Hetedik gyógyvarázs - kórház, mint a mesében
Címlap / Szépség-Egészség / Hetedik gyógyvarázs - kórház, mint a mesében

Hetedik gyógyvarázs - kórház, mint a mesében

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-03-31

Idén hetedszerre írta ki a K&H gyógyvarázs nevű pályázatát, melyen belül műszereket igényelhetnek a gyermekgyógyító intézmények és a mentők. A pályázók intézményenként maximum bruttó 5 millió forint támogatást kaphatnak, mindösszesen 25 millió forint értékben, de pályázni mindenképp érdemes, mert az év folyamán még többször is adódik hasonló lehetőség, amikor a pénzösszegeket az adatbankban szereplő intézmények közt osztják ki. A pályázatokat szeptember 17-ig várják főképpen gyermek-tüdőgyógyászat és gyermek-traumatológia területén a pályázati anyagok leadásával. 

 

A pályázat kihirdetése egy sajtótájékoztató keretében történt a Fiumei úti Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztályán. A jól ismert Baleseti Intézet alagsorában – tehát a mentőporta szintjén, ahová a sérültek először érkeznek -, nemrég alakítottak ki egy elsősorban kisgyermekek számára létesült baleseti ambulanciát, ami úgy fest, mint egy meseország.

A gyermek-traumatológia az egészségügyön belül egy új, speciális terület – számolt be Dr. Kassai Tamás, a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet, illetve a Fiumei úti Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. - A baleseti sérülést szenvedett gyermekek korszerű ellátása sajátos személyi- és eszközigényeket követel meg. Az úgynevezett gyermekbarát ellátási formának alapvető eleme a minimálinvazív (legkevesebb fájdalommal járó) műtéttechnikai módszerek bevezetése. Ezek során 1-2 cm kis metszésekből végezzük el a beavatkozásokat, mellyel az ellátás során további sérülést nem okozunk, és a gyógyuláshoz optimális helyzetet teremtünk. Ahhoz azonban, hogy az új módszerekkel megfelelően gyógyíthassuk a kis betegeket, új korszerű eszközökre is szükség van.


Az egyébként egy felnőtt számára is rémítő átlagos fehér csempés komor falak helyett - itt az ambulancián, illetve az emeleti gyermek trauma osztályon is - mesebeli jelenetekkel terelik el a kicsik figyelmét a fájdalmakról. Az orvosi vizsgálóban, a műszerekkel telezsúfolt helyiség látványát is jócskát enyhítik azok a tréfás rajzok, amik nem csak a falakat, de a plafont is díszítik, hiszen egy kis sérült többnyire a hordágyról a vizsgáló asztalra kerül, ahonnan csak a mennyezetet, illetve az erős fényű lámpákat látják. Valamivel jobb érzés, ha ott polipokat, mosolygó halacskákat lát.

Erről a meseszerű helyről egy gyerek se távozik üres kézzel! A Kölcsey Gimnázium diákjai saját játékaik, plüssállataik tucatjait gyüjtötték össze egy ládában, s ebből - vígaszdíjként - minden kis hős választhat magának egyet. És persze nem ez az egyetlen ötlet, mellyel Kassai doktor osztályán nem olyan kibíthatatlan betegnek lenni. Elég ha csak azt a kórházi szobát említjük, ahol az anyuka is ottalhat, de említhetnénk, hogy az osztály minden ágyát más és más mesefigura őrzi. Ma már létezik a korábbi gipsz sínnél kevesebb fájdalmat okozó könnyű, hajlítható műanyag rögzítés törés esetére, vagy olyan varrat például egy fejsérülés esetén, mely felszívódik. Nem kell jönni varratszedésre. Az ötletek megvalósítása nem mindig olcsó. Itt jön jól az anyagi segítség.



A K&H gyógyvarázs programról

A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiterjedt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra is.

Szöveg és kép: ZKZ





 
 
[ 3185 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x