HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19
Címlap / Színes hírock / A Fehér kígyó lecsap a PeCsában

A Fehér kígyó lecsap a PeCsában

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19

Július 13-án lép színpadra Budapesten David Coverdale legendás bandája a Whitesnake, amelynek vendége a Mobilmánia lesz. 

 

A Whitesnake zenekart 1977-ben alapította a Deep Purple egykori énekese, David Coverdale. Az együttes zenéjében a klasszikus hard-rock és a blues keveredik, ettől váltak dalaik egyedivé. A zenekar az elmúlt két és fél évtizedben tíz stúdióalbumot, valamint számos egyéb kiadványt jelentetett meg, melyek együttesen több tízmillió példányban keltek el.


Közülük legsikeresebb az 1987-ben kiadott, s címként magát az évszámot viselő nagylemezük, illetve az azt követő Slip Of The Tongue  volt. Előbbi olyan slágereket tartalmazott, mint az Is This Love, az újra felvett Here I Go Again, a Still Of The Night vagy a Give Me All Your Love című szerzemények, utóbbiból pedig több mint négymillió példány fogyott.

A Whitesnake számos tagcserét ért meg az idők során, a legfrissebb nagylemezt, a március 25-én megjelent Forevermore című albumot megelőzően is történetek személyi változások. David Coverdale mellett ma Reb Beach és Doug Aldrich gitároznak, a basszusgitáros feladatait Michael Devin látja el, míg dobos Brian Tichy lett. A Whitesnake a Forevermore megjelenését követően nem sokkal turnéra indult. A nagy utazás hazánkat is érinti, így a magyar rajongók sem maradnak ki az élményből: a zenekar védjegyének számító dallamos, bluesos klasszikus dalokra ezúttal is számíthatnak a rajongók, és a nagyszerű Forevermore album dalai mellett a már klasszikusnak mondható balladák sem hiányoznak majd a műsorrendből.


 A Whitesnake előtt a Mobilmánia lép fel, akit szintén nem kell bemutatni a hazai rajongóknak. Zeffer András (aki 2006-2007-ben súlyos leukémiával is megküzdött) újra híres Hammond orgonájával érkezik, mellette társa Kékesi „Bajnok“ László basszusgitáron, akivel idén éppen 30 éve zenélnek együtt. Doboknál az egyik legjobb rock-dobos: Donászy Tibor, a mikrofonnál pedig egy őserő, egy igazi rock-hang: Rudán Joe. A méltán népszerű zenészek mellett két fiatal, tehetséges gitáros színesíti mind a zenei, mind a színpadi megjelenést: Kozma Tamás és az erdélyi származású Szentkirályi Jani.







 
 
[ 2048 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x