Sárkányos lány 10.
hirdetés
Címlap / Psziché / Sárkányos lány 10.

Sárkányos lány 10.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-06-18

Szeptemberig még volt jó néhány hónapom. Kiköltöztem a vidéki házamba, amit Anyuék kicsit rendbehoztak, pontosabban kialakították a fürdőszobát. Három hónapot azzal töltöttem, hogy pofozgattam, alakítgattam. A falazástól kezdve mindent megcsináltam. Lefestettem mindent, a mennyezeti fagerendákat, a padlót, a falakat.  


Rendezvénynaptár
Szeptemberig még volt jó néhány hónapom. Kiköltöztem a vidéki házamba, amit Anyuék kicsit rendbehoztak, pontosabban kialakították a fürdőszobát. Három hónapot azzal töltöttem, hogy pofozgattam, alakítgattam. A falazástól kezdve mindent megcsináltam. Lefestettem mindent, a mennyezeti fagerendákat, a padlót, a falakat. Konyhabútort csináltam, meg rendbehoztam egy legalább harmincéves íróasztalt, ami már régóta a tornácon ázott, teljesen meg volt vetemedve.Továbbra is egészségesen étkeztem. Mindennap futottam a környező dombokon. Egyszerűen meseszép életem volt. Annyian kérdezték azonban, hogy nem félek-e egyedül, hogy azért beszereztem egy légpuskát, egy baseballütőt, meg egy éles pisztolyt (de azt, amikor kiderült, hogy már embert is öltek vele, pár nap után visszaadtam.)


A nyaram rettentően jól telt. Reggel futottam, gyümölcsöt ettem, később többnyire napoztam, olvastam. Sokat jártam a környéket, gyönyörű volt minden. Pár házzal mögöttem laktak olyan romák is, akikkel nem igazán haverkodtunk. Egyszer, mire hazaértem, nyitva volt a konyhaablakom, és Indira eltűnt. Tudtam, hogy ők voltak, így felmentem hozzájuk, de tagadták, hogy látták volna. A másik család, a barátaim azonban később mondták, hogy látták őket, amint viszik a kutyát. Remegtem az idegességtől, visszamentem, és elkezdtem ordibálni, hogy azonnal adják vissza, mert megölöm őket egyenként. Vagy tizenketten laktak egy kis házban, meg vagy ötven kutya, mert összefogdosták őket. Visszaadták végül Indirát, pár óra alatt tele lett bolhával. Vártam este, hogy jön a megtorlás, de nem jött. Később egyszer a Volvómmal fennakadtam a házam előtti villanypóznán, átszúrta az oldalát egy nagy csavar. Ekkor ők feszítettek le egy pajszerral, úgyhogy végül is jóban lettünk. Az út menti árokból később nem ők húztak ki, ahova a Volvómmal fordultam, hanem egy traktoros. Ezek a vidéki hónapok voltak életem legboldogabb időszaka.

Hamarosan elkezdődött a suli. Az amerikai érettségit általában úgy honosítják Magyarországon, hogy rögtön egy felsőfokú nyelvvizsga is jár mellé automatikusan. A minisztérium azonban az enyémet nem fogadta el, mondván, hogy túl gyorsan végeztem el. A kinti iskolámban körbevezettek az osztályokban, hogy lám, mit lehet elérni rövid idő alatt, itt meg a fellebbezésemet is elutasították, persze nyelvvizsgát sem kaptam. Ez azt jelentette, hogy nem tanulhatok tovább, míg nem érettségizek otthon is le. Bementem a főiskolára, ahol kértem egy év halasztást, amit szívélyesen meg is adtak, de közölték, hogy az idei tandíjt elvesztem (ötszázezer forintot!). Nem volt mit tennem, nem halaszthattam, bár anyuék elfogadták volna, ha elveszik a befizetett tandíj, ugyanis mindenki azt mondta, hogy lehetetlen végigcsinálni a főiskola nulladik évét és mellette leérettségizni, ne is fogjak bele. Így hát beiratkoztam egy budaörsi gimnáziumba. B. Károly igazgató úr az első perctől kezdve nagyon kedves volt, mindenben támogatott. Megengedte, hogy rögtön a negyedik osztályba léphessek, és év közben önállóan felkészülve rakjam le a harmadikos vizsgáimat.

Elkezdtem ingázni az otthonom, a főiskola és Budaörs, valamint a sok tennivalóm között. A házamat hamarosan kiadtam egy családnak, mert nem tudtam annyit utazgatni, és először Szentendrére, majd Budakalászra, később a belvárosba költöztem. Szentendrén szerintem még mindig emlékeznek rám, mert Indira apró darabjaira szedte az éppen felújított lakást. Új ülőgarnitúrát kellett vennem. Mivel nem találtam albérletet így kutyával, oda kellett adnom leányomat egy ismerős családnak, akik szép nagy kerttel rendelkeznek. A következő, budakalászi lakást szépen rendbetettem, kitapétáztam, és odaszoktattam egy cicát is, mert a főbérlőm azt mondta, hogy ne szoktassam oda, mivel nem szeretné majd vízbe fojtani a kicsinyeket. Az ember ezzel el is ásta magát nálam, évek óta egy bogarat nem ölök meg (egyik amerikai lakásomban így egy időben el is szaporodtak a csótányok). Így a következő költözés után, a belvárosi lakásban azután lett hat pici cicám, akikkel jól elszórakoztam, míg sikerült mindegyiket örökbe adni.

Félévig leraktam a harmadikos vizsgákat, méghozzá nagyon jó eredménnyel, és közben végeztem a negyediket, meg a főiskolát. Ettől függetlenül tiszta idegbaj volt az életem, tíz kilót vissza is híztam. Zoli egyszer ártatlanul megemlítette, hogy ha nem sikerül, majd megcsinálom jövőre, mire hisztériás rohamot kaptam, és azt üvöltöztem, hogy én soha az életben nem fogok többet tanulni. Év vége felé már teljesen kiborultam. Ahogy tanultam, egyre inkább láttam, hogy milyen keveset is tudok valójában. Az érettségi előtt egy nappal teljesen el voltam keseredve, hogy nem fog sikerülni. Még egy nagy halom tanulnivaló volt előttem. Zoli ekkor azt javasolta telefonban, hogy hagyjam a fenébe az egészet, dőljek hátra nyugodtan, engedjek el mindent, hiszen az év során megtettem minden tőlem telhetőt, bízzam innentől a magasabb erőkre. Ezt meg is fogadtam, egész este pihentem. Másnap reggel anyu mondta, hogy relaxálás közben azt látta, hogy csak úgy záporoznak az ötösök, úgyhogy ne izguljak. Azért izgultam. Végül is igaza lett, csupa ötöst és egy négyest kaptam, mindenki nagyon boldog volt.




 
 
[ 945 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x