Az ellentétek vonzzák egymást - a majmoknál is
Címlap / Kütyü és tudomány / Az ellentétek vonzzák egymást - a majmoknál is

Az ellentétek vonzzák egymást - a majmoknál is

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-09-21

Az emberszabásúak után legnagyobb majomfaj, a mandrill úgy választ párt, hogy a másik génjei eltérjenek a sajátjaitól, így biztosítva egészséges és erőteljes utódok születését. 

 

Rendezvénynaptár
Mivel a mandrill viszonylag közeli rokona az embernek, a felfedezés alátámasztani látszik azt a vitatott elméletet, amely szerint az emberek is a különböző genetikájú partnerekhez vonzódnak a leginkább.

A nagy-britanniai Durhami és Cambridge-i, valamint a franciaországi Montpellier-i Egyetem tudósítói a közép-afrikai Gabon kutatóival működtek együtt a vizsgálat során. Összesen mintegy 200 gaboni mandrill vérét és szaporodási szokását elemezték.


Bár nem teljesen tisztázott, hogy a nőstények honnan tudják, melyik hím génjei egészítik ki a leginkább a sajátjaikat, a kutatók úgy vélik, hogy szaglásuk segítheti őket ebben. Mivel saját testszagukat ismerik - azt részben génjeik határozzák meg -,  kiszimatolják azokat a hímeket, amelyek testszaga különbözik a sajátjukétól, azt sejtetve, hogy genetikájuk is eltér - írták a kutatók a Journal of Evolutionary Biology című szaklapban a ScienceDaily tudományos hírportál ismertetése szerint.

A szaglás lehetséges szerepén kívül a kutatók valószínűsítik, hogy a nőstény mandrillok szelektív megtermékenyítést is alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a nőstény több hímmel párosodik ugyan, de szervezete elutasítja a hasonló genetikájú hímek spermiumait, csupán az eltérőeket "választja ki".

Jo Setchell, a Durhami Egyetem antropológusa - és egyben a kutatás vezetője - szerint eredményeik nagyon izgalmasak, és ez az első alkalom, hogy a genetikai összeférhetőségre történő szelekciót sikerült kimutatni egy olyan fajnál, amely nagy létszámú, több hímből és nőstényből álló csapatokban él.


(November 03-tól december 22-ig 7 héten át tartó nyereményjátékunkon való részvétel feltétele, hogy hozzászólj a cikkekhez. Ha nyerni szeretnél, kommentáld az olvasottakat, mondd el a véleményed!)
 




 
 
[ 1436 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x