Rod Stewart újra a Faces élén
Címlap / Színes hírock / Rod Stewart újra a Faces élén

Rod Stewart újra a Faces élén

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-02

Április 14-én a Rock and Roll Hall of Fame beiktatási gáláján 19 év után ismét a derék ráspolyos hangú Rod kapja kézbe a mikrofont és énekli a Faces néhány nagy slágerét a clevelandi nagyérdemű előtt. 

 

A hírt a Faces dobosa, Kenney Jones jelentette be egy interjúban, de hogy ennek lesz-e folytatása azt még jótékony homály fedi. „Ellentétben azzal, amit az emberek gondolnak, mi még mindig jó cimborák vagyunk, és soha nem mondtuk, hogy nem játszunk újra együtt” – tette helyre Kenney finoman a sajtót.


A Small Faces 1969-es feloszlása után Stewart, Jones, Ronnie Wood, Ian McLagan és Ronnie Lane alakította meg a Facest. Hat évet játszottak együtt, amelynek során négy stúdió albumot adtak ki. Rod Stewart ezt követően szólóban folytatta.


1993-ban a Brit Awards gáláján játszottak együtt ismét, amikor Rod Stewart életműdíjat kapott. Az énekes a következő évben szólóban tagja lett a Rock and Roll Hall of Fame-nek is. Akkor, a Los Angeles-i földrengés miatt nem tudott részt venni a ceremónián, a családja mellett akart maradni.

A Faces 2010-be újra összeállt, de Stewart különböző akadályokra hivatkozva nem vállalta velük a koncertezést, ennek ellenére később „sérelmezte”, hogy Mick Hucknall-t választották a mikrofon mögé az egykori társai.


Közeledvén az idei beiktatási ünnepséghez, újra fellángolnak a viták a Rock and Roll Hall of Fame jelölési gyakorlatáról. Az elmúlt években leginkább a Black Sabbath bandát hiányolták, ami aztán nagy nehezen „megoldódott”. De már akkor és azóta is példátlannak tartották, hogy a kanadai Rush trió miért kegyvesztett? Ezt nemrég Slash is szóvá tette, de neki a nagy szívfájdalma a Deep Purple! Nem beszélve a posztumusz beiktatásokról, ahol Rory Gallagher érdekében ő is támogatásáról biztosította a korábbi aláírásgyűjtést. Rory kultusza azt hiszem a legerősebb Európában, de Amerikában is nagy rajongótábora van, hiszen számtalanszor turnézott a tengerentúlon. Ő aztán igazán megérdemelné, hiszen hozzá hasonló gitáros óriás csak Jimi Hendrix és Stevie Ray Vaughan volt/van – igaz, a texasi gitáros istenséget sem találták még méltónak a Csarnok túlképzett szakemberei!


Mindenesetre a napokban Gene Simmons a Kiss rockere is jól odavágott a Rock and Roll Hall of Fame intézményének! Viccnek nevezte a jelöléseket és nem csak azért, mert őket kihagyták, hanem olyanok kerülnek be, mint Madonna, Blondie… és mások a diszkó világából. Mit keresnek ezek ott, mi közük van a rock and rollhoz? Szerinte, a Dance Hall of Fame-ben lenne a helyük!










 
 
[ 1849 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x