Hogyan legyél szupernő helyett boldog nő?
Címlap / Psziché / Hogyan legyél szupernő helyett boldog nő?

Hogyan legyél szupernő helyett boldog nő?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Kedves, szép, elegáns, otthont teremt, mos, főz, takarít, pénzt hoz a házhoz, döntéseket hoz és mindig minden problémára van megoldás a fejében: ilyen a szupernő. Magadra ismersz?  

Pár évvel ezelőtt pszichodráma képzésre iratkoztam be, hogy kiegészítsem az addigi tanumányaimat. Az első találkozás előtt a képzők találkoztak külön-külön mindegyik résztvevővel és elbeszélgettek azok életéről. Én is készültem egy ilyen találkozóra és ott volt előkészítve a fejemben az a sok minden, amit majd magamról elmondok: az eddigi tanulmányaim, a képzéseim, az összes szakterület, amihez értek és amiben eddig dolgoztam, az akkor párhuzamosan futó 5 (!) munkahelyem, amelyekre mind nagyon büszkén gondoltam.

El is jött a találkozó időpontja és én felemelt fejjel soroltam azt a sok mindent, amihez értettem és amit csináltam. Végighallgattak. Amikor a végére értem, egy kérdésük volt hozzám: „És mikor élsz?”

A válaszom egy sírógörcs lett, amit életem egyik legjobb döntése követett: az öt munkahelyemből hármat fel is mondok, csak a két kedvencemet tartom meg, a terápiát és a tréninget. És megtanulok Élni!



A beszélgetés többi része most nem érdekes, de volt még egy fontos kérdésük: hogy miért akarok mindenáron szupernő lenni?

A szupernő számára fontos, hogy sokmindenhez értsen és mindazt, amit tesz, jól vagy tökéletes szinten művelje. Tökéletes nő szeretne lenni, feleség, anya, szakember és minden alkalommal a helyzet magaslatán. Számára fontos a teljesítmény és sokszor el sem tudja képzelni, hogy valamire ne tudja a választ. Nála nem létezik „nem tudom”, „nem értem”, „nincs kedvem”, vagy „később majd megcsinálom”.
Ha magadra ismersz, akkor azt is tudnod kell, hogy ez a fajta élet előbb-utóbb kiégéshez vezet. Pár év után, amikor mindent „tökéletesen” próbáltál megvalósítani, egyszer csak azt fogod érezni, hogy nincs kedved, hogy elfáradtál, hogy nem okoz már örömet az, ami addig jó volt, stresszesebb vagy, esetleg megjelenik egy-két tünet vagy betegség, ami figyelmeztet, hogy rossz úton jársz. A szupernő szerepben egy ideig kellemes élni, sok pozitív visszajelzést kap az ember, de egy idő után ez a szerep egyre nagyobb teher.

Ha le akarod cserélni a „szupernő” szerepedet a „boldog nő” szerepre, fontos, hogy megismerd önmagad és azt érezd, hogy jó vagy és elég vagy úgy, ahogy vagy. Nem kell tökéletesnek lenned, mert a nagy próbálkozásban elmegy melletted az élet.

Hogyan legyél boldog nő? – gyakorlat
(lásd az ábrát)
• vegyél egy üres papírt és egy tollat
• a papír közepére írd fel a neved
• a neved köré sorold fel azokat a szerepeket, amelyeket jelenleg betöltesz: pl. nő, feleség, anya, stb.
• ezek után minden szerep köré írd oda azokat a tevékenységi köröket, amelyeket abban a szerepben rendszeresen elvégzel
• most nézd meg, hogy mennyi mindent csináltál eddig
• a következő lépésben gondolkodj el mindegyik szerepeden és a fő kérdés ne az legyen, hogy „mennyire vagyok jó ebben?” hanem az, hogy „mennyire vagyok boldog ebben a szerepben?”

 

További kérdések, amelyek segítenek az elmélkedésben:
o milyen vagyok én ebben a szerepben?
o miért fontos nekem, hogy ebben is tökéletes legyek?
o mit éreznék, ha fele ennyit teljesítenék, mint jelenleg?
o hogyan helyettesíthetem azt, amit „meg kell tennem”, azzal, amit „szeretnék tenni”?
o melyek azok a területek, amelyekkel nem foglalkozom, de örömet okozna, ha figyelnék rájuk?
o mire lenne szüségem ahhoz, hogy elfogadjam önmagamat úgy, ahogy vagyok?

•  ha elgondolkodtál, végezd el a megfelelő változtatásokat a papíron: húzd ki azokat a tevékenységeket, amelyeket nem szeretnél végezni, esetleg helyettesítsd őket könnyebbekkel vagy kellemesebbekkel, vagy add át a feladatot valaki másnak.
 
Ha végeztél a változtatásokkal, nézd meg az eredményt. Azt fogod tapasztalni, hogy megkönnyebbültél. A megújult szerepek gyakorlatba ültetésével biztosan nem tökéletes, de sokkal boldogabb nő leszel.
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 5024 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x