Hogyan pályázzunk az egészségre?
Címlap / Kütyü és tudomány / Hogyan pályázzunk az egészségre?

Hogyan pályázzunk az egészségre?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-05-25

Harmincezer kisgyermek hallásszűrése, majdnem kétezer középiskolás drogprevenciója - ilyen és ehhez hasonló programok valósulhatnak meg a TÁMOP 6.1.2. pályázatokból. Hatmilliárd forint uniós pénz lesz életmódjavításra, a pályázatokat heteken belül társadalmi egyeztetésre küldik. 

 

Országszerte 360 egészségügyi szakember tájékozódott az életmódprogramok uniós támogatásáról és készült fel a pályázásra a Tegyünk Egészségünk Színvonaláért (TESZ) Alapítvány idei „Pályázzunk az egészségre” című konferenciasorozatán. „Már a pályázat megjelenése előtt érdemes megkezdeni a felkészülést, ami akár két-három hónapot is igénybe vehet. A legfontosabb a célrendszer kidolgozása, a támogatandó tevékenységi kör pontos meghatározása, illetve a bevonni kívánt partnerek megtalálása” – emelte ki Dózsa Csaba egészségpolitikai szakértő a TESZ Alapítvány konferenciasorozatának miskolci záróeseményén.

A TESZ Alapítvány konferenciáin, 6 helyszínen - Nyíregyházán, Veszprémben, Pécsett, Kecskeméten, Budapesten és Miskolcon - 17 előadó osztotta meg tapasztalatait és látta el hasznos, gyakorlati tanácsokkal az érdeklődőket a TÁMOP 6.1.2. pályázati lehetőségei kapcsán.

Az életmódprogramok célja az egészséges, minőségi életévek növelése. Dr. Szalkai Iván, Miskolc város főorvosa a záró konferencián úgy fogalmazott, hogy egészségügyünk tulajdonképpen „betegségügy”, hiszen betegellátással és a betegségek korai megtalálásával – azaz szűréssel – foglalkozik, ám valódi betegségmegelőzéssel, egészséges életmóddal nem. Az életmódot középpontba helyező szemléletformálás éppen a megelőzést teheti eredményesebbé.

Az előadók gyakorlati tudnivalók mellett korábbi sikeres projektek tapasztalatait is megosztották az érdeklődőkkel. Például Pécsett egy, a Tudományegyetem Klinikai Központját, kórházakat és háziorvosokat tömörítő konzorcium integrált intézményközi informatikai infrastruktúra mintarendszert alakított ki. Ennek köszönhetően az ’eKórlap’, ’eKonzultáció’, táv-diagnosztikai illetve más telemedicina szolgáltatásokat a térség bármely egészségügyi szolgáltatója igénybe veheti. A veszprémi Drogambulancián pályázati pénzek segítségével 2008-ban 1696 diák drog prevenciós tájékoztatására került sor. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház pedig a hallássérült gyermekek rehabilitációjára és társadalmi integrációjára nyert el pályázati pénzt, s az infrastrukturális, technikai és személyi háttér kialakításának köszönhetően a régióban 27 új hallásmérő készüléket helyeztek üzembe és 30 000 kisgyermek, illetve újszülött hallásszűrése került sor.

A konferenciasorozaton a szakemberek kiemelték, hogy a helyi igényekhez és adottságokhoz igazodó, kidolgozott és részletes egészségtervet tartalmazó pályázatok lehetnek a legsikeresebbek. Rámutattak, hogy bár több egészségügyi intézmény már folytat egészségmegőrző tevékenységet, gyakran nem tudnak arról, hogy projektjeik megvalósításához uniós támogatást is igénybe vehetnek.

Az előadók végül felhívták a figyelmet arra, hogy az életmódprogramok területén az ágazatközi együttműködésnek kiemelt szerepe van. Reményeik szerint a civil szféra bevonása része lesz a pályázati kiírásnak.





 
 
[ 998 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x