HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-17
Címlap / Showbiznisz / Susan Boyle-t ütötték-verték tanárai

Susan Boyle-t ütötték-verték tanárai

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-17

Kegyetlen diákévekről számolt be Susan Boyle, az utóbbi évek legnagyobb brit énekes sztárja, akit - mint mondta - a többiekénél kissé lassabb tanulási tempója miatt naponta kékre-zöldre vertek brutális tanárai. 

 

A 48 éves, egyedül élő skót háziasszony, akit faluján kívül korábban senki nem ismert, tavasszal lett gyakorlatilag öt perc alatt világhírű, miután hihetetlen énekhanggal döbbentette meg az ITV kereskedelmi televízió évente megrendezett tehetségkutató vetélkedőjének zsűrijét és közönségét.

Susan azonban megindító interjúban fedte fel, hogy iskolásként korántsem volt ilyen népszerű. A keddi Daily Mirror által közölt beszélgetésben az első lemezének megjelentetésére készülő énekesnő elmondta, hogy "ilyen vagy olyan okból" gyakran lemaradt diáktársaitól, mert általában nehezebben tanult, kicsit lassabban fogott fel dolgokat, mint mások.


Ennek "jutalma" akkoriban az volt, hogy tanárai szíjjal ütlegelték, méghozzá napi rendszerességgel, és a többi tanuló kegyetlen gúnyolódásait is el kellett szenvednie.

E sorsa megismétlődni látszott, amikor összeszedte csekély önbizalmát, és nemrégiben megpróbálkozott a világhírrel.

Először mindenki csak nevetett rajta - beleértve a zsűrit is -, amikor még áprilisban, a válogató szakaszban rendezetlen, őszes hajával, szegényes utcai öltözetben kisétált a Britain’s Got Talent című tehetségkutató showműsor színpadára, és bejelentette, hogy legalább olyan híres szeretne lenni, mint példaképe, Elaine Paige énekes-színésznő.

Egy perc múlva már nem nevetett senki. A közönség őrjöngve ünnepelt, a zsűri tagjai pedig a szó legszorosabb értelmében tátott szájjal hallgatták, amint a skót dombvidék mélyéről előkerült amatőr versenyző a nemzetközi showbiz legnagyobb profi világsztárjait megszégyenítő hangon adott elő egy dalt a Nyomorultak című musicalből.

Piers Morgan, a zsűri egyik tagja, neves brit médiaszemélyiség - miután magához tért a döbbenetből - kijelentette: Susan Boyle fellépése a harmadik évadjában járó műsorsorozat addigi legnagyobb meglepetése volt.

Susan nemhogy híres, de azonnal világszenzáció lett: előadását a legnagyobb amerikai tévéhálózatok sugározták újból és újból fő műsoridőben, a színpadon töltött első öt percének felvételét pedig már jóval több mint százmillióan látták a különböző internetes videóportálokon.

Első CD-je - I Dreamed a Dream - jövő hétfőn kerül a boltokba, az album azonban máris rekorder: becslések szerint eddig százezernél is sokkal több példány kelt el elővételben világszerte, ami minden idők legnagyobb előrendelési lemezszáma.

Susan - aki annak idején szomorúan vallotta meg, hogy még senkitől nem kapott szerelmes csókot - a keddi Mirrornak nevetve kijelentette: most már nem is törekszik intim kapcsolatra, mivel ehhez túlságosan elfoglalt.


(November 03-tól december 22-ig 7 héten át tartó nyereményjátékunkon való részvétel feltétele, hogy hozzászólj a cikkekhez. Ha nyerni szeretnél, kommentáld az olvasottakat, mondd el a véleményed!)

 




 
 
[ 1998 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x