HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-20
Címlap / Ezotéria / 2013. 02. 10. Beköszönt a Víz Kígyó éve!

2013. 02. 10. Beköszönt a Víz Kígyó éve!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-20

A kínai új év 2013. február 10-én kezdődik. A Víz Sárkány évéből átlépünk a Víz Kígyó évébe. Tudd meg, mit tartogat Neked az új év - előrejelzés minden jegynek! 

 

2012 a Vízi Sárkány éve volt. A Sárkány évek mindig sorsfordulatot jeleznek, a víz elem pedig együttműködésre ösztönöz. A kettő együtt arra tanít, hogy fogadjuk el az életünkben szükségszerű változásokat, engedjünk el mindent, amire már nincs szükségünk és fogjunk össze, segítsük egymást az élet minden területén.

Minden jegy 12 évente tér vissza, érdemes megnézni, mi történt velünk 12, 24 évvel ezelőtt (vagyis 1988-ban és 2000-ben). A következő év történéseire az ezt követő évek eseményeiből következtethetünk (vagyis az 1999-es és a 2001-es éveket kell felidéznünk). Talán emlékeznek rá, hogy 2000-re is világ végét jósoltak, csakúgy, mint 2012-re. Ami ahogy akkor, most is elmaradt.

A Kígyó éve február 10-én kezdődik és 2014. január 31-ig tart. A kínai asztrológia szerint a Kígyó a tisztánlátást, misztikumot, szakrális minőséget, az éles eszet és a bölcsességet jelenti.

Ebben az évben is várhatók változások, fogadjuk őket megértéssel és alázattal! A legbiztosabb pont most is a családunk lesz, velük, általuk töltekezhetünk a legjobban. Szerencsére anyagi helyzetünk javulásnak indul.

Itt megnézheted, milyen jegynek számítasz a kínai horoszkóp szerint >>

Patkány
Az elmúlt év tapasztalatai sok mindenre megtanították. Már tudja, mi az igazán fontos, kikre számíthat, és ami a leglényegesebb, látja az útját. Még lesznek változások, de tudja, hogy ezek a fejlődését szolgálják. Sokan segítenek majd megérteni és elfogadni a hétköznapokat.

Bivaly
Az elmúlt évben rájött, hogy az igazi biztonságot nem kívül, hanem önmagában kell keresni. Már bármi történik, megbirkózik vele, s mivel a pénzt már nem célként, hanem eszközként látja, számtalan lehetősége lesz, hogy segítsen vele magán és másokon.

Tigris
Az elmúlt év eléggé megedzette ahhoz, hogy jól viselje a kihívásokat. Ezekben idén sem lesz hiány, de már tudja, hogy a feladatok egyúttal lehetőségek is. Ha elég kitartó, ez az év áttörést hozhat magánéletében és karrierjében egyaránt. Anyagi gondja idén biztosan nem lesz.

Nyúl
Önnek a nyugalom mindennél fontosabb, nos épp ebből volt kevés az elmúlt évben. Idén sem ülhet ölbe tett kézzel, meglepetésre, változásra most is bőven számíthat. De ha mindig szem előtt tartja célját és minden helyzetben kiáll mellette, nem lesz oka panaszra. Anyagilag különösen nem.



Sárkány

Az elmúlt év nagyon sok változást hozott, aminek hatását csak idén fogja érezni. Hogy ezek pozitívak-e, azon múlik, tavaly mit tett le az asztalra. Akaratereje, kreativitása azonban mindenen átsegítik, barátai, családja pedig egy emberként állnak Ön mellett minden helyzetben.

Kígyó
Ez az Ön éve! Ez persze nem csak lehetőség, hanem felelősség is! Amit idén elkezd, tizenkét éven keresztül formálja, alakítja személyiségét, életét. Ha nem csak saját, hanem családja és környezete érdekeit is szem előtt tartja, számos lehetősége lesz, hogy hosszú távon biztonságban érezhesse magát.


Nehezen viseli, ha nem Ön szabja a feltételeket. Pedig az utóbbi időben számtalanszor volt rá példa, és most is számíthat váratlan helyzetekre az életében. Szerencsére az elmúlt évben számos új barátra tett szert, akik most sokat segíthetnek, hogy átvészelje a nehezebb időszakokat.

Kecske
Az Ön békés természetének kissé viharos volt az elmúlt év, s ez idén sem lesz másként. Viszont legalább megedződött, s tapasztalatait hasznosíthatja majd az újabb változások közepette. Barátaira számíthat, de készüljön fel, hogy év végére jóval kevesebben lesznek az eddiginél.



Majom

Már a tavalyi évben hozzá kellett szoknia, hogy nem minden kedve szerint alakul. Alkalmazkodóképességére most is nagy szüksége lesz, de mivel szereti a kihívásokat, jól veszi az akadályokat. Anyagilag kifejezetten szerencsés évre számra számíthat.

Kakas
Sokat kell majd dolgoznia, hogy elképzelést meg tudja valósítani. Számos változás várható idén is, melynek egy része igen kellemetlenül érintheti. Elsősorban a tavaly elkezdett projektek hozhatnak sikert, anyagilag kifejezetten jó év lesz az idei.

Kutya
Bár nehezen vált, könnyen előfordulhat, hogy ott kell hagynia munkahelyét és bele kell kezdenie egy teljesen új dologba. Ne ijedjen meg tőle, a fejlődéshez, továbblépéshez elengedhetetlen. Anyagilag nem jár rosszul, és mindig lesz, akire számíthat, ha rossz passzban van.

Disznó
Megvan az esélye egy új munkára. Jól teszi, ha nyitott szemmel jár, és figyeli a lehetőséget, hol tudna jobban kiteljesedni. Arra azért vigyázzon, hogy ne vállalja túl magát, ossza meg a terheket társaival. Anyagilag jó éve lesz, különösen, ha gondol azokra is, akik segítettek célja elérésében.

Szeretnél még többet tudni önmagadról és a kínai horoszkópodról? A februári Horoszkóp magazinban részletes jellemzést és előrejelzést találsz  minden jegy szülöttének!


Képek:
Rawich - FreeDigitalPhotos.net
artemisphoto - FreeDigitalPhotos.net
chrisroll - FreeDigitalPhotos.net





 
 
[ 12532 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x