HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-23
Címlap / Psziché / A boldogság kulcsa. Te az vagy? - Felismerés és transzformáció a szebb napokért

A boldogság kulcsa. Te az vagy? - Felismerés és transzformáció a szebb napokért

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-23

Keressük a boldogságot, vagy legalább a fogalmát szeretnénk meghatározni. Képtelenség. De sokszor tökéletes példákat találhatunk erre. Összegyűjtöttük a boldogság úttörőit, hogy példát vehess. Te képes lennél rá ilyen helyzetben? Ha nem, akkor pedig mit tehetsz?  

 

Rendezvénynaptár
Kati

Mellrákot állapítottak meg nála 2 évvel ezelőtt. Kénytelen kelletlen megvette és bevette azokat a gyógyszereket, melyeket a műtéte után javasoltak. Ja, mert belement a műtétbe…, egy mű tettbe is. Nem volt rá jellemző az, hogy orvoshoz járt volna. Egész eddigi életében a kirándulás, a jógázás, sok természetes étel és ital, izgalmas közösségi megmozdulások voltak jellemzőek rá.


Pár évvel ezelőtt már elege lett a városi létből. Kiköltözött vidékre, Budapesttől 40 kilométerre.

Várta, remélte, hogy talán odaköltözik a lánya vagy a fia is, vagy valami közösségi élet fog kialakulni. De ahogy ez már lenni szokott, a gyerekek csak akkor mentek, ha szükségük volt valamire, akár kikapcsolódásra is talán… A közösség meg ott van szerteszét szóródva a faluban. Szerencsére talált szellemi lelki társakat, akik ugyan a saját útjukat járják, de vannak találkozási pontok köztük. Már belakta a parasztházát. Kis veteményesében paradicsom, paprika, sóska, spenót, káposzta van. A dombon, ami szintén a kertjében van, érik a szőlő, hajlik a vessző…

Most éppen Erdélyben van egy táborban. Időközben nyugdíjas lett. Nem ment el a kemóra se és a sugárra se. Éli az életét. Amikor nála vagyok, biztosítva van a több órás röhögés. Meséljük az életünket egymásnak, hogy mi történt, amióta nem találkoztunk, és csak nevetünk, nevetünk, és nevetünk…

Min tudtok ennyit és így nevetni, kérdezte a múltkor a lánya, aki szép, tehetséges, sikeres és fiatal, sőt talán még egészséges is…. Hogy a csudába tudtok ennyire jókedvűek lenni? -kérdezte ő, aki sokszor ki van akadva a világra, gyakorta depressziós, és csak alszik a szobájában.
Nem tudjuk a helyes választ. Mi csak azt tudjuk, élni jó és élni érdemes. Akkor meg miért siránkoznánk? Sírni, azt lehet, és akár egy kicsit szomorkodni is..  De idegesnek lenni és depresszióba esni, a lélek félrecsúszása, és az már aztán tényleg valódi betegség.

Mi egészségesek vagyunk. Ha pedig jön egy-egy nem várt tünet, azt megköszönjük, elengedjük, és még jobban és intenzívebben élünk tovább, ha lehet…. Kati boldog ember.

Ilona

Hatvan is elmúlt már. Pár évvel ezelőtt még beiratkozott vitorlázó repülőgép vezetés tanulására. Két évig minden hétvégén ott volt a csupa férfiakból álló csapatban a reptéren. Amíg még nem szállhatott föl egyedül, mindenféle lenti munkát végzett, a takarítástól a pakoláson át, akár az adminisztrációs feladatokig is.

Azért kellett abbahagynia, mert az orvos megállapította, hogy el van cisztásodva a veséje és az nagyon veszélyes... A háziorvosunk asszisztensnője direkt idetelefonált nekem, hogy vigyázzak a barátnőmre, és ne engedjem, hogy hülyeségeket csináljon.

Én ne engedjem? Beleszólni az életébe, és abba, hogy mit tegyen vagy ne tegyen, ő soha nem engedett senkit sem. Majd pont engem enged… És hogy „hülyeségeket”? Nem, nem hiszem, hogy ő azt hinné, hogy ezek azok, mármint hülyeségek.

Ő még akkor sem hitte azt, hogy butaságot csinál, amikor nemrégen a Balatonnál befizetett magának egy Bungie Jumpingra. A harmincas fia és a kis unokái lentről nézték, ahogy a nagyi ott száll fent a magasban, és ugrik, mint egy artista… Izgultak érte. A menye szerint bolondság ebben a korban ilyet csinálni…De Ildi élvezte nagyon, és még most is libabőrös lesz, ha bekapcsolja az eseményről készült videót. Semmi baj nem történt aznap. Igaz, pár nappal később, amikor a postára ment, leesett a bicajáról, és egy pillanatig elvesztette az eszméletét… Kórházba vitték, mert szétverte a saját biciklijének kormányával a szemöldökét. Majdnem a halántéka ment szét, majdnem kiverte a saját szemét… De „szerencséjére” éppen  ezek „maradtak ki” az ütésekből.

Már két hét múlva is csak nevetett az egészen.

Azóta próbálkozott még quaddal, meg olyan csónakkal, amibe belekötözik, és úgy borul fel, és ki kell szabadulnia belőle. Halált megvető bátorsággal teszi mindezeket, és igen, micsoda jó mondás ez: „halált megvető”. Nem fél a haláltól, pedig volt már egy klinikai testelhagyása egy benne meghalt magzata miatt, fiatal korában. Azóta készül a Jóistenhez, és pontosan tudja, hogy menni fog, ha annak eljön az ideje. Szeretné, ha tudhatná, mikor jön el ez az idő, és akkor azt tervezi, hogy kimegy az óceánra egy nagy hajóra, és beleugrik a vízbe. Amúgy nem öngyilkos alkat, csak vakmerő egy kissé, de mindenképpen bátor.
Nem fél az élettől, nem fél a haláltól. Boldog ember.

Tamás
Mindene meg van. Már elmúlt 40 éves, és éppen valahol ott középtájon menetel az ötven felé. Van állása, amit szeret. Van egy kis lakása, és egy tíz éve jól működő párkapcsolat is. Igaz, nem élnek együtt, és néhány nem publikus akadály is van köztük, de ez nem tőlük függ. Pár évvel ezelőtt a barátnője elkezdett táncolni járni. Tamás régebben táncházazott, és van egy zenekara is, melynek ő a vezető gitárosa. Nem állt messze tőle a zene és a tánc, de talán még álmában se gondolta volna, hogy egyszer csak elkezdi a társas táncokat és a salsát, és hogy szinte minden nap ott lesz a lakásához közeli tánciskolában.

Ma már ő az egyik fő segítő és szervező a táncsuliban. Mackós alkat, de a lányok- még a fiatalabbja is – nagyon szeretnek vele táncolni, mert biztos kézzel és lábbal vezet, és mert mindig kedves, udvarias, vicces, humoros és odafigyelően tapintatos mindenkivel.

Tamásnak meg van mindene, és örül, hogy a napi 8 órás ülő munka után jókat mozoghat. Volt két kutyája is, akiből már csak egy van. Tavaly halt meg a nagyobbik kutyus. Egy kis lakásban éldegél a kutyájával, rengeteg dvd, videó és cd között. Ide jár fel a barátnője, akivel minden szinten szinte minden… Tamásnak meg van mindene. Mégis azt mondja, valahogy folyton szomorú belül, és nincs igazán jól.
Mi a baj? Kérdezem én. Nem tudja, csak valahogy mégis sokszor érzi értelmetlennek az életét…Hogy miért, maga se tudja, hiszen meg van mindene. Tamás boldogtalan ember.

Viktor

Még a nevében is benne van a győz-elem… Ő mégis valahogy inkább a vesztesek közé sorolja magát. Hogy miért? Maga se tudja. Valahogy így hozta a sorsa, az élete. Már kora fiatalságától sok teher szakadt rá. A szülei válófélben voltak, sok-sok balhé és veszekedés közepette. Édesanyját sokszor ő védte meg. Amikor a korosztályabeli gyerekek bulizni jártak, ő vagy otthon volt, vagy tűkön ült a bulikon, hogy vajon mi lehet otthon, és amint tudott, inkább hazarohant. Évek estek ki így az életéből. 

Aztán amikor már rendeződni látszott minden, az édesanyja nagyon beteg lett, és 2 év múlva meg is halt. Tamás volt a családfenntartó lelkileg mindenképpen. Végig ott volt az anyukája mellett a kórházban. Éveket érett és öregedett akkor.

Ma is még csak 30 éves, mégis olyan, mintha egy sokat megélt ötvenes úr lenne. Közben látod, ahogy megcsillan a szeme, ha egy szép lányt lát meg az utcán. De sokáig a nőktől is félt. Szerette volna őket nagyon is, csak többnyire csúnya visszautasításokban volt része. Közel a harminchoz úgy gondolta, talán remete sorsot szabtak ki rá az égiek, és már bele is törődött, hogy így lesz ez… 

Akkor találkozott egy hölggyel, aki nála évtizedekkel idősebb. De ennek ellenére vagy tán éppen ezért csodálatos kapcsolat alakult ki közöttük. Anyát is, nőt is talált benne Tamás. A nő meg elveszett kedveseit és társait vélte újjáéledni a fiúban, akivel dimenziókon átívelő kapcsolatot élnek meg együtt már több mint 1 éve. Mindketten félnek az elválástól, amiben volt már részük sokszor az életükben. Miközben mindenben jól meg vannak együtt, és egy hullámhosszra kerülve sokszor érzik azt, hogy ők egy test és egy lélek, hogy ők valódi és igazi lélektársai egymásnak, ezenközben sokszor sírnak és félnek is attól, hogy lesz ez a következő évben és években… 

Látszólag minden rendben van az életükben és köztük. Azonban lényegében mindketten boldogtalan emberek… 

Te hová tartozol?

Sorolhatnám még a példákat, hisz valamennyien vagy ebbe vagy abba a kategóriába tartozunk. Sokszor látom megdöbbenve, hogy szép fiatal emberek boldogtalanok, és kedves idős, nagyon idős nénik-bácsik nevetősen boldogok, pedig már a sír szélén állnak, és talán szinte semmijük sincs, ami egy fiatalnak még fontos lenne. 

Sokszor látom megrökönyödve, hogy gazdag emberek boldogtalanok, és elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, míg pár ezer forintból élők akár gazdagnak is érezhetik magukat, de mindenképpen boldognak, amikor meghívják a barátaikat egy sörre… 

Mert mi az a boldogság, és mi a boldogtalanság?

Amikor huszonéves koromban én is boldogtalan voltam a válásom és a családom miatt, és csak remegtem, meg a szívem ugrált idegességemben, és az életbe vetetett összes hitemet elveszíteni látszottam, azt mondta nekem akkor az anyósom: Marikám, vedd észre a kis örömöket is, a madarakat, a fákat, a virágokat. Én meg erre még dühösebb lettem. Hogy mondhat ilyet? Hát nem látja, hogy én mennyire szenvedek? És valóban semmi másra nem tudtam fókuszálni, csak és kizárólag az én nagy bajaimra. 


Ma már tudom, hogy az élet nem tart örökké. Ez a mostani biztosan nem. Hogy aztán van-e valami a halál után vagy sem, arról sincs halovány fogalmam se. Így hát értékelem azt, ami van, amibe ide belecsöppentem, a fene tudja, hogy miért.
Értékelem, vágyom utána, átélem, amilyen mélyen csak lehet a jót és a rosszat is, és úgy érzem, hogy boldog ember vagyok. 

Élj hát az itt és mostban, de szemeidet vesd a jövő felé, és ne feledd el azt sem, hogy honna jöttél! Találd meg a lényegi magadat, a magodat, és ahogy Müller Péter is mondja a Szeretet Könyvében: Legyél a saját lelked legjobb  barátja Te magad! Így nem leszel függő semmitől és senkitől sem, viszont hálás leszel mindenért, amit az életben kapsz, és köszönetet mondasz mindazért, ami eléd jön az életed során, akárki és akármi is az…

Ekkor és csakis ekkor meg fogod sejteni, hogy van valaki vagy valami, aki vagy ami a gondodat viseli, és hogy soha nem vagy egyedül.

Vedd észre hát az élet apróbb szépségeit is, melyektől gazdagnak érzed magad és bőségben lévőnek. Éld az életed! Légy boldog ember! S ha nem megy, keress segítőket és társakat ehhez, de ne olyanokat, akik lehúznak magukkal, hanem olyanokat, akiken látod, hogy derűsek és erősek, és boldogan adják az erőt neked, is… Fogadd el tőlük, de soha ne lopd el az erőt, amit önként is adnak neked, aztán építsd fel magadban is ezt az igazán erős lelkű és boldog embert, aki nem vár el semmit, és mindennek örül, amit kap… Mert csakis így, csak így lehetsz boldog ezen a földön, itt és most, ebben az életedben…

Sok sikert hozzá! És ha kéred, segítek neked. Bár pontosan tudom, hogy ha nem hiszed és ha nem akarod, akkor boldog se leszel sohase. Rajtad áll mindez. A segítő erők itt vannak, ég és föld is a kezét nyújtja feléd. Csak rajtad áll mindez. Segítő eszköz lehet ebben a Transzformáció Társas Játék, melynek során megtudhatod, hogy miért nem vagy boldog, és hogy lehetsz az! 

Bors Mari Mira
  
Információk >>





 
 
[ 5157 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 72
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x