A haj a lélek kertje
hirdetés
Címlap / Szépség-Egészség / A haj a lélek kertje

A haj a lélek kertje

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-04-23

A fejtetőn, középen található kopaszodás a szív és a máj keringésével kapcsolatos. Ahhoz, hogy a kopaszodás folyamatát megállítsuk, testi, lelki, szellemi úton egyaránt kell dolgoznunk.  


Rendezvénynaptár
A fejtetőn, középen található kopaszodás a szív és a máj keringésével kapcsolatos. Ahhoz, hogy a kopaszodás folyamatát megállítsuk, testi, lelki, szellemi úton egyaránt kell dolgoznunk.

A szív bárminemű problémája, a legenyhébbtől a legsúlyosabbig, az érzelmi egyensúly megbomlását takarja. A szív fájdalma jelzi, hogy a lélek szenved. A mellkas közepén jelentkező szívszorítás utalás arra, hogy az egyén nem tudja, vagy nem akarja elfogadni a közösség szeretetét. Itt található a szívcsakra. A jobboldali szívszorító érzés, mely kisugárzik a szívtájékra, utal arra, hogy rendezetlen az érzelmi kapcsolatunk valamelyik közeli hozzátartozónkkal, egy szeretett személlyel. A közvetlen szívkörnyéki nyilallás, szorító érzés önmagunk nem elfogadását takarja, azt, amikor nem szeretjük magunkat. Mindkét esetben az ember igyekszik megszabadulni a felgyülemlett lelki feszültségtől.

Az erek megbetegedése a szív lelki fájdalmának az egész testre való kihatását jelenti. Amikor terheinket elviselhetetlennek érezzük, kilátástalannak látjuk az életünk további részét, az erek, a szívvel együtt megbetegednek. Saját terheink miatt azt hisszük, hogy mi már csak terhek lehetünk a környezetünk számára. Minél súlyosabb az erek problémája, minél jobban érinti az elváltozás a vékonyabb ereket is, annál nagyobb az egyén lelki problémája, a szeretet adásának-kapásának harmóniazavara. A szívritmus-zavar, szívmegállás külső segítség beavatkozására utal. Ilyenkor magasabb vibrációjú, szeretet-erőterek jelennek meg, melyek szeretnék visszabillenteni az egyén testi-lelki egyensúlyát. Általában sokkhatás-szerűen, rákényszerítve az Ént, hogy elszámolást készítsen önmagával.

A máj betegségei az egyén saját helyzetének megítélésbeli zavarára utalnak. A dolgok egyoldalú megközelítésére, azt is "dühösen, méreggel". Az egyén nem képes a dühét elengedni. A máj nem képes a méreganyagot kiválasztani. Túlterhelés következik be. Megszűnik az egészséges méregtelenítés. Mivel nincs válogatás, csak gyűjtögetés, előbb-utóbb mindenből sok lesz. A korábbi örömforrások terhessé válnak. A mennyiség a minőség rovására fog menni. A májbeteg mindenből olyan sokat kap, hogy azzal képtelen elbánni.

Zoltán-42 éves vezető beosztású, fejtetőn, középen kopaszodó, szív- ritmuszavarral és májproblémával fordult hozzánk. Kezeléseink első részében mesélt a társadalomban elért sikereiről és a magánéletéről. 5 éve elvált, gyermekeit felesége neveli. Annamária 12, Levente 10 éves. Szív és máj problémái válása után egy évvel kezdődtek. Levente fiával rendszeresen programokat szerveznek, bizalmas kapcsolatban vannak. Annamária eleinte látogatta édesapját, majd kapcsolatukat egyoldalúan Zoltán tartotta életben. Volt felesége ellenségesen fogadta érdeklődését a kislányukkal kapcsolatosan. Zaklatásnak élte meg. Levente elmesélte, hogy édesanyja megtiltotta testvérének a találkozásokat. Házasságuk kudarcaival, édesapáról alkotott rossz véleményével beszélte tele a kislány fejét. A sértettség, mély fájdalom, ami lelkében él, rosszindulatba váltott át.

Zoltán tehetetlen dühöt érzett volt felesége iránt. Az idő múlásával ez az érzése csak fokozódott. Szív-ritmuszavarai egyre erősödtek. Leventével való találkozásai enyhítették fájdalmait. Egyre agresszívebb lett alkalmazottaival és a környezetében élő emberekkel. Gyógyszereket szed. Magányosnak és kiszolgáltatottnak érzi magát. Kezeléseink alkalmával kiderült, a legnagyobb fájdalom számára az, hogy Annamáriának nem adhatta át nevelése során apai tapasztalatait. Úgy élte ezt meg, mintha elszakadt volna benne egy szál.

Szívcsakrát vizsgálva elszorulást, energetikai szál elvékonyodást tapasztaltunk. A fájdalmak lenyomatait megtaláltuk. Ezeket egyenként átbeszéltük, értelmeztük. Zoltán tudatára ébredt annak hol hibázott. Érzéseit újra tudatosan átélve értékelte múltbeli cselekedeteit. Önmaga mondta ki, hol rontotta el a házasságában megtörténteket. Közben kérdeztük érzései felől. Dühe csillapodott. Annamáriával való kapcsolatán is tudtunk segíteni. Szívcsakrájában és köldökcsakrájában feszes szál húzódott. Mája felszínében lenyomatok voltak láthatóak. Rengeteg düh sűrűsödött össze, ez feszítette a szervet. Megtaláltuk, s átbeszéltük dühének okait. Kezeléseink alkalmával tapasztaltuk, hogy Zoltán hozzáállása gyerekeihez és volt feleségéhez rengeteget változott. Önmagában átértékelte eddigi hozzáállását. Lányával sikerült felvennie a kapcsolatot. 2 hónappal találkozásaink után szív és máj problémái csökkentek, majd szép lassan a gyógyszerek szedését is abba tudta hagyni. Örömmel értesített minket arról milyen belső változásokon ment keresztül.

Betegségünkben nem csupán ellenséget kell látnunk, sokkal inkább jó barátot és segítőtársat. Az emberi szervezet ugyanis a betegségek révén nemcsak azt jelzi, hogy helytelen irányba tértünk, életellenesen cselekszünk, következésképp változtatnunk kell életmódunkon. A tünetek segítségével meg is mutatja, hol a hiba s mit kell tennünk, hogy belsőleg is újra egészségesek legyünk. Csupán meg kell tanulnunk a nyelvét, hogy megérthessük. A "tünetek nyelve" egyszerű és következetesen visszatérő törvényszerűség. Ha képesek vagyunk megérteni az üzenetét, már csak rajtunk áll, hogy megtegyük a szükséges lépéseket a valódi gyógyulás felé. Különben a sors keserű leckében részesít bennünket. Ám ha készek vagyunk tanulni a felismerésekből, nem szükséges okvetlenül megbetegednünk ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Be kell látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget. A gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.

Németh Gabriella - lélekdiagnoszta
Tóbiás László - lélekgyógyász

Felhasznált források: Kurt Tepperwein: "Mit árul el a betegséged?"
Kun István: " Az ember, ahogyan nem ismerjük"



 
 
[ 3538 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x