Durva! A magyar óvodások közel fele túlsúlyos!
Címlap / Kütyü és tudomány / Durva! A magyar óvodások közel fele túlsúlyos!

Durva! A magyar óvodások közel fele túlsúlyos!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-07-14

Magyarországon az óvodások 42 százaléka túlsúlyos vagy kövér, derül ki az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből. Ez az arány azért is ijesztő, mivel főként a gyerekkori túlsúly tehető felelőssé a felnőttkorban kialakuló betegségekért. Szakemberek szerint az első ötven hónap határozza meg a gyerekek későbbi életmódját, egészségét. 

 

A világon ijesztő méretekben nő az elhízott gyerekek száma. Magyarországon, az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből kiderül: ma már legalább minden harmadik óvodáskorú gyerek túlsúlyos.

Egy, a londoni egyetem kutatói által készített vizsgálatban ötezer egypetéjű és kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak, hogy választ kapjanak: az elhízásért mennyiben felelős a genetikai adottság és mennyiben a környezetünk, vagyis az életmód?

A kutatásból a következő konzekvenciákat vonták le: noha azt, hogy mennyire vagyunk hízásra hajlamosak, főként a genetikai adottságaink határozzák meg, az elhízásért leginkább mégis az életmód és a környezet tehető felelőssé, olvasható a Nol oldalán.

Ma már köztudott, hogy a kiskori, ’otthonról hozott’ életviteli, táplálkozási szokások határozzák meg a gyerekek későbbi életét, életmódját, és az is ismert tény, hogy számos súlyos betegségnek és a felnőttkori elhízásnak az egyik oka a gyermekkori túlsúly. Az elhízás és az egészségtelen életmód akár 15 évvel is megrövidítheti a magyar férfiak születéskor várható 68, a nők 76 éves átlagéletkorát, mondja egy szakértő.

A sok televíziózás és számítógép előtt töltött óra, a gyorséttermek tehát mind-mind egyenes utat jelentenek az elhízáshoz. Ezért is óriási a felelőssége a szülőknek.

Medipress
 






 
 
[ 1126 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x