Bonnie Raitt - a vörös hajú démon 60 éves
Címlap / Boldog szülinapot / Bonnie Raitt - a vörös hajú démon 60 éves

Bonnie Raitt - a vörös hajú démon 60 éves

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-09-21

A blues és rockdíva, Bonnie Raitt hatvanévesen is tele van energiával. A műfaj nagyasszonyát a rockerek sem tagadják meg, s ő sem csak a blues nagyjaival tartja a barátságot, bár, sosem titkolta, hogy John Lee Hookertől tanulta a legtöbbet. 

 

Rendezvénynaptár
A műfaj óriásával, aki az évezred elején távozott az örök színpadok világába, több közös fellépésük volt és közös lemezeket is készítettek.

A gitáros-énekes hölgy válogatásaival együtt több mint húsz lemezt termelt, s hogy nem hiába, arra utal kilenc Grammy-díja. Érdekes, hogy blueslemezért mindössze egy Grammyt tudhat magáénak, a többi pop és rocktrófea. Az sem érdektelen érdemeinek összegezésénél, hogy 2000 óta a rock and roll halhatatlanjai klubjának tagja. 
          
Bonnie Lynn Raitt a kaliforniai Burbankben született 1949. november 8-án. Apja énekes-színész volt (Caroussel, Oklahama!, The Pajama Game című darabokban játszott), s ezeken keresztül Bonnie bepillanthatott a Broadway világába. Édesanyja Marjorie Haydock zongorista volt. Így szinte természetes, hogy a kis Bonnie a zenét választotta, mindössze nyolcéves volt, amikor karácsonyi ajándékként gitárt kapott, amelyen 12 éves korától leginkább hagyományos bluest pengetett.




         
A 60-as évek végén, főiskolai tanulmányainak idején a Massachusetts állambeli Cambridge-ben blues- és folkklubokban lépett fel Bostonban és környékén. Dick Waterman vállalta a menedzselését – volt benne gyakorlata, hiszen barátja volt Son House, Fred McDowell, Sippie Wallace és sokan mások.

Bonnie első lemeze az egyszerű Bonnie Raitt címmel a Warner Brothers kiadónál jelent meg 1971-ben - Junior Wells, a Budapesten is járt legendás herflis „kis segítségével”, s csak egy évet kellett várni a következőre, a Give It Up-ra, amelyet nagy lelkesedéssel fogadtak a szakmabeliek – s ami fontos, a közönség is. A hetvenes években szaporán jöttek a további lemezek. Egyebek között az 1977-es  Sweet Forgiveness, amelyen rajta volt Del Shannon Runaway-e Raitt verziójában, s ezzel nagy feltűnést keltett, de a szakma elismerését az 1979-es Glow című koronggal vívta ki, bár ezt a kereskedelmi forgalom nem igazolta.
 
A nyolcvanas években lemezei elmaradtak a várakozástól, a Warner ezért ejtette. Alkohol és kábítószer-függősége is jellemezte sajnos ezt az évtizedet, de szerencsére Bonnie sokat koncertezett és politikailag is szerepet vállalt (Farm Aid, Amnesty International koncertek), valamint ott volt a MUSE (Musicians United for Safe Energy) megszervezésénél is. A szerencse ismét mellé szegődött a Capitolnál húsz éve megjelent Nick of Time több amerikai albumlistát vezetett, az év lemeze volt, amiért a Grammy-díjat is kiérdemelte.

Abban az évben fedezte fel John Lee Hooker, s meghívta az 1989-es, szintén Grammy-díjas, The Healer című lemezére. Szoros kapcsolatuk egészen az öreg haláláig tartott, Hooker szívesen játszott vele, mindig sok szeretettel emlegette.

Bonnie szerepelt az 1990-es Mandela-koncerten a Wembley-stadionban, így milliók ismerhették meg. Részt vett a fiatalon elhunyt gitárlegenda, Stevie Ray Vaughan emlékkoncertjén B. B. King, Eric Clapton, Buddy Guy és mások társaságában. (Lemez- és filmfelvétel örökítette meg ezt a megható megmozdulást.)

A Nick of Time mellett az 1994-es Loging In Their Hearts is első volt a listán a kategóriájában. A vörös hajú dalnok - sok más kitűnő korongja mellett – 2002-ben a Silver Lininggal, majd 2005-ben a Souls Alike-kal bizonyította kivételes képességeit. Az utóbbi albumnak a producere is volt. Nem sztárszerzőkkel „dolgoztatott”, ennek fényében különösen értékes volt sikere, fogadtatása.

Azóta megjelent egy CD-je és DVD-je Bonnie Raitt and The Friends címmel. Sokan mondogatták, hogy ennél volt jobb. Mindenesetre a vendégként csatlakozó barátok – Norah Jones, Allison Krauss, Keb Mo, Ben Harper - neve is jelzi, hogy a blueslady sokféle zenére kapható.
        
A kerek szülinap esztendejében Taj Mahallal, a fekete blues emblematikus figurájával turnézott (Bon Taj Roulet tour) – harminc koncertet nyomtak le együtt a nyáron, s Bonnie elragadtatással beszélt a közös munkáról: „ezt a turnét, mintha az orvos írta volna fel” – hozzátéve, hogy együttműködésüknek vannak még tartalékai. Abban is biztosak lehetünk, hogy Bonnie Raitt okoz még más, kellemes meglepetést is nekünk.









 
 
[ 2747 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x