HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-19
Címlap / Kütyü és tudomány / Magyarország ivóvízkészlete biztonságos

Magyarország ivóvízkészlete biztonságos

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-19

Független vízügyi szakemberek is a csapvíz fogyasztására buzdítanak. 

 

Hazánk ivóvizei kifejezetten egészségesek, fogyasztásukkal pedig magunk is sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Kurdi Viktor,  a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke. A szövetség vezetője éppen ezért fölösleges pánik- és hangulatkeltésnek tekint minden ezzel ellenkező állítást. Ezt bizonyítandó a MaVíz csapvíz-kóstoltató országjárásba kezd az ország több nagyvárosának érintésével, június nyolcadikán pedig felállítják a legtöbb, egyszerre csapvizet fogyasztó ember Guinness-rekordját.

Csak Budapesten évente 12 ezer mintát vizsgálnak a Fővárosi Vízművek laboratóriumaiban, sőt halakkal és kagylókkal is ellenőrzik, hogy van-e az emberi szervezetre káros anyag az ivóvízben. Ez az alaposság nem csak a fővárosban, de az ország más pontjain is követelmény, így valóban tiszta, egészséges ivóvíz jut a fogyasztókhoz. Egyebek mellett erről is beszélt Kurdi Viktor, aki megismételte korábbi kijelentését: "a csapvíz hazánk egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszere".


A tájékoztatón ott volt dr. Borsányi Mátyás, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízbiztonsági osztályának vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az országban még nem mindenhol ugyanolyan jó minőségű víz folyik a csapokból, az állítólagos veszélyes vizekről szóló hírek fenntartásokkal kezelendők. Nem, hogy nem romlott ugyanis az elmúlt években a hazai ivóvíz minősége, hanem éppen ellenkezőleg: egyre több helyütt lett a korábbinál tisztább és jobb minőségű. "Ez különösen annak ismeretében figyelemre és elismerésre méltó, hogy a nemzetközi és hazai szabályozások a fogyasztók érdekében sokszor drákói szigorral követelik meg az egyes, a vízben fellelhető anyagok értéknek egyre nagyobb mértékű csökkentését" – fogalmazott a szakember.

A MaVíz június nyolcadikán országos Guinness-rekordkísérlettel népszerűsíti a csapvízfogyasztást. Délután kettő órakor számos kisebb és nagyobb városban isznak majd várhatóan tízezrek egy-egy pohár csapvizet, beírva magukat ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe. Az addig tartó időszakban a szövetség tagvállalatai országszerte kóstoltató akciókat tartanak, amelyeken bárki megbizonyosodhat róla: hazánk ivóvizei nem csak, hogy nem veszélyesek, hanem kifejezetten egészségesek is.





 
 
[ 1171 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x