökkent természetes rendjéből.  

 

A betegség mélyebb jelentése abban áll, hogy végre ráébredjünk, mire akarja ráirányítani a figyelmünket. Egész lényünket felszólítja, hogy kövessük a józan ész szavát, változtassunk életünkön, amíg nem késő. Vegyük észre, hogy nem a saját identitásunknak megfelelően élünk, hanem megtanultunk bizonyos szerepeket eljátszani.

Test-jelzések

Azért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk, mert a többiek ilyennek akarnak látni. Ilyen módon önmagunkon teszünk erőszakot, s aztán csodálkozunk, hogy miért vagyunk boldogtalanok, lelkünk pedig kiált a jogáért, hogy önmaga életét élhesse, minthogy küldetése éppen az, hogy önmaga legyen. Minden betegség és baj csupán jelzés: nem vagyunk önmagunk. Itt az ideje, hogy végre megadjuk magunknak a gondoskodást, figyelmet és szeretet, ami kijár!

Hagyjunk fel a régi szerepekkel, legyen bátorságunk ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, és akkor ismét egész emberré válunk, s egyben egészségessé.

Fontos, hogy feladjuk a betegséghez való ragaszkodást, és hogy harcolunk a betegség ellen. Az élet minden területén felejtsük el azt a megközelítést, hogy valami ellen harcolunk. Ha alaposan és nyugodtan szétnézünk, meg fogjuk találni jelenlegi életünkben a betegségünket kiváltó okot.

Nem vagy bűnös!

Tévedés az is, hogy jelenlegi betegségünk valamilyen előző életünkben elkövetett bűnünk következménye. Azért születtünk le újra a földre, mert az elkövetett hibáink minden szinten – emberin és istenin- megbocsátást nyertek. Csak azután születhetünk le újra, mikor lelkünk felszabadul az elkövetett bűnök, vagy inkább hibák terhe alól.  Természetesen, amit eddig nem tanultunk meg, azt pótolni kell, de ez mentes a ránk ruházott terhektől. Nézzünk szét alaposan, és meg fogjuk találni jelenlegi életünkben a betegséget kiváltó okot.

Oldd meg te magad!

Fontos, hogy felhagyjunk azzal a megrögzült, rossz szokásunkkal, hogy másokkal oldassuk meg gondjainkat, betegségeinket, legyen szó akár orvosról, természetgyógyászról. Vegyük ki részünket gyógyulásunk folyamatából, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt! Akár orvoshoz, akár természetgyógyászhoz fordulunk betegségünkkel, nekünk legalább ugyanannyit kell tennünk, mint amennyit ők értünk tesznek. Változtassunk életmódunkon, evési szokásainkon, ehhez való viszonyunkon, de leginkább gondolkodásunkon, mert ebből következik az összes többi!

A betegség nem más, mint egy pótcselekvés, hiszen az egészséges élet helyett, az egészséges cselekvési vágy helyett valami mást választunk.

Ne kívülről várjuk a csodát! 

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, és akkor a csoda megtörténik magától az életünkben. A külső gyógyítás megvalósíthatatlan dolog! Nem lehet senkit sem akarata ellenére rákényszeríteni a változásra. Elérhetünk kívülről átmeneti javulásokat, változásokat, de az ezt előidéző külső tevékenységek befejeztével ezek megszűnnek. A betegségek hasonlóak a különböző függőségekhez. A beteg állapotban van valami jó is, megvéd valamitől, látszatbiztonságot ad. A gyógyítás korlátai is hasonlóak a függőségek gyógyításához. Attól még, hogy valaki nem él vele, továbbra is függ tőle.

Az első adandó alkalommal – az öröm hiányában- visszaesik. Így kell történnie, hiszen azért nyúlt a pótszerekhez, mert valami nagyon hiányzott. Ha pedig még erről a gyenge pótlékról is lemond, egy hatalmas, kínzó űr marad a helyén, ami tovább fokozza a hiányérzetét. Ez az űr pedig az első adandó alkalommal átveszi a test és a tudat irányítását.

Az orvosok, illetve az orvostudomány lehetőségei igen behatároltak

Önállóan, egyedül, a beteg tudatának, szervezetének ellenére nem képesek a betegséget tartósan befolyásolni. Az orvos és a gyógyszer csak alkalmat, lehetőséget biztosít az egészség eléréséhez, de a betegnek legalább akkora részt kell vállalnia, mint a gyógyítónak. Így ébresztheti fel öngyógyító erőit, s így tud időt adni saját, gyógyító folyamatainak beindulásához.

A betegnek csak akkor lesz esélye a gyógyulásra, ha önmaga is tesz érte. Hiszen, ha csak úgy kapunk valamit, amiért nem dolgoztunk meg, soha nem becsüljük meg annyira, mint amikor mi is részt vállaltunk benne. Azért nem gyógyulunk meg csak úgy magától, mert kialakult bennük egy erős betegségtudat.

Csak a  természetgyógyászok sem tudnak meggyógyítani egyetlen betegséget sem. Jelentős segítséget adhatnak hozzá, de a betegnek legalább ugyanekkora szerep jut. A természetgyógyászok holisztikusabban látják az embert, de nekik is vannak korlátaik. Ez a korlát a beteg szabad akaratában rejlik.

HarmoNet-tipp: Te is képes vagy rá! Az öngyógyítás első lépései >>

Meg lehet gyógyulni minden betegségből

Ugyanúgy van gyógyulás, ahogy betegség is van. A gyógyuláshoz azonban két fél szükséges, a külső gyógyító és a gyógyulni akaró beteg. 

A betegséget a cselekvés hiányaként

A betegség nem csak rossz dolog, sokat tanulhatunk is belőle. A betegséget értelmetlen szenvedésnek sem tekinthetjük, hiszen értelmetlen dolgok nem léteznek, csak olyanok, amiknek nem fogjuk fel az értelmét. A betegségnek van egy sokkal mélyebb értelme is.

Sokszor mondjuk például, hogy nincs időnk pihenni, nincs időnk önmagunkra. A betegség alkalmat ad erre, hiszen felhívja a figyelmet a helyzetünkre. Azt jelzi, szellemi erőink megcsappantak. Módunk van átgondolni, mit kell egészen másként tenni, mint eddig.

Az érzelmek, a gondolatok nagyon erősen befolyásolják a tudatot, majd azon keresztül a  testet. A betegségek először az érzelmekben jelentkeznek, és a tudatban nyilvánulnak meg, majd testileg is megjelennek. A test, a szellem és a lélek egységes egészet alkotnak, változásaik eredményezik az egészség és a betegség kialakulását is. Egy konkrét betegség kialakulását hármójuk viszonya határozza meg.

A betegség attól függ, hogy az egész harmóniája milyen formában bomlott fel.

Pósa Ferenc :A betegség mint pótcselekvés és Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged c. könyvek alapján írta Berta Judit






 
 
[ 2080 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x