Emberi jogok napja
Címlap / Psziché / Emberi jogok napja

Emberi jogok napja

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-09-26

1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Mióta is vannak emberi jogok? Amióta az első Törvény megszületett. Mózes törvényei, a babiloni Hamurappi kőtáblái az emberi élet minden területét áthatják. Az erős ne bántsa a gyöngét - mondja Hamurappi. Ámde joga a városállam polgárának volt és az nem vonatkozott az idegenekre. Pedig mindig az "idegenek" voltak többen. Másrészt a jog éppen azért született, hogy megkülönböztessen másoktól, akiknek "nincs" joga. A gyengébbek ellen elkövetett jogsértés pedig öt-hatezer éve fennáll, amióta csak a "jog" fogalma létezik. 

 

Rendezvénynaptár
A második világháború  előtti években írásban fogalmazták meg az antijogrendszert. Egy angol egy indiait odaköthetett az ágyú elé. Egy fasiszta egy zsidót kitilthatott az iskolából, megverhetett, nyílt utcán leköphetett. Egy kommunista agyonverhetett egy jól dolgozó parasztot kinn a földeken. Egy-egy állam állt a gonosztettek mögött, védte az agresszort.

A világháború után megállítani ugyan nem tudták az emberi gonoszságot (Korea, Vietnam), de annyit tudtak tenni, hogy írásban megfogalmazták az általános emberi jogokat legalább azon országok számára, amelyek azt aláírták. Ezek után lehet hivatkozni a jogsértésekre az Egyesült Nemzetek előtt. Természetesen a diktatúrikus hatalmak: a szovjetek államok, Szaud-Arábia nem vállalta fel a jogi fórumot; ezekben az államokban a rendőrség betörhetett éjszaka a lakásokba, börtönbe, gulágra vihette saját polgárait bírói ítélet nélkül, mert nem volt jogrendszer.



A Nyilatkozat

A Nyilatkozat összefoglalja az ENSZ álláspontját a minden embert megilletõ alapvetõ  jogokról. A Nyilatkozatot John Peters Humphrey kanadai jogász és emberjogi aktivista szövegezte meg az ENSZ kérésére, többek között Eleanor Roosevelt egyesült államokbeli First Lady, René Cassin francia bíró, Charles Malik libanoni diplomata és P. C. Chang kínai professzor segítségével.

Az Egyesült Államoknak már volt egy Függetlenségi Nyilatkozata, melyre a bíróság előtt hivatkozhatott minden fehér ember: 
Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.

Ugyanennek az Amerikának még kétszáz évet kellett fejlődnie, hogy valóban minden emberre érvényes legyen a jogrendszere. Az emberi jogok Nyilatkozata se volt elég, hogy egy fehér férfi elvehesse fekete szerelmét feleségül. Sőt, 2009-benis megtagadta egy bíró, hogy összeadjon vegyes párt.

A 30 éves fehér Beth Humphrey és 32 esztendős afroamerikai vőlegénye, Terence McKay azt tervezik, hogy az amerikai igazságügyi minisztériumhoz fordulnak a diszkrimináció miatt.

„Szeretnénk gyereket. Mind a barátaink, mind kollégáink örülnek a boldogságunknak. A történteket kivéve tipikus újházasok vagyunk" - mondta el Humphrey, aki egy marketing cég könyvelését vezeti, de kisebbségi politikából is diplomázni akar a New Orleans-i Egyetemen.


Mint mesélte, október 6-án hívta fel a békebírót, a házasságkötés ügyében, ám annak felesége közölte vele, hogy Bardwell nem ad ki engedélyt fehérek és feketék vegyes házasságához. A békebíró azt tanácsolta, forduljanak máshoz. „Ez nem olyasmi, amire az ember napjainkban és korunkban számíthat" - hangsúlyozta Humphrey.   

A Nyilatkozat lényege éppen az, hogy ma már a bírót ezért elbocsáthatják, és más fórumhoz fordulhatnak a fiatalok. Tehát van értelme a jogokat megismerni és azok megvalósításáért küzdeni.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában védett jogok (példálózó jelleggel):
  1. az élethez való jog
  2. a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog
  3. a törvény előtti egyenlőséghez való jog
  4. a diszkrimináció tilalma
  5. a tényleges jogorvoslathoz való jog
  6. a megfelelő eljáráshoz való jog
  7. a kínzás tilalma
  8. a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem tilalma
  9. a magánéletbe történő önkényes beavatkozás tilalma
  10. a mozgás szabadságához való jog
  11. a gondolat, lelkiismereti- és a vallásszabadsághoz való jog
  12. a szólásszabadsághoz való jog
  13. a gyülekezés és egyesülési szabadságához való jog
  14. a tulajdonhoz való jog
  15. a szabad házasságkötéshez való jog
  16. az általános, egyenlő és titkos szavazáshoz való jog 
  17. a munkaválasztás szabadságához való jog
  18. a szociális biztonsághoz való jog
  19. a pihenéshez való jog
  20. az általános oktatáshoz való jog
  21. tanszabadság.

Mindezeket a jogokat mindenkinek ismernie kellene ahhoz, hogy ne kövessen el jogsértést, de ne engedje meg a jogsértést környezetében sem.

Dobosy Ildikó
Kép: piqs.de





 
 
[ 2102 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x