HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-11-14
Címlap / Színes hírock / Blackmore benne lenne egy felmelegített Deep Purple-ben?

Blackmore benne lenne egy felmelegített Deep Purple-ben?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-11-14

A kérdés nyilván az, hogy a hard rock banda melyik változatában a nyolc közül? John Lord billentyűs mágus szerint Ritchie és Glenn Hughes a 3-as számú összetételre gondolnak, amelyik 1973-1975 között muzsikált. 

 

Ennek a csapatnak két album fűződik a nevéhez, a Burn és a Stormbringer, mindkettő 1974-ben jelent meg. Az említetteken kívül ebben a bandában David Coverdale énekelt és a mindegyik verzióban nélkülözhetetlen Ian Paice dobolt. Ö most is nélkülözhetetlen lenne, - ahogy John Lord is gondolja - mert korábban Lars Ulrich ajánlkozását a dobszerkó mögé elutasította a Hammond-ura.


A 3. felállás újjáalakulását, nyilvánvalóan nehezíti, hogy a most is aktív Deep Purple-ben Ian Paice dobol, stúdióalbumra is készülnek, és szinte folyamatosan turnéznak. Az ügy másik „gyenge láncszeme” David Coverdale, aki nem biztos, hogy végig tudna énekelni egy Purple koncertet. Tavaly voltak gondjai a hangjával a Whitesnake koncerteken is, ami odavezetett, hogy le kellett rövidíteni a turnéjukat. Igaz az is, hogy a basszgitáros, Glenn Hughes ezzel szemben ereje teljében van, amit bizonyít saját bandájának élén és a Black Country Communion frontembereként is. Neki nem jelentene problémát a Deep Purple dalok eléneklése sem.  De ez azért csak nem lenne ugyanaz, mint a 3. felállás!







 
 
[ 1307 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/2019/csengettyu.jpg
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x