Hogyan viseljünk igazán gondot egymásra?
Címlap / Te+Én+Szex / Hogyan viseljünk igazán gondot egymásra?

Hogyan viseljünk igazán gondot egymásra?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Egyre kevesebb házasság működik napjainkban, elterjedtté vált az együttélés vagy a még ennél is szabadabb kötelékek. Az ősi tanítások szerint a házasság isteni ajándék két embernek, melyben lelküket nemesíthetik, tökéletesíthetik. Bokor Katalinnak, a Harmonet tanácsadójának cikke segít mélyebben megértenünk a házasság szentségét. 

„Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra, mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángja tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.” Énekek Éneke. 8,6.

A házasság áldás, mely két embert emel fel
Isten nem arra teremtette az embert, hogy egyedüllétben éljen; társas lénynek alkotta. Társtalanul még Éden pompás tájai és gyönyörködtető foglala­tosságai sem nyújtottak volna tökéletes boldogságot. Isten rendezte az első menyegzőt. Tehát ennek az intézménynek szerzője: a mindenség Teremtője. Isten első ajándékainak egyike, melyekben az embert részesítette; egyike annak a két intézménynek, melyet Ádám a bűnbeesés után a paradicsomból magával hozott. Ha az isteni alapelveket ebben a viszonyban elismerik és kiélik, akkor a házasság: áldás, védi az emberiség tisztaságát és boldogságát, kielégíti az ember társas szükségletét, emeli, nemesbíti testi, értelmi s erkölcsi lényét.

Isten adott tehát társnőt Ádámnak. Gondoskodott „hozzá illó segítőtársról”, aki megfelelt neki, aki szeretetben és megértésben eggyéolvadt vele. A családi kötelék a legszorosabb és legszentebb a Földön. Az emberiség áldására volt szánva. S mindenütt áldást jelent, ahol értelemmel, Isten félelmében és felelősségeinek teljes tudatában kötik meg a házasság frigyét. Mit is mondott a hatalmas Isten az első házasság megkötésekor: „Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.” 1.Móz.2, 24. Amit Isten egybekötött, azt ember el ne válassza. Egy új család jött létre, melyet mindenkinek tisztelni kell.



A házasság: iskola és élethossziglani munka is egyben

A házasság első éve, a tapasztalatok éve, amelyben a férj és a feleség megismerik egymás különböző jellemvonásait. Nagyon vigyázniuk kell, hogy ne legyenek olyan dolgok, amelyek megrontanák jövendő boldogságukat. Életük egységében ragaszkodásukat alá kell rendelniük egymás boldogságának. Mindkét félnek a másik boldogságát kell szolgálnia. A jó Isten ezt kívánja a házasfelektől. Hogy a házassági kapcsolatban megfelelő megértést szerezzünk, az élet­hossziglani munka. Akik megházasodnak, iskolába lépnek, ahol ez életben sohasem vizsgáznak. Bármenynyire körültekintően és bölcsen lépnek is a fiatalok a házasság kötelékébe, kevés új párnál van meg a teljes egység mindjárt a házasság megkötése után. Az igazi házastársi egyesülés a későbbi évek munkája. Vonzal­muk lehet tiszta, mint a kristály és szép az ő szeplőt­lenségében, mégis felszínes, mert még nem vizsgálták, és nem próbálták meg.

A szeretetet nem elég érezni, nap mint nap kifejezésre is kell jutattni – hogy a társunk is érezze
Sokan a szeretet kifejezését gyengeségnek tekintik, és olyan tartózkodást tanúsítanak, amely elri­aszt másokat. Ez a lelkület megakadályozza a rokon­szenv áramlását. Amint a társas és nemes lelkű érzel­me­ket visszaszorítják, azok elhervadnak, a szív puszta és hideg lesz. Tartózkodjunk e tévedéstől! A szeretet nem létezhet sokáig kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt. Az apró figyelmességek, az élet számos apró eseményei és egyszerű előzékenységei összegzik az élet boldogságát! A barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak hiánya, valamint az élet apró figyelmességeinek elhanyagolása segíti összegezni az élet nyomorúságát.

A házasság – követendő minta a gyermeknek
A férj és a feleség mindennapi élete, egymás szeretete, megbecsülése, mindig egy példa a gyermekek előtt. Az együtt töltött szabadidőket, a közös tervezé­seket, a kirándulásokat, együttes főzéseket, takarítá­sokat, vagy kerti munkákat, mint jó követendő példát viszik magukkal gyermekeik, de idős napjaikban ők is szívesen fognak ezekre visszaemlékezni. A barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak, me­lye­­ket naponta elmondanak egymásnak, teszik kön­nyeb­bé a mindennapokat. Miért? Mert a kicsiny dolgok nyilatkoztatják ki a szív forrásait. Gyakoroljuk naponta egymás hibáinak elnézését, s kitartó munkával, a mindennapi szeretet kimutatásával, sok, sok önma­gunk elleni küzdelemmel éljünk békében.


Ha valami rosszul esik, gondoljunk arra, hogy nem érdemes ezért saját sebeinket nyalogatni, s rossz hangulatot előidézni. „Miért akarod önmagadat sajnáltatni?” kérdezem, s tovább lépek, s mily jó, este visszanézve elmondani, hogy ez a nap is békében és szeretetben telt el. Minden házaspárnak kevesebbet kel­lene törődnie azzal, hogy mit mond a külvilág, de több figyel­met kellene fordítania családjuk tagjaira. Legye­tek kedvesek a beszédben, gyengédek a tettben, s adjá­tok fel saját kívánságaitokat. Mindkettőnek gyakorolnia kell a kedvesség lelkületét, mivel elhatározták, hogy sohasem szomorítják és bántják meg egymást.

A gyermekek nagyon érzékeny „műszerek”, mindent érzékelnek, megfigyelnek, ezért mindig tiszta, őszinte érzésekkel éljünk előttük szeretetben, hogy majd ők is így élhessenek. Hiszem, hogy nagyon fontos az őszinteség és az egyenesség, a nyíltság egy házaspár között, hiszen ez az alapja a kölcsönös bizalomnak, s így a mindvégig tartó szeretetnek.

Az itt idézett verset egy fiatal lány nekem szavalta az esküvőmön.  E versnek is  az a mondanivalója,  amit sokszor hallottam Édesanyámtól is:  A NŐ - így nagy betűvel – a család gondviselője.  Az  olyan Anyának lehet szívből mondani, hogy  ÉDESANYÁM -    akinek olyan vonzereje van, hogy eleinte a férje, de majd később a gyermekei is akkor a legboldogabbak, mikor  "belülről"  csukják be az ajtót.  Ez  régen is, de a mai  korban nagyon nagy dolog.

Kívánom  nagy szeretettel -  hogy gondolkodjanak el a  leírtakon, s éljenek  nagyon boldog házasságban.


Feketéné Bokor Katalin

Forrás:  a szerző Egészség minden napra c. könyve, mely megrendelhető itt >>

Képek:
piqs.de: ArgonR - Ringbuch
piqs.de: blixxmagger - Ringtausch
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 5322 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x