Polcz Alaine: A gyász
Címlap / Psziché / Polcz Alaine: A gyász

Polcz Alaine: A gyász

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-06-06

Sorozatunkban a Halottak Napjáig végigvesszük a híres szakpszichológus, Polcz Alaine tanulmányát, melyben a gyászfeldolgozásról ír. Napról napra segít bennünket eljutni ahhoz, hogy az ünnep bensőségessé válhasson. Ma megtudjuk, miért "eszik meg Istenüket a keresztények"! 

 

Régebben a hagyomány előírta, megszabta a gyászolás módját, rítusát. A gyászszertartástól az öltözködésig, az életvezetéstől a magatartásig, az illendő arckifejezéstől a kötelező szavakig megszabta a teendőket és ezekkel segítette, “vezette” a gyászmunkát. Sokat tudtunk régebben a gyászról. Ha csak az időre vonatkozó kifejezéseket nézzük, elcsodálkozhatunk: mélygyász, félgyász, gyászév. Mind komoly pszichológiai tapasztalatot rejtenek.

Aggódás - mi van, ha meghalok?
Ha a bennünket ért veszteség után nem gyászolunk, nem végezzük el a gyászmunkát, ez nemcsak az egész életutunkat, de a további sorsunkat, sőt, több generáció sorsát is befolyásolhatja. Túlféltés, szorongás, balesetek miatti aggódás, állandó félelem a betegségektől, a partner, a vagyon, a szellemi dolgok elvesztése miatti aggodalom, a szeparációs- és halálfélelem, céltalanság érzése, depresszió – nagyjából ezek a leggyakoribb következmények. A szülő a gyermekében is indukálja a félelmet, aki ezt továbbadja majd a saját gyermekeinek.

Egy-egy család, amely nem dolgozta fel a tragikus gyász-eseményt, a veszteséget, 60-70 éven keresztül is képes  élő emlékként megőrizni azt. A nagyszülők fel nem dolgozott gyásza – mint ismeretlen forrása a rossznak – a gyermekeken keresztül sokszor az unokákig is hat. (Ezzel kapcsolatban meggyőző eseteket ismertet Virág Teréz Aktuális traumatikus esemény című tanulmányában.) A segítség csakis az lehet, ha feltárjuk a nem tudatos, fel nem dolgozott eseményeket, a gyászt.
Primitív néphit tapasztalata: ki kell mondani a démon nevét, beszélni kell a félelemről és okáról, hogy megtörjön a rontás, oldódjék a görcs.

A keresztény misztika és több nagy vallás szükségesnek tartja a “démon” megnevezését.
A pszichoanalitikus technikával is a tudattalan fantáziák feltárása és feldolgozása során érhetjük el a gyógyulást. De ne szűkítsük le az analízist freudi ösztönvilágra. Jung azt írja: “Aki a szemétben turkál, szemetet talál.” Ő a kollektív tudattalant és a divinatorikusat találta meg a tudattalanban. Gazdag és mély világ ez, nem láthatjuk a határait, mint ahogy a tudatunkét sem. A primitív népek gyászszertartásainak lényege a halott testének eltüntetése, megsemmisítése, vagy megőrzése valamilyen formában, lehet ez égetés, temetés, tartósítás, bizonyos részek megevése, vízbedobás, kitevés állatok számára, és a halott szellemének kiengesztelése, tovább éltetése olyan formában, hogy ártó szándékkal ne térhessen vissza. Hitvilág keretei között biztosítani a halott szellemének-lelkének, esetleg testének is, egy ismeretlen vagy sejtett más világon zajló “jó életet”. Mindezt kíséri a búcsú, siratás és a visszamaradó értékek, feladatok elosztása.

Vajon nem ez történik napjainkban is – egy-egy rész kiemelésével, elhagyásával – csak más módon?
Vagyis a lényeg ugyanaz, csak a “ruha” változik. A “démon”, az ártó szellem kiengesztelése vajon nem a bennünk lévő, de a halotthoz kapcsolódó rossznak a felszámolása, gyengítése, nyugtatása? Hogy a halott lelke hat-e kívülről, visszajárva, vagy a saját hozzá fűződő, el nem intézett érzéseink hatnak ránk belülről: ez pusztán fogalmazás és tetszőleges előnyben részesített nézőpont kérdése. Vajon nem a külsőséges-látványos feldolgozás – a “ruha” – elleni küzdelem fogalmazódik meg a mi kultúrkörünkben, már az Ószövetség Mózes III. könyvében: “Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se magatokat égetéssel meg ne bélyegezzétek.” Vagy: “Ti az Úrnak, az Isteneteknek fiai vagytok, ne vagdaljátok meg magatokat, se szemeitek között ne csináljatok kopaszságot a halottért.”

Vajon miért okozunk testünknek fájdalmat a halottért?
Az lenne a “lelki” áttétele a “testi”-be? Vagy a fájdalom megfordítása? Amit okoztam neki, azt én szenvedem most – hogy “megszabaduljak”? Hogy kiengeszteljem? Vagy a szellemeknek hozom az áldozatot? És ezt magamért, vagy őérette? Esetleg az egész közösségért? Vajon nem ezt tesszük-e ma is – lényegében? De milyen szellemeknek, milyen isteneknek áldozunk ma?
Mózes határozottan azt mondja, hogy ne ilyen módon gyászoljunk és megalkotja a halott elkülönítésének törvényét: “parancsold meg Izrael fiainak, hogy űzzenek ki a táborból (...) mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná, hogy tisztátalanná ne tegye az ő táborukat.” Az Újszövetség aztán megint “új ruhát” hozott, a lényeget azonban nem érintette: “Mert óbort új tömlőbe nem tesznek, sem régi tömlőbe új bort, mivel az szétszakad.”
Figyeljünk mindig a “ruhára”, de még részleteire is. Mert az nemcsak fedi a lényeget, de meg is mutatja. Primitív törzsek fiai megeszik az elhunyt agyvelejét, hogy bátorsága, bölcsessége, stb. beléjük költözzön. A nagy “unio mistica” a közös étkezés. És az utolsó vacsora? Afrika belsőbb részeiben a helyiek azt mondják – és joggal - :

”A keresztények megeszik az Istenüket!”
Így igaz, ugyanis ez a legteljesebb azonosulás: amit megeszünk, az testünk – és ezáltal életünk – részévé válik. “Ez az én testem, mely érettetek megtöretik, ez az én vérem kelyhe, mely érettetek kiontatik a bűnök bocsánatára.” – adja a pap az ostyát. Ám, hogy ez megemlékezés, vagy átváltozás – épp erről folyik a felekezeti vita. A lényeg mindenesetre az azonosulás, ami elsősorban lelki folyamat. Csupán a lelkinek is mindig van testi összetevője, megjelenítője. A természettudománynak sikerült nagy erőfeszítéssel szétválasztani a pszichét és szómát, hogy küszködve próbálja újra egyesíteni. Erre pszichoszomatikus és holisztikus elméletek vállalkoznak. Tény, hogy ha patkányok testébe olyan patkányok agyvelejének kivonatát fecskendezik, melyek bizonyos feladatokat már képesek voltak végrehajtani, akkor ezek a patkányok is végre tudják hajtani azokat a feladatokat, vagy  legalábbis szignifikánsabb könnyűséggel tanulják meg. Mi volna, ha a patkányok tudnák, esetleg hinnének is abban, ami velük történik? A tudás és a hit nem egyenlő. Sokszor tudunk valamit, de nem hiszünk benne, máskor hiszünk, de nem tudjuk. Ennek véglete a credo quia absurdum est. Épp azért hiszem, mert lehetetlen. A problémánkhoz kapcsolódva ez így hangzik: én tudom, hogy meg fogok halni, hiszen mindenki meghal, de nem hiszem... Anyák mondják az onkológiai osztályon: “Én tudom, hogy meghalt a gyerekem, hiszen láttam, de nem hiszem el. Nekem él.” Mellesleg, de nem elhanyagolhatóan, a tudattalan nem ismeri a halált.

Mi ez a “nekem él”?
Legközvetlenebbül a halálnak, a megtörtént ténynek a tagadása, vagyis elhárítása annak, amit az én nem képes elviselni. A tudattal szállnak szembe az érzelmek és maga a tudattalan is. Ez a tagadás, ez a “hasadás” az, ami sokszor lehetetlenné teszi a gyászmunka elvégzését. Az én nem képes feldolgozni a veszteséget, ezért tagadja. Mert ez még mindig jobb, mintha miatta valamilyen formában megsemmisülne  (depresszió, öngyilkosság, elmebaj, táplálkozási képtelenség, halálos megbetegedés).
Veszteségen minden olyan végleges veszteséget értek, ami énünket közelről érinti. Elveszíthetjük a munkánkat, hitünket, hazánkat, karunkat, szemünk világát, szerelmünket vagy párkapcsolatunkat – a spektrum gazdag.

Elfogadni tudni a másik halálát
Ez annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát.  Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát. Ez nem könnyű. De a kitérés előle, az odázás veszélyei sem kicsik.
A gyászév tapasztalata, hogy minden ünnepnek, születés- és névnapnak, minden évszaknak változatlanul kell lezajlania nélküle – míg lassan megtanulunk másként élni. Ha nem fogadjuk el a szeretett lény halálának tényét, akkor mindez szóba sem jöhet, nem történhet meg.


Forrás: Éjjeli lámpa  - Jelenkor Kiadó, Pécs 1999


Következő cikk


Ha gyászmunkájával elakadt, kérdezze Hospice tanácsadónkat!






 
 
[ 12930 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x