HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22
Címlap / Psziché / Hogyan változtatta meg az életemet az autogén tréning?

Hogyan változtatta meg az életemet az autogén tréning?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-22

Három évvel ezelőtt találkoztam először az autogén tréning módszerével, amikor az egyik pszichoterapeuta kollégám épp akkor induló csoportjába beiratkoztam, hogy megtanuljam ezt a módszert. Elsősorban azért szerettem volna elsajátítani, hogy a pszichoterápiás munkám során alkalmazhassam, főleg szorongásos problémák esetében. Természetesen tudtam arról, hogy ennek a módszernek sok más előnye is van, de akkor még nem is sejtettem, hogy ennek milyen hatása lesz az én életemre. 

 

Abban az időszakban napi 10-12 órát dolgoztam mint klinikai pszichológus, pszichoterapeuta és tréner, sokszor a hétvégét is beleértve és nagy szükségem volt egy olyan módszerre, amivel energiát gyűjthetek, hiszen már nagyon elfogyóban volt a meglévő energiakészletem.

Gyakran fáradtnak éreztem magam, reggelenként nehezen ébredtem és megviselt a munkám. A szokásos lazítási módszereim lassan kimaradtak az életemből, nem volt semmi időm magamra, egyre ritkábban éreztem, hogy friss vagyok és elégedett a mindennapjaimmal.

Az autogén tréningen való részvétel  – nevezzük most relaxációs módszernek, habár sokkal több annál – lehetőséget adott arra, hogy a saját bőrömön is megtapasztaljam a jótékony hatását. A képzés alatt egy szuggesztiósorozatot tanultunk meg alkalmazni, és megértettük, hogy amit a gyakorlás alatt átéltünk, az mit is mond rólunk, a félelmeinkről, a vágyainkról, az életünkről. A szuggesztiók a test ellazulását célozzták, aminek következtében a tudat és a lélek is ellazul.


Naponta gyakoroltam, de az első napokban a gyakorlat csak pár percet tartott, így könnyen találtam helyet számára az életemben. A képzés végére a gyakorlat körülbelül 15-30 percre bővült, de akkor már annyi jótékony hatását észleltem és olyan erős volt a motivációm, hogy még ennél sokkal több időt is szívesen töltöttem volna a gyakorlással.

Ami a csoportban való munkát illeti, hetente beszámoltunk a gyakorlás során keletkezett tapasztalatainkról és a képzők segítségével értelmeztük őket. Én ekkor már megszoktam az önismereti csoportokban való munkát, mégis sok újdonság került a felszínre, ami nagymértékben hozzájárult az önismeretem bővüléséhez.

Miközben a módszert egyre jobban elsajátítottam, különleges változásokat észleltem a saját életemben:
  • egyre jobban aludtam - teljesen végigaludtam az éjszakákat és pihenten ébredtem
  • elmaradt a reggeli stressz, amivel addig indult a nap, könnyűszerrel, frissen ébredtem és kezdtem ottfelejteni a kávét az asztalon, ezért egy napon úgy döntöttem, hogy többé nincs szükségem rá
  • csökkent és eltűnt számos fizikai tünet, aminek hátterében a stressz állt: hátfájdalmak, fejfájás, fáradtság, kedvetlenség
  • javult a figyelmem, az emlékezetem, úrrá lett rajtam egyfajta nyugalom, ami akkor is megmaradt, ha stresszhelyzetbe kerültem
  • megtanultam elhatárolódni azoktól a problémáktól, amik nem rám tartoznak és objektívebb szemszögből nézni a mindennapi kellemetlenségeket
  • csökkent a teljesítményszorongásom, teljes nyugalommal léptem az emberek elé, amikor tréningeket tartottam vagy sok ember előtt kellett beszélnem
  • jobban és több empátiával tudtam ráhangolódni a másik személyre, miközben érzelmileg nem terhelt meg az ő problémája
  • sokat erősödött az immunrendszerem, már nem betegszem meg olyan könnyen
  • eltűnt sok apró stresszfaktor, amit ma már észre sem veszek
  • megtanultam időt szánni önmagamra és ma már csak azt teszem, ami jólesik.


A képzés végén eldöntöttem, hogy másoknak is szeretném megtanítani ezt a módszert, és azóta csoportokat képezek. Van, aki azért szeretné megtanulni, hogy csökkentse a különböző szorongásait, van, aki betegségének tüneteitől szeretne megszabadulni, van, aki kiváncsiságból jön el, van, aki segítő szakmában dolgozik és szeretné másoknak is továbbadni. Aki részt vesz, sokkal többet kap, mint amire számít. Én is így tapasztaltam - és így adom tovább.

Több információt az induló csoportokról itt találsz.

Seer Szeréna
pozitív pszichoterapeuta
www.szerena.eu
www.szerena.wordpress.com




 
 
[ 23818 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x