HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-14
Címlap / Kütyü és tudomány / Háborúk várhatók a vizért

Háborúk várhatók a vizért

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-14

Az édesvíz az évszázad legfontosabb fogyasztási cikke és nyersanyaga lehet, ugyanakkor eddig még azt sem tudták pontosan, hol és mennyi van belőle.  

 

Ezen változtatott az ENSZ, amikor két éve közzétette az első globális talajvíztérképet. Eszerint az édesvíztartalékok csaknem 96 százaléka a föld felszíne alatt van, és a legtöbb talajvizet szállító kőzetréteg áthalad az államhatárok alatt, ami a jelentés szerint a szárazabb régiókban szinte beprogramozza a konfliktusokat.

A Geophysical Research Letters-ben most közzétett tanulmány szerint a világ közössége 1960 táján évente 126 köbkilométer vizet hozott fel az altalajból, ez a mennyiség negyven év múlva már több mint 260 köbkilométer volt – a tendencia pedig erősen emelkedő.

Míg 1960 és 1990 között a fogyasztás lineárisan nőtt, azt követően elsősorban India és Kína gyors gazdasági növekedése miatt szinte exponenciálisan emelkedett. Az ENSZ jelentés szerint jelenleg évente 600-700 köbkilométernyi mennyiséget termelnek ki és fogyasztanak el, vagyis 600-700 milliárd tonnányi víz fogy el. (A világ olajtermelése évente kb. 3,5 milliárd tonna.) A talajvíz fogyasztása eközben mára olyan mértékűvé vált, hogy a pára és a hozzá kapcsolódó csapadék miatt jelentősen hozzájárul az tengerszint évi több mint 3 milliméteres növekedéséhez.

Az UNESCO, az ENSZ szakosított szervezete kapta a feladatot a leltározásra, és a nemzetközi hidrológiai program keretében nyolc éven át dolgoztak a szakértők a globális talajvíz adatbankon. Ennek segítségével megrajzolták a föld részletes víztérképét, amely minden eddig ismert talajvíztartalékot feltüntet. A térképen 273 olyan helyszín volt, ahol ugyanaz a talajvízkészlet több állam alatt helyezkedik el, és így konfliktust okozhat. Ebből 68 található az amerikai kontinensen, 38 Afrikában, 90 Európa nyugati, 65 pedig keleti felén, a maradék 12 pedig Ázsiában van.

A röviden Whymapnek nevezett program adatokat tartalmaz a víz minőségéről is, továbbá arról, hogy mennyi idő alatt lehet a tartalékokat újratölteni. A következő évtizedek egyik problémája éppen ebben rejlik, ugyanis sok terület, így Afrika egyes részei évezredekkel korábban jóval csapadékosabbak voltak, mint most, és az ott található víztartalékok úgy tízezer éve keletkeztek, és nincs utánpótlásuk. Ha nagyobb ütemben folyik a kitermelés, akkor gyorsan elfogynak. A felszín alatti víz a világon a legkeresettebb erőforrásnak számít, több mint kétmilliárd ember használja, nap mint nap.

Az UNESCO szerint a föld alatt százszor annyi édesvíz van, mint amennyi a felszínen található. Ugyanakkor az emberiség növekvő szükségleteit csak úgy lehet fedezni, hogy egyre több talajvizet termelnek ki. Ez nem elsősorban a primer fogyasztást, az ivást szolgálja, hanem mintegy 65 százalékban az öntözést. A víz 25 százalékát fürdik el és isszák meg, 10 százalék pedig ipari célokra fogy el. Az Európai Unióban az elfogyasztott édesvíz több mint 70 százaléka a talajvízből származik, más vidékeken ez még nagyobb arányú: Marokkóban 75, Máltán 95, Szaúd-Arábiában 100 százalék.

A biztonságpolitikai szakértők egy része szerint a következő nagy, de legalább regionális méretű háborúk egyik kirobbantója az édesvíz feletti rendelkezési jog lesz. Másik részük azt állítja, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában állandósulni fognak ugyan a víz miatt kialakuló kisebb-nagyobb konfliktusok, de ezek eszkalációjától (legalábbis egyelőre) nem kell tartani.

További részletek a vilagtudomany.hu-n.





 
 
[ 2750 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x