Sztárok ragadnak rózsaszín lufit a jó ügyért
hirdetés
Címlap / Showbiznisz / Sztárok ragadnak rózsaszín lufit a jó ügyért

Sztárok ragadnak rózsaszín lufit a jó ügyért

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-06-19

Rózsaszín lufik lepik el idén is a Városligetet. Az AVON 2010. június 5-én nyolcadik alkalommal hívja gyalogolni azokat, akik a mellrák elleni harc iránti elkötelezettségüknek szeretnének hangot adni. A Gyaloglás az Életért kampányt idén is számos híresség támogatja. Többek között Zséda, Lilu, Ördög Nóra és Gönczi Gábor sétál majd, hogy felhívja az emberek figyelmét a megelőzés fontosságára. 


Rendezvénynaptár
Az idén huszadik születésnapját ünneplő AVON Magyarország mindig is fontosnak tartotta, hogy kiálljon a nők mellett. Az egyik kiemelt ügy, amiért a vállalat 1998 óta hazánkban is harcol, az emlőrák leküzdése és a szűrés, valamint az önvizsgálat fontosságának tudatosítása. Ehhez kapcsolódóan hazánkban sztárok közreműködésével nyolcadik alkalommal rendezik meg a Gyaloglást az Életért-t, amelyen évről évre tucatnyi híresség vesz részt. A megmozdulás célja mindig is az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy igaz, a mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, de leküzdhető, megelőzhető. A rózsaszín lufis kampány leginkább az élet melletti tüntetés, hiszen minden adott ahhoz, hogy a nők leküzdjék a gyilkos kórt, ha időben észlelik a problémát.


Idén június 5-én is a Városliget ad otthont az AVON egész napos rendezvényének, ahol a szűrővizsgálatok mellett zenés programokkal, játékokkal ünneplik a szervezők az életet, a nők kitartását, bátorságát, erejét. A Gyaloglás az Életért útvonala némileg változik az eddigiekhez képest, most az Állatkertet, a Vidámparkot és a Széchenyi Fürdőt is érinti majd a menet, amelyhez számos híresség is csatlakozik.


Zséda mindig is fontosnak tartotta, hogy jó ügyek mellé álljon.


"Már négy éve tart az együttműködés köztem és az AVON között. Azért is vállaltam el korábban, hogy én legyek az AVON arca, mert csakúgy, mint nekem, számukra is nagyon fontos a nőkért tenni. Mindenben igyekeznek a gyengébbik nem mellé állni. Rengetegen kérnek tőlem is segítséget, nemcsak az emlőrákkal kapcsolatban, hanem sok más, a nőket érintő betegség, illetve a nők elleni erőszak kapcsán. Úgy gondolom fontos megóvni a nőket és felhívni a figyelmüket, hogy foglalkozzanak magukkal. Csakúgy, mint az előző években, nemcsak gyalogolni fogok, hanem fel is lépek majd a rendezvényen" – mondta a népszerű énekesnő, aki minden nőt arra buzdít, látogasson el a Városligetbe.


Zséda mellett az RTL klub műsorvezetője, Lilu sem először ragad rózsaszín lufit.

"Amióta Dávid megszületett, még fontosabbá vált számomra, hogy a saját egészségemre is odafigyeljek. Nemcsak magamért, hanem érte, a családomért is. Eddig is fontos volt számomra, hogy járjak szűrésekre és mindenkit erre bíztattam, de az elmúlt évben ennek a jelentősége még inkább felértékelődött. Tegyünk az egészségünkért, fogjunk össze és hívjuk fel erre a figyelmet."


Ördög Nóra is boldogan csatlakozott a kezdeményezéshez.


(fotó: Nánási Pál)

"Nagyon odafigyelek az egészségemre, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra is. Úgy gondolom, a nők felelősséggel tartoznak saját maguknak és családjuknak is azzal, hogy megőrizzék egészségüket. Mindent meg kell tennünk nőiességünk megóvásának érdekében, ezért tartom fontosnak, hogy minél több nő figyelmét felhívjuk a megelőzésre" – árulta el az RTL klub műsorvezetője, aki reméli, több generáció együtt indul majd sétálni.


A FEM3 Boszorkánykonyhájának műsorvezetője, Gombos Edina is abban bízik, hogy megváltozik a nők hozzáállása.


(fotó: FEM3)

"Sokan úgy gondolják, ez egy végzetes betegség és inkább lehetőséget sem adnak, hogy kiderüljön, baj van. Remélem, hogy megváltozik ez a hozzáállás, hiszen ha időben felismerjük a rákot, akkor gyógyítható. Épp két hete voltam legutóbb szűrésen, minden évben kétszer járok és az önvizsgálatot is megtanultam és ezt javaslom minden nő társamnak. Hiszen nem csak magunkért vagyunk felelősek, gondolnunk kell a jövőre, a gyermekeinkre is" – mondta Edina.


Az elismert, csinos hölgyek mellett idén az erősebbik nem is kampányol. Gönczi Gábor szerint a férfiak feladata is, hogy felhívják szeretteik, a környezetükben élő nők figyelmét a megelőzés lehetőségére.


(fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Barsony Bence)

"Fontosnak tartom, hogy az emberek eljárjanak szűrésekre. A körülöttem lévő hölgyismerőseimen is észrevettem, hogy inkább nem mennek el orvoshoz, csakhogy ki ne derüljön a probléma. Ez a lehető legrosszabb megoldás, főleg mivel az emlőrák egy gyógyítható betegség. Magánemberként és a Fókusz szerkesztőjeként is fontosnak tartom ezt a rendezvényt, a műsorban is évről-évre beszámolunk róla. Megtisztelő számomra, hogy férfiként részt vehetek a kampányban és segíthetek" – mondta Gönczi Gábor.


Számos ismert hölgy és úr jelezte, hogy részt vesz majd a június 5-i rendezvényen és erre buzdítanak mindenkit, hogy igazán látványos legyen a rózsaszín lufikkal vonuló menet. A hatalmas összefogásnak a figyelemfelkeltés mellett komoly tétje van, hiszen az AVON évről évre milliókat gyűjt jótékony célra. 1998 óta hazánkban csaknem 600 millió forinttal támogatták a mellrák ellenes küzdelmet. Ez is jól mutatja, hogy egy ilyen nagy összefogásnak, melyben ismert és civil emberek is részt vesznek - nemtől és kortól függetlenül -, komoly eredménye van.




 
 
[ 3279 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x