A boldog házasság titka: a kockázat?
Címlap / Te+Én+Szex / A boldog házasság titka: a kockázat?

Lukács Tünde

A boldog házasság titka: a kockázat?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-01-21

Párválasztáskor valami újat keressük, idegenszerűt, olyan élményeket, amelyek túlmutatnak saját határainkon. Ha megnézzük eddigi kapcsolatainkat, észrevehetjük, hogy általában hasonló típusú párt választunk, mint az előző volt. Ennek egyik oka, hogy a régi már ismerős, és úgy érezzük, ez biztonságot ad. Aki hasonlít hozzánk, ahhoz közel érezzük magunkat. Az intimitás azonban az énünk számára új tapasztalatokon alapul. 

 

Rendezvénynaptár
Hogy új tapasztalatokra tegyünk szert, nem kell feltétlenül új párkapcsolatot létesítenünk. Kapcsolatainkban a bensőséges élmények általában csak néhány pillanatig tartanak. A kapcsolat két ember között kialakítja a közelséget, míg az élmények, amelyeket átélünk, az intimitást. Mikor ilyen élményben van részünk, feltöltődünk, felélénkülünk.

Akkor vagyunk bensőségesek, amikor olyan emberekkel, akik közel állnak hozzánk, úgy viselkedünk, hogy viselkedésünk nem tartalmaz előítéleteket.
Az intimitás hiányában a kapcsolatban kialakulhat az elidegenedés érzése. Ismerjük, hogy milyen óriási a különbség az udvarlási időszak intim és közeli élménye, és az együttélés bizonyos ideje után kialakuló kapcsolat között. Sokan állítják, hogy kapcsolatuk már a nászút, a mézeshetek alatt megváltozik. A kapcsolatokban néhány hónap vagy év után, az elsődleges cél már csak a kapcsolat fenntartása. Csökken a közös élmények mennyisége, és ez veszélybe sodorja a kapcsolatot. Intimitás nélkül csökken az energiaszint, eltűnik a játékosság és az élénkség. Ha egy kapcsolatból hiányoznak az élmények, akkor megszűnik az intimitás. Ekkor elkezdődik a vádaskodás, egymás hibáztatása a kapcsolat megromlásáért. Néha azok a konkrét tulajdonságok, melyek bosszantják a másik felet, éppen azok, amelyek fokozhatnák az intimitást. Sok férfi szereti, ha egy nő független, önmaga tud maradni, és nem kell állandóan gondját viselni. Később a nőnek épp ez tulajdonsága lesz számára idegesítő, mert nem tudja birtokolni a nőt. A nőt a kapcsolat kezdetén vonzza az, hogy a férfit mennyire felvillanyozza az ő függetlensége, aztán kis idő múlva arra panaszkodik, hogy a férfi nem akar elköteleződni. Miért van az, hogy éppen az ellen harcolnak, ami miatt egymásra találtak? A párokat általában megdöbbenti az a tény, hogy valójában soha nem döntötték el, hogy együtt maradnak-e. Ez a kérdés valahogy eltűnik a kapcsolatból.

Ha az egyik fél úgy dönt, hogy ezentúl önmagát adja a kapcsolatban, mert szeretné megélni valódi énjét, az általában megváltoztatja a kapcsolatot. Ezért nem igaz mindig az a mondás, hogy a kapcsolat megváltozásához két ember kell. Ilyenkor az egyik fél felvállalja a változással járó következményeket is. Azt, hogy esetleg a másik hátat fordít és elmegy, ha megtudja, milyen vagyok. Már az is energiát ad a kapcsolatnak, ha az ember azt érzi, hogy rajta múlik a kapcsolat jövője. Persze, ez a változás kockázattal is jár. Lehet, hogy kapcsolatunk bensőségesebbé válik, de az is megeshet, hogy rádöbbenünk, tovább nem akarunk részt venni a kapcsolatban.

Azt, hogy kapcsolatainkban gyökeresen meg tudunk változni, az is mutatja, hogy önmagunk is változunk folyamatosan. Hiszen sejtjeink is megújulnak meghatározott időközönként. Tudunk változni, de vagy megtesszük, vagy nem Az intimitás teszi lehetővé, hogy igazi énünket megtaláljuk. Általában olyan párt választunk, aki rákényszerít bennünket arra, hogy kiegészítsük önmagunkat. Ha az „igazi én” irányításának hatása gyengül, felerősödik bennünk a késztetés, hogy máshol keresgéljünk. Mindez ezért, mert nem tudunk felelősséget vállalni önmagunkért, és nem hisszük el, hogy meg tudjuk változtatni kapcsolatunkat. Ahhoz, hogy a párkapcsolat működjön, rengeteg munkát kell befektetni. Sokan vannak, akik második vagy sokadik házasságukat már inkább baráti alapokra építik, aztán a közelség stabilitásáért és az ezzel együtt járó kényelemért feladják az intimitás lehetőségét, és cserébe feladják önmaguk keresését és lenyugszanak. Ezzel lemondanak a változás és a növekedés lehetőségéről.
Az intimitás hiányának legsúlyosabb következménye, hogy elveszítjük az egyensúlyt a férfiasság és nőiesség között. Csak az ismétlődő bensőséges élmény hozhat növekedést, erőt és összeforrást a kapcsolatban.


A legnagyobb növekedéssel két kiegyensúlyozott ember kapcsolata jár. Ők könnyedén tudnak álláspontot változtatni, életük folyamatait megfelelően fel tudják dolgozni. Érzékeny egyensúlyban élünk egymással. Azt hisszük, hogy a másik fél ugyanolyan marad mindig, mint a kapcsolat kezdetén. Ez azonban nem igaz. Mindenki folyamatosan változik, és fel kell készülnünk arra, hogy ha társunk változni fog, akkor valószínűleg nekünk is változnunk kell.
A kreativitás, az alkotóerő és a káosz közel állnak egymáshoz. Ha nincsen közelség és otthonosság, csak kockázat, akkor káosz uralkodik. Egyensúlyba kell kerülnie a biztonságnak és a kockázatnak, a megszokottnak és az újnak, a közelségnek és az intimitásnak.

Ha korlátozzuk igazi énünket, párkapcsolatunk unalmas, romboló és kreativitás nélküli börtönné változik. Elvész a kezdeti romantika, a bensőséges kapcsolat és a felek közt lévő kreatív feszültség. Menekülni kezdünk, mert nem tudunk tartósan kapcsolódni. Igazából egy párkapcsolatra nem a kapcsolat, hanem a kapcsolódás jellemző. A házasságnak, mint intézménynek a szembetűnő hiányossága az, hogy nem képes teljesíteni a felek személyes, szexuális és spirituális igényeit. Ennek oka, hogy a hagyományos rendszer ránk kényszeríti a nemek szerinti szerepeket. Férjek sokasága panaszkodik, hogy felesége unalmas, nem érdekli a szex, csak a gyerekekkel és a háztartással foglalkozik. A feleségek sérelmezik, hogy férjük nem beszélget velük problémáikról, hallgatag, elfeledkezett az ölelésről, nem veszi emberszámba őket.

Ennek oka, hogy a felek elszakadtak személyiségüktől, érzelmeiktől, kreativitásuktól és érzékenységüktől. A házasság intézménye azért vált ingataggá, mert a férfiak elveszítették a reményt, hogy házasságon belül is van reális esélye a boldogságnak, és viselkedésükkel azt sugallják, hogy az örömöt és az élvezetet csak a házasságon kívül lehet megtalálni. A nők is elvesztették reményüket abban, hogy a házasságban lehetőségük nyílik az önmegvalósításra, a személyes élményekre és a kiteljesedésre. Hány férj társalog könnyedén, vidáman munkahelyén vagy szórakozóhelyen bármely nővel, otthon pedig szótlanul bámulja a tévét? És hány feleség cseveg önfeledten és meghitten barátnőivel vagy éppen a szomszédjával, míg otthon nem találja helyét, és értelmetlen feladatokkal foglalkozik? A felek idegenekkel beszélik meg házasságuk gondjait, és sajnos gyakran a barátoktól megerősítést is kapnak arra nézve, hogy a kapcsolat tényleg menthetetlen, és társuk az oka mindennek. Sokszor előfordul, hogy a barátok, ismerősök támogatásukkal arra biztatnak, hogy továbbra is úgy tekintsünk társunkra, mint minden gondunk okozójára.

A házasság spirituális állapot is. Intimitás nélkül pedig nincsen valódi házasság. Az intimitás az, amikor a felek kölcsönösen elfogadják egymást, és mindkét fél önmagát adja. Ha a szülők életéből hiányzott az intimitás, akkor nagy a valószínűsége, hogy a gyerekek és az unokák életéből is hiányozni fog.
A házasság képes kielégíteni a fent említett személyes igényeket, ha a hiba okát egyéni szinten keressük. Fontos, hogy az egyén szempontjából a házasság ne csupán egy intézmény legyen, hanem személyes fejlődés lehetőségének színtere. A bensőségesen megélt házasság erővel tölt fel, megújít. Sok fájdalmat okoz ma is az a tévhit, hogy az elkötelezettség és a kapcsolat korlátozzák a személyes szabadságot. Ennek oka, hogy az emberek nem tudják felfedezni a bensőségességet házasságukban, mert nem értik igazán, mit jelent „önmagamnak” lenni.
A házasságban lehetőségünk van arra, hogy növekedjünk, de arra nem, hogy mássá váljunk. Az ibolya sem választhatja azt, hogy rózsa legyen. Az, hogy elmenekülünk, és új kapcsolatokat keresünk, nem visz közelebb önmagunkhoz.

Hogy mennyire tudunk bensőségesek lenni, általában gyermekkorban eldől. A gyermek a családban tanulja meg a bensőséges viselkedést. Sajnos a bensőségesen élő családok példája ma nagyon ritka. Általában a szülők gondoskodnak róla, hogy gyermekük a rendszer rabja legyen, és megfelelően „civilizálják” őt. Megtanítják viselkedni. Az engedelmesség megtanulása azonban nem biztosítja az emberséget is. A család példája mindannyiunk számára mélyen beépült kép. Ott kellene megtanulnunk, hogyan viszonyulunk valakihez. A viselkedési minták nemzedékeken keresztül ismétlődnek.
Az oktatási intézmények szintén a rendszerben élést tanítják. Nem a kreatív gondolkodásra ösztönzik a fiatalokat, hanem helyes válaszokat tanítanak. „Ne álmodozz!”, mondja a tanár a gyereknek az általános iskolában. Később aztán, ha a gyermek felnőtt, hatalmas összegeket fizet a pszichiáternek, hogy az ismét megtanítsa őt álmodozni.


Sajnos az intimitás a legtöbb kapcsolatban luxusnak tűnik, és nélküle a két ember csak szerepeket játszik. A család fenntartása hatalmas energiát igényel. A családi rendszer fontosabbá vált, mint a rendszert képező egyének. A családtagok azért küszködnek, hogy a másikhoz hasonlóvá váljanak. Azt gondolják, hogy a kapcsolat érdekében szükséges, hogy mindenben egyetértsenek, és hasonlóak legyenek. A gyermek pedig később követi szülei hibás szemléletét. Ahogy nincsen két egyforma hópehely, úgy nincsen két egyforma ember sem. Szüntelenül elégedetlenséget érzünk, sosem az a jó, ami van. Ha könyvelők vagyunk, inkább orvosok szeretnénk lenni. Ha háziasszonyok vagyunk, arról álmodozunk, hogy híresek, ismertek leszünk. A kislány azt szeretné tenni, amit a fiúk, a kisfiú pedig azt, amit a kislányok. Igazából nem is akarunk mások lenni, mint amik vagyunk, csak szeretnénk meggyőződni róla, hogy valóban önmagunk vagyunk e. Hisz ki az, aki biztosan tudja, hogy úgy él, ahogy önvalója szerint élnie kellene? Önmagunk megtalálásában gátolva vagyunk. Mikor lenne időn magunkkal foglalkozni, mikor egy évben két hetünk van arra, hogy pihenjünk, önmagunk legyünk?

Csak is a bensőséges élményekben vagyunk képesek tudást szerezni. Az intimitás pedig kockázatot rejt magában. Folyamatosan új, és ismeretlen helyzeteket kell teremtenünk, nincsen semmi, ami eleve meghatározott lenne. Ettől pedig félünk. A legtöbben csak nézők vagyunk saját életünk színházában, pedig főszereplők is lehetnénk. Érzelmeinket a filmeken keresztül éljük meg, a moziban, másokon keresztül nézzük, hogyan kellene élnünk, ahelyett, hogy ezeket az érzéseket mi magunk élnénk meg. Igazi énünk nem fél a változásoktól. Sokan a művészeket, és a másfajta gondolkodású embereket különcnek tartják, ez is rámutat arra, mennyire félünk attól, hogy rendszereink felborulnak. Félünk bensőséges önvalónkat megtapasztalni, ezért aztán mindenki kesereg valami miatt. „Történhetne már valami, megőrülök a jelenlegi munkámtól, senki nem figyel rám, ennyi lenne csak az élet?” satöbbi. Csak úgy tudjuk folyamatosan újraalkotni önmagunkat, ha mindennapos intimitás-élményeink vannak.

Tudattalanunk fejezi ki legerőteljesebben bensőséges önmagunkat. Amit tudatosan nem tudunk, az sokkal fontosabb életünk szempontjából, mint az, amit tudunk. Az, hogy tudattalanunk világából mennyit tudunk felszínre hozni, az mutatja meg, mennyire tudunk a természettel és egymással összekapcsolódva élni


Lukács Tünde
kineziológus, természetgyógyász

Képek: FreeDigitalPhotos.net - Ambro


 
 
[ 6134 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x