Cápakalandos álom (Álomfejtés)
hirdetés
Címlap / Psziché / Cápakalandos álom (Álomfejtés)

Cápakalandos álom (Álomfejtés)

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-06-18

“Az álmok világa ugyanannyira illuzórikus, mint az ébrenlét, csak ébren nehezebben álmodunk." Az álmodni tudás, az álmodozás és a képzelődés a tudat ugyanazon képességnek megnyilvánulása.  


Rendezvénynaptár
“Az álmok világa ugyanannyira illuzórikus, mint az ébrenlét, csak ébren nehezebben álmodunk.” Az álmodni tudás, az álmodozás és a képzelődés a tudat ugyanazon képességnek megnyilvánulása. Az elvonatkoztatás is ide tartozik, mint e képesség oldottabb, a racionális korlátoktól elrugaszkodottabb, az adott lehetőségeket kevésbé figyelembe vevő megjelenése. Minél hajlamosabb valaki a mögöttes dolgok meglátására, annál könnyebben válik elengedetté, korlátozásmentessé. Az oldottság sajnos nem feltétlenül jelent jót, legalábbis akkor, ha az a tudatban lévő szennyeződésekre, ártó hatással bíró indítékokra is vonatkozik. Ezek eredménye, hogy kimozdul a hajlamoknak megfelelni kívánó, alávetett tudat, ami az áloméletben is tapasztalható.

Tehát nem csak valós világunkban alakul úgy életünk, ahogy az a karmacsírákban meghatározott, álomélményeink is sorsszerűen alakulnak. Ebből fakadóan van lehetőségünk arra, hogy a teremtés folyamatának egy megelőző, mélyebb dimenziójában, az álmokban is ráláthassunk mindarra, ami majd egy későbbi fázisban érzékszervileg tapasztalható. Sorsunk az élet során belátásainknak és ezeknek köszönhetően személyiségünk változásának megfelelően alakul. Erről a változási folyamatról tudósítanak minket visszatérő, jellegzetes motívumot magukon hordozó, egy témához fűződő füzér álmaink. A füzér álmok mindaddig visszatérnek, amíg a hozzájuk tartozó témakör – melyből fakadnak – nincs tökéletesen feldolgozva. Az adott témához való viszonyulásunk, illetve ennek változása az álmok történetének, szimbólumainak alakulásában érhető tetten.

Ezért nem csak a szimbólumok konzekvens értelmezése szükséges az álomfejtéshez, hanem a történetben, az élményekben felbukkanó viszonyulások elemzésére is. Az álomfejtésben az asztrológia is segíthet minket, ha figyelemmel kísérjük képletünk nyolcas házának szereplőit, aktuális tranzitjait, hordozott és tranzit fényszögeit, ugyanis ezek jelzik e ház történéseit. A füzér álmok tudatosan is változtathatók, ha teremtési, tudati folyamatainkat irányítjuk vagy legalább is tartjuk az egyensúlyt. Így felülírhatjuk hajlamainkat, sorsunkat. Ez az irányítás az igázás kérdéskörébe tartozik. Vizsgáljunk meg egy álomfüzért és értékeljük szimbólumainak, azok változásainak jelentését.

Fiatal férfi elmondásából ismert: Visszatérő álmában tengeri csatában vagy viharban hajótörést szenved a nyílt tengeren. Nem csak páncélzata, hanem bilincsei is lefelé húzzák. Egy hajóroncsba kapaszkodik, de eközben cápatámadás éri, melynek során elkerülhetetlenül lefelé húzzák és felfalják. Ez több alkalommal megismétlődött. Közben halálfélelem, rettegés fogja el. Menekülnie azonban nem sikerült vagy felfalták vagy megfulladt. Egy időszak elteltével azonban változás történt az álmokban. A cápák közeledtére elbújt a tengerfenék sziklái között, várta azok eltűnését, de levegő hiányában kénytelen volt a felszínre úszni, de ekkor a cápák megették. Később a hajótörés élményét felváltotta a tudatos búvárkodás a nyílt tengeren egy horgonyzó hajóból. A cápák itt is megjelentek és gátolták a felszínre emelkedést. A légző palackok kiürülése a felszínre kényszeríti, de félúton megeszik a cápák. Néha a villámgyors emelkedésnek köszönhetően mégis sikerül megúsznia a megsemmisülést. A későbbiekben már palack és védőruha nélkül merül, csak egy búvárkéssel. Felfelé emelkedéskor a támadó cápát ezzel megöli, s amíg a többi ennek a felfalásával van elfoglalva, addig ő visszamenekül a hajóba. További idő elteltével már csak a cápához való viszonyulás változik jelentősen. A kés is elmarad és puszta kézzel semmisíti meg a támadó cápát, úgy, hogy a közelébe érve szétmarcangolja a hal kopoltyúját. Néha a hal hátára kerülve történik vele ugyanez. Egy alkalommal a cápa hátára kapaszkodva, a kopoltyújába markolva nem öli meg az állatot, hanem rajta marad. A kopoltyút kezével eleinte görcsösen, majd inkább határozottan fogva próbálja zabolázni, betörni. Végül a hal hátán a felszínre emelkedik, a többi ember csodálatára. Ezzel a “cápás“ álmoknak vége szakadt.

Évek múltán egyszer kétszer újra előjött a hajótörés álomélménye a cápákkal. Ezek már ugyan nem az ő, hanem a cápa halálával végződtek, ha nem tudta uralni félelmeit. Viszont ha sikerült, akkor cápalovagolás lett a vége. Előfordult az is, hogy tudatosan ment le cápát keresni, a kedvező alkalmat várva a közelkerüléshez. Félelmet nem érzett és az is előfordult, hogy csak elúszott a cápa mellett, tudva azt, hogy bármikor összecsapás és cápalovagolás lehet belőle. Az a kép, hogy valaki hajótörést szenved életének tengerén, igen beszédes. Aki hajótörést szenved, annak összetörik a lelke, így addigi személyisége, melyet a hajó szimbolizál, alkalmatlanná válik nyugalmának biztonságos hordozására. Fontos kérdés az, hogy minek köszönhető mindez, láthatatlan zátonynak, jéghegynek, háborúskodásnak más hajókkal, esetleg viharnak, stb, mert a történés mögöttes okára világít rá.

A tenger, mint víz az érzelmi élet végtelen világát is szimbolizálja (halak jegy), nyíltsága pedig a beállítottságára, parttalanságára utal. Így kiszolgáltatott helyzetben kell csatároznia másik, számára ellenséges személyiségképével, ami a vesztét okozza. Ez a hétköznapi szinten konkrét személyhez is fűződhet, de rejtett meghasadtságra is utal. Az érzelmek tombolása szintén végzetes számára. A hajótörést azért nem képes megúszni, mert személyes, rabságot jelentő terhei, bilincsei lefelé húzzák és éber tudata belefullad érzelmeibe. Hiába vértezi fel magát különböző tulajdonságokkal, elképzelésekkel jellemének gyengeségeit – ellenségeit – kivédendő, azok is csak lefelé húzzák, mert terhelő, a természetes személyiségtől idegen elvárásokat támasztanak.

A megjelenő cápák a tenger mélyének lakói az állatvilág ösztöneit hordozzák. A kielégíthetetlen éhséget, a “még zabálni vágyást“ jelenítik meg. Ez a vágy telhetetlen, semmi sem elég, legfeljebb ideig-óráig és könyörtelenül felzabál minden bennünk lakó emberit a kielégülés, az illuzórikus megnyugvás érdekében. Mély érzelmekben él, akár csak a bennünk lakozó szexuális vágyak. A testiség éltető erejéhez, a vérhez vonzódik, s ez megőrjíti. Mondhatni, hogy a cápa, mint szimbólum a ragadozó, halált hozó szexualitás. A későbbiekben mélyebb érzelmi rétegeibe próbál süllyedni saját pusztító vágyai elől. A lába leér, de a feje nem látszik ki, ez a rettegés miatti biztonságra törekvés jele.

Egy darabig bírja is, de az éltető levegőre, a felszínre, a szabadulásra szomjazása lehetetlenné teszi számára a vágyak elfojtásának további fenntartását, s a nemiség körének érintése újfent vesztét okozza. Néha a villámgyors menekülés megmenti az életét, ami mély belátások megjelenésére és az ezek által irányított cselekedetekre utal. Ezek a kis megvilágosodási élmények segítik a továbblépésben. A későbbiekben már nincs hajótörésről szó, új személyiségkép jelenik meg, amely már lehetővé teszi az élet e területeinek vizsgálgatását, a bennük való tudatos, biztonságos elmerülést. Ehhez eleinte biztonságképpen felfegyverkezik a kegyetlenséget, mint pusztító érzelmet biztosító késsel.

A búvárfelszerelés elhagyása a magabiztosság megjelenésére utal. Megtanul életének e szférájában is természetesen mozogni. A további belátásoknak köszönhetően, a veszélyektől tartva, de már önmagára – a gondolatvilágát, kapcsolatteremtési képességét szimbolizáló kezeire – támaszkodva öli le szexuális félelmei miatt nemi vágyait, ha valakivel kapcsolatba kerülve veszélyt érez. Rettegését idővel kézben tudja tartani, s ekkorra válik számára kézben tartott hordozóerővé a nemiség s e tettével példát is mutat másoknak a “nagy vízen történő átkeléshez“. Görcsein, személyiségében gyökerező ösztönein, félelmein felülkerekedik és így már oldottan, de határozottan vezeti nemi életét. Az álmok későbbi visszatérése és változása egyrészt jelzi a témakör további aktualitását, a megoldást és azt, hogy az elért tudatállapot, mellyel így tud viszonyulni életének ezen részéhez, még nem végleges.

A céltudatos cápakeresés fejtegetése talán nem szükséges. A szexualitás kérdésköre és lehetősége veszélyeit kezelhetően megtartva jelentkezik, de végül már nem mint feltétlen szükséglet, hanem mint önmagában hordozott potenciális lehetőség, erre utal az utolsó kép. Ez a füzér álom egyrészt az adott életszakaszt jellemzi és a nemiség kérdésének kiemelt fontosságát jelzi. Az álmok lényegi változásai tükrözik a szemléletmód megváltozását is. Emellett e füzérálom lehet figyelemfelhívó jellegű, utalva egy életfeladatra s mutatva az adott kérdéskör problémáinak helyes megoldását. Valamint előrejelző, jós álom is lehet, amely a jövőre vonatkozóan közli a szemléletmód megváltozásának nemiségben való tükröződését. Ismerve az illető életének eseményeit, valószínű, hogy ezek az álmok mind a három jelentéssel bírnak. Energetikailag egy víz és szél túlsúlyos életterület tudatos kiegyensúlyozását követhettük nyomon.

Az elemzésre váró álmokat továbbra is szeretettel várjuk: Dr. Kmeth Sándor

Javaslap, 2001. Oroszlán, IV. évfolyam 7. (43.) szám


 
 
[ 22839 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x