Ki csaphat rá a kezedre?
Címlap / Psziché / Ki csaphat rá a kezedre?

Ki csaphat rá a kezedre?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-19

Gyerekkorunkban rácsaptak a kezünkre, ha valamit el akartunk venni a polcról. Megtanultuk, hogy a mi akaratunk nem számít, csak az övék. A te kezedre vajon még mindig, időről időre rácsaphat az élet? Vagy akár konkrétan egy-egy személy is?  

Mindenki keres valamit. Mindenki vágyik valamire. Mire is vágyunk? Talán új házra, új autóra, új ruhákra, új partnerkapcsolatra?  „Majd ha ez meglesz, akkor boldog leszek” - mondjuk. Majd ha megtalálom a megfelelő partnert, majd ha felépült a házam, majd ha lefogytam… Igen! Akkor minden más lesz.

Aztán egy reggel ott állunk az új házunk teraszán, és nem értjük miért érezzük magunkat ismét nyomorultul. Hiszen minden vágyunk teljesült. Ennek ellenére mégis hiányzik valami. Magunk sem tudjuk, mi az. A legtöbb ember azért kergeti a testi örömöket vagy a lelki kielégülés valamely formáját, mert azt hiszi, hogy azok a dolgok majd boldoggá teszik, és megszabadítják a félelem és a hiány érzésétől. Az ilyen öröm azonban mindig rövid életű, mert amit keresünk, nem rajtunk kívül található.

Sok emberrel találkozom naponta. Betegek, depressziósak, elkeseredettek, és főleg: magányosak Még akkor is, ha párkapcsolatban élnek. Mi történt? Mi változott meg?
Mi magunk! Folyton rohanunk valami után, de sosem érjük el.

Hogy mit keresünk? A titok: SAJÁT MAGUNKAT!


Helyetted ki dönt?
A mai fogyasztói világban, ahol csak az anyag és a pénz számít, az igazi énünket valahol elhagytuk. Döntéseket hozunk, melyek nem is a mi döntéseink. Anyánké, apánké, a főnökünké, a barátunké, a férjünké. Mi pedig csak rábólintunk újra meg újra a dolgokra, mert már régóta így tesszük. Ha feltesznek egy kérdést számodra, rögtön mondod a választ, amiről úgy gondolod, az a Te véleményed.  Már észre sem veszed a másodpercnek azt a tört részét, míg elmédben a kérdésre adott valódi válasz megjelenik. Mire kimondod a véleményed, agyad már átalakította a valódi érzéseidet egy másikra, amelyet könnyebb feldolgozni, amivel egyszerűbb szembenézni. Így csapjuk be magunkat nap mint nap. Nem csak másoknak, önmagunknak is hazudunk. Így talán könnyebb elviselni az életet, gondoljuk tudatalatt.

Ki csaphat rá a kezedre?
Gyerekkorunkban rácsaptak a kezünkre, ha valamit el akartunk venni a polcról. Megtanultuk, hogy a mi akaratunk nem számít, csak az övék. Döntéseket hoztak helyettünk, amit el kellett fogadnunk, akkor is, ha hibás volt. Az Ő (szüleink, tanáraink) hibás döntésüket is mi szenvedtük meg. Mit tehettünk volna? Mit tudtunk volna tenni a tiltások ellen, az agresszív apa ellen, a csúfolódó osztálytársak ellen, az olyan tanárok ellen, akik nem ismerték fel bennünk az értéket, és lekicsinylő szavaikkal meghatározták egész későbbi életünket? Mit tehettünk volna, hiszen olyan kicsik voltunk, és kiszolgáltatottak! Ők pedig azt mondták, buták és csúnyák vagyunk, nem érünk semmit, és semmire sem visszük majd az életben. Mi pedig beteljesítettük a jóslatokat. Nem találjuk a helyünket, nincs önbizalmunk egy jó állást megpályázni, és ugyan ki szeretne belénk, mikor mi magunk sem szeretjük saját magunkat. A az emberek többségét negatív érzések tömkelege nyomasztja. Önbizalomhiány, kisebbrendűségi érzés, bánat, bűntudat, szorongás, félelem.

A versenyben a „lúzerek” is futnak!
Ennek ellenére teljesíteni kell, hisz az élet versenyből áll. Vajon miért kell egy fiatal, 30-35 éves Férfinak Viagra, miért fél a kudarctól? Mert megírták, épp tegnap az újságban, - nem itt! -  hányszor kell teljesíteni egy héten. Vajon ki határozta meg helyettünk, hogy nekünk mi a jó? Ezt megkérdezném az újságcikk írójától, aki sokszor névtelen. Vagy csak XY.

Miért nézi a Nő magát szorongva a tükörben a randevú előtt?
Mert hát ő nem úgy néz ki, mint az a csaj ott szemben fehérneműben a plakáton. És mi lesz, ha ez kiderül? Miért van az, hogy a nők 60%-a nem éli át az orgazmust? Hogyan tudna kitárulkozni egy idegen előtt, és odaadni magát feltételek nélkül, mikor magát sem tudja elfogadni? Még ha megbékél is azzal a pár kiló felesleggel és sikerül a randi, akkor is tönkreteszi a kapcsolatot 1-2 év múlva. Nem tudja majd, miért történik megint ugyanaz vele. Nem veszi észre, hogy szülei elhibázott életét képezi le, az ő életszemléletüket hordozza, és hogy a társadalom kényszerítő hatása alá került. Hogy sikerült szüleinek „jól szocializálni” őt, nehogy kilógjon a társadalom által elfogadott normákból. Szép lassan beleolvadtunk a tömegbe, és fogyasztói társadalmunkban mi is tömegcikkek lettünk.

Az álarcos ezoterikus legendája
Bezárjuk magunkat, hogy senki se láthasson.   Álarc mögött élünk. Félünk, és letagadjuk önmagunkat.  Vastag falakat építettünk magunk köré, és már el is felejtettük, hogy ott vannak. A részünké váltak. Lelkünk, pedig ott áll a fal mögött, és sír, könyörög, hogy vegyük már észre Őt is. Legyünk végre Önmagunk. Nyissuk ki a szívünket, és vállaljuk fel azt, akik vagyunk! Akkor is, ha másoknak ez nem fog tetszeni. Mert mi történhet? Talán mások lesznek a barátaink. Aki „Bennünket” szeret, az elfogad úgy is. Ne legyünk élő halottak, és főleg ne mások életét éljük.

Tudunk-e szeretni?
A világban ma a szeretetlenség légköre vesz körül bennünket. Az Életünk értelmetlenné vált. Ha valakit megkérdezel, mi az élete célja, azt válaszolja, hogy gazdag akar lenni. Ez nem lehet cél!  Ez elszívja az erőnket, az energiánkat. A szeretet érzése elveszett. A szeretet kockázattal jár!  De vajon tudunk e még szeretni?

 

Mit mutat a tükör?

Gyenge nők erősnek mutatják magukat, mert megtanulták otthon, hogy senki nem láthatja őket gyengének. Közben más vágyuk sincs, mint hogy egyszer végre gyengék lehessenek. Válások sorozata után még mindig várjuk azt, aki majd egyszer boldoggá tesz bennünket. Leélünk egy életet úgy, hogy nem is ismerjük a párunkat, mert nem merünk szeretni, nem merjük magunkat megmutatni. Félünk, hogy ha társunk megismeri igazi valónkat, már nem fog szeretni. Hisz mi sem szeretjük saját magunkat. Szerethetetlenek vagyunk. Ezt elég korán megtanították nekünk. Mi pedig még most is eszerint élünk.

Vissza önmagunkhoz!
Nem számít, mit mondtak, mit tiltottak, nyújtsuk ki ismét kezünket az élet felé. Vegyük le az álarcot, és találjunk vissza önmagunkhoz. Nem mondom, hogy az út könnyű lesz. Lehet, hogy hosszú és fájdalmas. De megéri! Ha minden fal leomlott, ismét szárnyalhatunk, ismét szabadok lehetünk, hiszen ez a természetes állapotunk. Merjünk mások lenni, ne olvadjunk bele a tömegbe. Ne azt az utat kövessük, amelyen mindenki jár, hanem tapossunk ki új utakat, melyen esetleg minket követnek majd.

Kedves olvasó!  Lépj ki az önmagad köré emelt falak mögül, és nézz körül!
Az élet csodálatos! 

TE pedig egyszeri és megismételhetetlen vagy! Nélküled kevesebb lenne a világ, csak ezt soha senki nem mondta még Neked! Hidd el, megváltozik a világod, ha úgy akarod. Ha legközelebb megkérdeznek, mielőtt rávágod a választ, kérdezd meg magadtól: tényleg ezt akarom? 
Vállald fel, ha mégsem azt akarod. Jogod van megváltoztatni a véleményed, jogod van önmagadnak lenni. Meglátod, elmúlik a betegséged, szebbnek látod a világot, megtalálod életed párját.

Vedd le az álarcot: és a felhők mögül ismét felbukkan a nap! Ez a valóság!

   
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 8526 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x